2020. december 28.
Folytatódik a hokidömping, jön az év utolsó Derbije
Kezdődik a hokiszezon hagyományosan legsűrűbb része, az Újpest legyőzésével őriznénk meg vezető helyünket.

Ahogy azt már a jégkorongéletet közelről követő szurkolók megszokhatták, amíg más sportágakban a december a leállás, a téli pihenő ideje, addig a hoki őrzi a régi hagyományokat, amikor még nem voltak minden igényt kielégítő, akár nyári játékra is alkalmas fedett, hőszabályozott létesítmények, és a bajnoki idény a téli hónapokra korlátozódott. Ennek megfelelően a karácsony a jégkorongozók életében nem egy többhetes pihenés, hanem egy néhány napos leállás, ami után a szezon legsűrűbb időszaka következik. Ez idén sincs máshogy: az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő együttese a december 23-ai, Titánok elleni magabiztos győzelem után két nap pihenőt kapott, majd karácsony másnapján, 26-án már edzett a csapat, hiszen december 28-án kezdődik a nagy menetelés, ráadásul egy Újpest elleni Derbivel. Ezután sincs megállás, hiszen a Fradi jégre lép december 30-án, majd január 3-án, 5-én, 7-én és 10-én is mielőtt következik közel egy hét meccsszünet, addig azonban koncentráljunk a soron következő feladatra, a lila-fehérek elleni rangadóra.

A 2020/21-es idény harmadik Ferencváros – Újpest összecsapása következik, méghozzá kiváló előjelekkel. Az első két egymás elleni mérkőzést ugyanis egyaránt a Fradi nyerte meg rendes játékidőben – november 15-én nagy csatában, remek meccsen fektettük két vállra a Tüskecsarnokban egy 5-4-es győzelem képében az ősi rivális, míg december 8-án Újpesten az idény egyik legjobb játékát bemutatva szenzációs, 6-2-es győzelmet arattunk, amellyel elhódítottuk a 2017-es tragikus veronai buszbaleset óta minden évben egy decemberi Derbin kiosztandó Vígh Balázs Vándorkupát is. Ezek az eredmények illeszkednek az utóbbi időszak Újpest elleni mérkőzésein elért sikerek sorába. A Fodor Szabolcs-érában ugyanis 2018 szeptember 10-én találkoztunk először az Újpesttel idegenben, akkor egy rendkívül balszerencsés meccsen hosszabbításban szenvedtünk 2-1-es vereséget, ezt leszámítva egyetlen szintén Újpesten elért 2-1-es győzelmet tud a rivális felmutatni idén januárból, egy számunkra a presztízsen túl számszerűen már tét nélküli meccsen az alapszakasz hajrájában. A teljes mérlege jelenlegi vezetőedzőnknek a lilák ellen az Erste Ligát és a Magyar Kupát is beleértve 16 mérkőzésen 10 rendes játékidős és 4 hosszabbításos győzelem, és mindössze 1-1 ráadásos és rendes játékidős vereség. Ami egy még impozánsabb sorozatot illet:

a Ferencváros felnőtt férfi jégkorongcsapata több mint öt éve, 2015. december 18-a óta veretlen hazai jégen az Újpest ellen.

Ezen csodás sorozatok folytatása mellett a mai összecsapás tétje a tabellán elfoglalt helyezés szempontjából is fontos mindkét fél számára. A két csapat között jelenleg 11 pont a különbség. A lila-fehéreknek már nem nagyon van esélye odaférkőzni az első négy együttes közé (ahogy korábban már többször említettük, a járványhelyzet miatt többször módosított, megcsúszott versenynaptár miatt idén nincs középszakasz, így a rájátszás mezőnye és kiemelései az alapszakasz végeredménye alapján alakulnak ki), annál is inkább, mert a most negyedik Brassó úgy van előttük hét ponttal, hogy öt meccsel kevesebbet játszott, ráadásul amint elkezdi bepótolni mérkőzéseit, a Csíkszereda is minden bizonnyal megérkezik az első négybe. Viszont szeretnék stabillá tenni a helyüket (a szintén több meccsel kevesebbnél járó Gyergyón kívül még akár az idén látványos fejlődésen átment Vasas is veszélyes lehet rájuk az alsóházból), ehhez pedig minél több bravúrpontra lenne szükségük az élmezőny tagjaitól. Ami a Fradit illeti, a mieink továbbra is ingáznak a tabella első három helye között az éppen lejátszott meccsektől függően. Mivel a DEAC december 26-án és 27-én is jégre lépett, a két meccsen pedig öt pontot zsebelt be (legyőzték büntetőkkel a szintén nagy rivális MAC HKB Újbudát is), így átmenetileg ők vezetik a tabellát, két ponttal, és két meccsel a Fradi előtt. Ha tehát sikerül ma győzni, úgy nem csak vesztett pontok tekintetében, de az aktuális állás szerint is visszaállna a karácsony előtti állapot, és az FTC-Telekom nevével kezdődne az Erste Liga tabellája, a másik mai mérkőzéstől függetlenül.

Az FTC-Telekom – UTE jégkorong Derbi 18.00-kor kezdődik a Tüskecsarnokban. A mérkőzés az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött zajlik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – UTE
2020. december 28., hétfő 18.00
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött
TV: M4 Sport, ÉLŐ

Cikkajánló

A szezon első Brassó elleni győzelme a tét

A DEAC mellett a Brassó az egyetlen csapat az Erste Ligában, amelyiket idén még nem győzte le az FTC-Telekom.

Hokis rehabilitáció: a villámgyors visszatérés titka

Két hokisunk a vártnál hetekkel korábban térhetett vissza súlyos sérüléséből, körbejártuk rehabilitációjukat.

Justin Hodgman A Hét Játékosa az Erste Ligában

Férfi jégkorongcsapatunk a házi pontlistát vezető kanadai támadóját választották az első hét legjobbjának.

Végre kiszakadt a gólzsák, kiütéses siker a DAB ellen!

Címvédő férfi hokisaink kiütéses, 8-1-es győzelmet arattak a Dunaújvárosi Acélbikák ellen az Erste Ligában.

Még sereghajtó, de jó formában lévő ellenfél érkezik

Címvédő férfi jégkorongcsapatunk 16.30-kor a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja a Tüskecsarnokban.

Sikeres óvás, újrajátsszuk a Vasas elleni meccset

A Magyar Jégkorong Szövetség Versenyirodája helyt adott az FTC óvásának.

Okos játékkal nagyon fontos győzelem a Gyergyó ellen

Férfi hokisaink 3-0-ra győzték le a Gyergyói HK-t a Tüskecsarnokban, Arany Gergely kapott gól nélkül védett.

Kiszámíthatatlan és veszélyes ellenfél érkezik

Címvédő férfi jégkorongcsapatunk csütörtökön 17.30-tól a Gyergyói HK együttesét fogadja az Erste Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most