2026. január 3.
Fradi-Volán: harmadik felvonás
Férfi hokisaink a Tüskecsarnokban fogadják a Hydro Fehérvár AV19 együttesét.

Szombaton újabb fejezetéhez érkezik a magyar jégkorong egyik legnagyobb
párharca: január 3-án a Tüskecsarnokban fogadjuk a Hydro Fehérvár AV19 együttesét az ICEHL alapszakaszában. Az osztrák bázisú liga idei szezonjának harmadik honi rangadója nemcsak presztízsről, hanem rendkívül fontos bajnoki pontokról is dönt, hiszen a tabella középmezőnye továbbra is rendkívül sűrű.

A mérkőzés előtt mindössze egyetlen pont választja el egymástól a két csapatot. A Fehérvár 42 ponttal a 9. helyen áll, míg mi 41 pontot gyűjtöttünk eddig, ez jelenleg a 11. helyre elég mindössze, a rájátszás-kvalifikációs vonal alatt vagyunk, de szorosan tapadunk közvetlen riválisainkra. Egy győzelem akár azonnali helycserét is eredményezhet, így a találkozó jelentősége aligha szorul magyarázatra.

A formát tekintve egyik együttes sincs könnyű időszakban. Mi legutóbb újév első napján utaztunk Grazba, a 99ers vendégeként nem tudtunk rossz vendégek lenni sőt, egy remek első harmad után elfogytunk, és komoly 6-1-es pofonba szaladtunk bele. A meccs után kiváló formában lévő támadónk Tyler Coulter szerint a legnagyobb gond a védelmünkben a kapu előtti területek szellősen hagyása volt, ami hiba, de javítható.
Legutóbb pontot a Vienna Capitals ellen szereztünk még december 30-án, akkor szintén rövid paddal kényszerültünk jégre lépni, viszont kijelenthetjük, hogy jobbak voltunk mint a Caps, a hosszabbításban mégis ők tudták lezárni a partit. Az elmúlt hetekben több élcsapat ellen is kemény meccseket játszottunk, és bár az eredmények nem mindig tükrözték a mutatott játékot, a csapat küzdőszelleme végig megmaradt.

A Fehérvár szintén hullámzó teljesítményt nyújtott, azonban két fontos meccset is megnyertek tabella szomszédjaik ellen: Még december 21-én hazai pályán verték 4-2-re a tabella 10. Linz gárdáját, majd a Bécs ellen is összejött a rendes játékidős győzelem karácsony másnapján.
Azonban a 2025-ös esztendőt pocsékul zárták, a HK Olimpija hazai pályán gázolt át rajtuk, 5-0 lett a vége, és a Linz elleni 7-0-s túrájukat is felejteni szeretnék, így biztosan javítási szándékkal érkeznek Budapestre.

Az öltöző

Legközelebb várhatóan Sofron István térhet vissza a csapatba, aki előbb könyök-, majd alsótest-sérüléssel bajlódott, és a jövő héten már ismét bevethető lehet. Hozzá hasonlóan Laskawy Ferenc, korosztályos válogatott játékosunk is a visszatérés küszöbén áll. Ő a Red Bull Salzburg elleni mérkőzésen szenvedett alsótest-sérülést. Kestilä boka-, míg Tyni térdsérülésből lábadozik. Mindkettőjük rehabilitációja jó ütemben halad.
Kijelenthető, hogy Alexander Ytterell járt a legbalszerencsésebben:
hosszabb kihagyás után ugyan visszatért a Vienna Capitals és a Villach elleni találkozókon, ám sajnos ismét megsérült. Topi Rönni továbbra is a Klagenfurt elleni mérkőzésen elszenvedett agyrázkódás következményeivel küzd, továbbá Hadobás Zétény is csatlakozik ehhez a szomorúan hosszú listához, egészen biztos, hogy a holnapi rangadót kihagyja.

Szurkolói információk

A mérkőzés 18:30-kor kezdődik, a kapukat ezúttal korábban, 17:00-tól nyitjuk. Ettől az időponttól kezdve a helyszínen is lehet jegyet vásárolni, amennyiben lesz még jegy.
Jegyvásárlás: EZEN A LINKEN
A hazai oldalon több pénztár működik:
az 1-es pénztárnál jegyvásárlás, a 2-es és 3-asnál beléptetés zajlik. A vendégoldalon egyetlen pénztár üzemel, ahol forintalapú készpénzes vagy bankkártyás fizetés lehetséges. Az autóval érkező szurkolók számára a Tüskecsarnok környékén több parkolási lehetőség áll rendelkezésre.
Parkolni a Hevesy György utcában, a Magyar Tudósok körútján és a Bogdánfy úton lehet.

Cikkajánló

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin