2022. szeptember 6.
Fölényes győzelem az utolsó felkészülési mérkőzésen
Férfi jégkorongozóink 9-1-re győztek a DAB ellen a Tüskecsarnokban a hétvégi Szuperkupa előtti utolsó meccsen.

A magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk az előszezon utolsó felkészülési mérkőzését játszotta kedd este. A szurkolók a 2022/23-as szezonban először láthatták hazai jégen a Ferencváros hokisait, hiszen együttesünk öt idegenbeli edzőmeccs után ezúttal a Tüskecsarnokban csapott össze aktuális ellenfelével. Az eredetileg szerdára tervezett találkozót a szlovákiai Nagytapolcsány lemondta, így beugróként a Dunaújvárosi Acélbikákkal mérték össze erejüket a mieink.

Két, a nyáron alaposan átalakult csapat mérkőzése volt ez, ferencvárosi oldalon tíz új érkezőt számolhattunk össze a csapat keretében, de a dunaújvárosi klubvezetés is számos igazolással erősítette meg az előző idényben alaposan alulteljesítő csapatát.

A mieink kapujában ezúttal is Arany Gergely kezdett, a mezőnyjátékosok közül pedig Julius Marva kisebb sérülés, míg August Nilsson és Farkas Simon betegség miatt maradtak ki, így 21 fős kerettel vettük fel a harcot a dunaújvárosiakkal.

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, az első pillanatoktól kezdve kezünkbe vettük az irányítást, ez pedig már az első percben helyzet formájában öltött testet: Kulmala száguldott be a harmadba, jó visszatett korongját pedig Sarcia húzta kapura, a DAB kapujában kezdő finn Jarvinen szépen védett. A harmadik perc közepén viszont már ő sem tehetett semmit, szép Kreisz-Kärmeniemi-Kozma összjáték után utóbbi lőtt szépen a hálóba (1-0). A korai bekapott gól után a vendégek két veszélyes lövéssel jelezték, ők is meccsben vannak, de Arany szép védésekkel nyitott. Az 5. percben megdupláztuk az előnyünket, egy lövést és védést követően a kapusról kipattanót Aku Kestilä húzta közelről a gólvonal mögé (2-0). Kétgólos vezetésünk tudatában sem vettünk vissza, sorozatos támadásaink egyike végén Low is közel járt a gólhoz, ám végül centikkel, de lemaradt egy az utolsó védő mögé betett korongról. A 9. percben emberelőnybe került a DAB Szorokin gáncsolása után, de már-már hagyományosnak mondható módon remekül kivédekeztük a hátrányt, sőt, Low és Nagy Gergő, majd Kulmala és Kestilä révén két ígéretes kontránk is volt, ám mind kapitányunk, mind a nyáron igazolt finn támadónk a kapusba lőtt. Öt az ötben visszavettük az irányítást, Bán jelentkezett középről veszélyes lövéssel, majd újabb vendég emberelőny következett, miután Nagy Gergő a kelleténél vehemensebben szólt oda a játékvezetőknek. Második előnyét jobban megnyomta a DAB, közel is jártak a szépítéshez, de Arany egy ízben látványos vetődéssel védett. Szűk öt perccel az első szünet előtt viszont egyenlő létszámban szépített a Dunaújváros, egy a saját harmadunkban csúnyán eladott korong után Embrich büntetett (2-1). Nem maradt azonban sokáig ez az állás, sebességet váltottunk, ez pedig hamar kifizetődött, Szorokin szép passzát Nagy Gergő értékesítette tanári megoldással (3-1).

A második játékrész elején alaposan nekirontottunk ellenfelünknek, megsorozták a mieink Jarvinen kapuját, hamar jött is a hiba, Vas Márk gáncsolása után jöhetett az első emberelőnyünk. Ezt pedig szépen ki is használtuk, remek korongjáratás végén Tóth Adrián hozta az alapvonalról kihagyhatatlan helyzetbe a második gólját szerző Kestilät (4-1). Tartottuk a nyomást a vendégek kapuján, jöttek is az újabb helyzetek, és az újabb emberelőny, ezúttal Erdély Botond tévesztett ütemet. A Fradi játékosai pedig nem akartak lejjebb adni a százszázalékos emberelőnyös játékból, ezt a fórt is tanári játékkal használtuk ki. Ezúttal Kaijser volt az előkészítő, és Brayden Low a befejező ember (5-1). A 30. percben Fodor Szabolcs kapust cserélt, így a meccs második felében Nagy Kristóf védte az FTC-Telekom kapuját, testvériesen megosztozva a jégidőn Arany Gergellyel. Elöl továbbra sem lassítottunk, első hazai mérkőzésén igazi közönségszórakoztató támadójátékkal szolgálta ki a kilátogató szurkolókat a csapat. Közel volt az újabb gól is, Kestilä lőtt kapuvasat. A harmad utolsó percei a mérkőzés eddigi legkiegyenlítettebb időszakát hozták, a DAB valamelyest kijött a szorításból, Nagy Kristóf szép védésekkel jelentkezett. Az utolsó perc elején Kreiszt küldték ki két percre durva játék miatt, a büntetés második fele áthúzódott a záró harmadra.

Kivédekeztük az áthúzódó büntetésből hátralévő másodperceket is, öt az öt ellen pedig a harmadik harmad elején is a kezükbe vették az irányítást a mieink, olyannyira, hogy mindössze két és fél perccel az újrakezdés után Tóth Adrián is bevette az újvárosiak hálóját (6-1). Nem lassítottunk, a 44. perc végén ennek köszönhetően Seregély Máté is feliratkozott a gólszerzők közé, aki szépen értékesítette Kulmala passzát (7-1). Négy perccel később Sebastian Kaijser is meglőtte a maga gólját, aki a Kucsma távoli lövése után a palánkról elé került korongot lőtte a hálóba (8-1). Egy perccel később emberelőnybe kerültek a vendégek Boros szabálytalansága után, de ezt is nagyobb nehézség nélkül sikerült kivédekezni. A gólok sorának viszont még nem volt vége, előbb Bán tévedett ziccerben centiket, majd négy és fél perccel a vége előtt Galántai Richárd már bevette a vendégek kapuját (9-1). Ezzel a góllal már 16 játékosunk szerzett pontot a meccsre nevezett 21-ből. Három perccel a vége előtt még emberelőnybe kerültünk, és közel jártunk ahhoz, hogy ebből is gól szülessen, Nagy Gergő azonban szétlőtte a kapuvasat. A hibátlan emberhátrányos védekezés mellé így nem lett százszázalékos emberelőny-kihasználás, háromból "csak" két fórunk végződött góllal - igaz, a meccset így is imponáló magabiztossággal hozták le a mieink.

Az FTC-Telekom fölényes, 9-1-es győzelemmel zárta az előszezon felkészülési mérkőzéseinek sorát, így magabiztosan, jó hangulatban várhatja az idény első tétmeccsét, a vasárnapi Hell Szuperkupát, amelyre még kaphatóak a belépők.

Vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs érthetően jó hangulatban értékelt a találkozót követően:

"Azt szokás mondani, hogy edzőmeccsen nem számít az eredmény, és ez nem csak akkor igaz, ha valaki vereséget szenved, de most is. Szóval az eredményből nem szabad következtetést levonni, viszont szerencsére nagyon sokat visszakaptunk azokból a játékelemekből, amiket gyakoroltunk az elmúlt időszakban, ami nagyon pozitív, ahogy a remek hozzáállás is az, amit az egész csapattól láthattunk. Mostantól kezdve minden erőnkkel azon vagyunk, hogy vasárnap, a Szuperkupa-mérkőzésen is hatvan percen keresztül meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket. Ahogy mondtam, most jó dolgokat láttunk, reméljük, hogy ezt sikerül a tétmeccseken is megcsinálni."

Férfi jégkorong, Erste Liga, felkészülési mérkőzés
FTC-Telekom - Dunaújvárosi Acélbikák 9-1 (3-1, 2-0, 4-0)

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin