2025. március 19.
Fradi-játékos a válogatott bő keretében
Csapatunk fiatal csatára, Mattyasovszky Gergely is ott van a jégkorongválogatott vb-re készülő első keretében.

Mint ismert, férfi jégkorongcsapatunk számára a vártnál korábban ért véget a klubszezon, az A csoportos világbajnokságra készülő válogatottunknak pedig van még egy kis ideje, mielőtt elkezdődik a felkészülési időszak. Azt azonban már tudni lehet, hogy mely játékosok kaptak behívót a március végén kezdődő, minden eddiginél több mérkőzést tartalmazó vb-felkészülésre. A keret rugalmas és a különböző bajnokságok végeztével folyamatosan bővül, hangsúlyozta kerethirdető közleményében a Magyar Jégkorong Szövetség, ennek a bő keretnek pedig ezúttal tagja lesz a Fradihoz 2024 nyarán igazoló fiatal csatár, Mattyasovszky Gergely is, aki az utánpótlás válogatottakban való szereplést követően a 2024/25-ös szezonban két találkozón a felnőtt nemzeti csapatban is szóhoz jutott már.

 

A MAGYAR FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT ELSŐ BŐ KERETE A VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSRE

Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Halász Béni (UMass Lowel, amerikai), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19)

Hátvédek: Csollák Márkó (Hydro Fehérvár AV19), Falus Ádám (Hydro Fehérvár AV19), Farkas Olivér (SaiPa, finn), Horváth Donát (FEHA19), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok: Ambrus Csongor (Hydro Fehérvár AV19), Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Dobos Mihály Bendegúz (FEHA19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Laskawy Ferenc (UTE), Mattyasovszky Gergely (FTC-Telekom), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Sebők Balázs (Hydro Fehérvár AV19), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (Hydro Fehérvár AV19)

Felnőtt férfi válogatott, felkészülési menetrend

Magyarország–Ausztria
2025. április 10., csütörtök (Székesfehérvár)

Magyarország–Ausztria
2025. április 11., péntek (Ajka)

Magyarország–Norvégia
2025. április 18., péntek (Győr)

Magyarország–Norvégia
2025. április 19., szombat (Szombathely)

Magyarország–Dánia
2025. április 25., péntek (Miskolc)

Magyarország–Dánia
2025. április 26., szombat (Miskolc)

Magyarország–Szlovénia
2025. május 2., péntek (Budapest, Vasas Jégcentrum)

Magyarország–Kanada
2025. május 6., kedd, 19:00 (Budapest, MVM Dome)

Cikkajánló

Fölényes győzelem hazai pályán

Férfi jégkorongcsapatunk 12-1-re győzte le a HC Nové Zámky együttesét.

Jön a hazai felkészülési mérkőzés

Férfi jégkorongcsapatunk 18:30-tól játszik felkészülési meccset az Érsekújvár ellen a Tüskecsarnokban.

Hazai felkészülési mérkőzés – szurkolói információk

Egyetlen hazai felkészülési meccsét játssza férfi jégkorongcsapatunk a HC Nové Zámky ellen a Tüskecsarnokban.

Három Fradi-játékos a korosztályos válogatottakban

Az FTC-Telekom jégkorongcsapatából Mihalik, Schlekmann és Bencze csatlakozott az edzőtáborozó válogatottakhoz.

Bérletbeváltás a Tüskecsarnokban

Augusztusban egy, szeptemberben két napon lehet beváltani a jégkorong-vouchereket plasztikkártyákra.

Schlekmann gólt lőtt, de vereséggel zártunk

Küzdős mérkőzésen 6-2-re maradt alul férfi jégkorongcsapatunk Nyitrán.

A Tipsport Liga-címvédőjével találkozunk

Második felkészülési mérkőzése vár Nyitrán férfi jégkorongcsapatunkra.

Silye-duplával győztünk Besztercebányán

Jégkorongcsapatunk egy fordulatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott Szlovákiában, első felkészülési meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin