2019. augusztus 16.
Fodor: „Fradi-szívvel küzdöttünk, erre építhetünk”
Vezetőedzőnk az 5-3-as vereség ellenére egyáltalán nem volt elégedetlen hokisaink idei első meccsét követően.

Amint arról ITT beszámoltunk, férfi jégkorongcsapatunk a szlovák Extraligás, elképesztően erős játékoskerettel rendelkező DVTK Jegesmedvék otthonában játszotta a 2019/20-as szezon első felkészülési mérkőzését. A Ferencváros a mérkőzésen háromszor is vezetést szerzett, és bár a vége 5-3-as DVTK-győzelem lett, a Fradi remekül állt bele a meccsbe, és egyáltalán nem vallottunk játékban szégyent, ami biztató azok után, hogy nem egészen két hete mentek először együtt jégre a csapat tagjai. Fodor Szabolcs vezetőedző éppen ezért egyáltalán nem volt csalódott a mérkőzést követően:

„Nagyon erős ellenfél ellen játszottunk, ráadásul a DVTK a tavalyi csapatához képest még jobban megerősödött. Egyáltalán nem tartalékoltak, a legjobb felállásukkal jöttek ki ellenünk a jégre. Ehhez képest annak ellenére, hogy a meccs előtt összesen kilenc alkalommal edzettünk idén jégen, remek meccset játszottunk, egyenlő partnerek voltunk, és emelt fővel mehetünk haza. Felkészülési meccsről van szó, így az eredménnyel eleve nem nagyon kell foglalkozni, de a beletett munkánk, és a játékunk képe miatt sincs szégyenkeznivalónk.

A felkészülés első heteiben eddig kizárólag az alapozásra, a kondícióra mentünk rá, a taktikai elemeket tulajdonképpen csak súroltuk, ennek ellenére nagyon jól néztünk ki a jégen. Az alapvető kérés az volt, hogy Fradi-szívvel küzdjünk, aztán a többit meglátjuk, ezt pedig maximálisan megvalósítottuk. Persze, a speciális játékok nem működtek, de miért is működtek volna, nem gyakoroltuk még őket. Nem augusztus 16-án kell jól állni a taktikai elemekkel, de az Erste Liga rajtjáig gyakorolni fogjuk, és készen fogunk állni. A sebesség, a küzdés, az akarás azonban teljesen rendben volt, így elmondhatjuk, hogy az alapok rendben vannak, jöhet a finomhangolás.”

Az FTC-Telekom legközelebb egy hét múlva, augusztus 23-án, pénteken 18.00-tól játszik mérkőzést Nyitrán, már a Visegrád Kupában.

Cikkajánló

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin