2023. január 22.
Gólzáporos meccs, végül a hosszabbításban dőlt el
Bajnok hokisaink hatalmas küzdelmet követően hosszabbításban szerezték meg a győzelmet a DEAC ellen.

Fontos hétvégéje volt magyar bajnok jégkorongcsapatunknak. Vasárnap a hatodik helyen lévő, ugyanannyi pontszámmal rendelkező DEAC gárdáját fogadtuk, aki ellen újabb fontos lépést tehettünk a közvetlen rájátszásért.

Keretünk a szombati Csíkszereda elleni találkozóhoz képest nem változott, ennek értelmében továbbra is hiányzott sérülés és betegség miatt Sarciá Antonino, Jari Sailio, Ollie Betteridge, Arany Gergely és Kozma Dávid, valamint még nem csatlakozott a zöld-fehérekhez a nemrég Universiadén szereplő Galántai Richárd.

A meccs nem igazán indult jól a vendégeknek, Sándor Bence maradt a jégen, miután blokkolt egy ferencvárosi lövést, a debreceni játékos saját lábán próbált meg lejönni a jégről, végül nem tudott lábra állni, és hordágyon vitték le. Hrabal szerzett korongot, aki a semleges harmadban lepasszolta Matias Sointunak, finn játékosunk pedig a kapuig menetelt vele, ahol kivárt, és a megfelelő pillanatban belőtte a pakkot (1-0). Jött azonban a válasz a vendégektől, Jan Dalecky tudott közelről eredményes lenni, és egyenlítettek (1-1). Kestilä indult a szélen, azonban a mögötte érkező Kärmeniemi és Izacky összeakadtak, amiből páros kiállítás lett, 4-4-ben folytatták a felek. A kiegészülés után Dalecky ismét nagyot tudott villani, mikor a Spirkótól kapott koronggal nekiindult a semleges harmadból, és meglépve a zöld-fehérek elől belőtte Nagy Kristóf hálójába önmaga és csapata második gólját (1-2). Gyorsan jött a harmadik találat is a vendégektől, ezúttal Dominik Novotny tudott túljárni a védelem eszén (1-3). Sikerült ismét jobban nyomást helyezni a DEAC kapujára, egy a kapu elé kipattanó korongra Rasmus Kulmala reagált a leggyorsabban. és nem is hibázta el (2-3). Az utolsó másodpercekben Kärmeniemi az alapvonal közeléből adta a korongot a már semleges harmadban korcsolyázó Nagy Gergőnek, aki beküzdötte magát Hetényi elé, és kilőtte a lepkés felsőt (3-3).

A második harmad elején egyből hatalmas lehetőség adódott a mieink előtt, mikor Molnár kiült 2 perce. Kestilä és Kreisz is helyzetbe kerültek, de Hetényi a korong útját állta mindkét alkalommal. Az előnyös formáció után a hátrányos játékát is be kellett vetnie a mieinknek, mikor csapatkapitányunk gáncsolásért pihent két percet. A kiegészülés pillanatában viszont újabb kiállítást kapott csapatunk, Hrabal váltotta a büntetőpadon Nagy Gergőt, de a védelem tette a dolgát, és nem lett előnyös gólja a DEAC-nak. Megszaporodtak a kiállítások, Kozmát küldték ki, de egyáltalán nem látszott, hogy hátrányban lennének a vendégek. Nagy Kristófnak kétszer is hatalmas védést kellett bemutatnia. Gól nem, de újabb Fradi-hátrány született a folytatásban, amikor Kreiszre szórtak rá egy kis büntetést. Az előzőekkel ellentétben ezzel már tudott élni a debreceni csapat, és Jakub Izacky szerzett újabb vendég találatot (3-4). Egyből jött a válasz, korongjáratás után a kék vonal közeléből Aku Kestilä bombázta be a korongot Hetényi kapujába (4-4). A szünet előtt még Kreisz és Izacky is kaptak egy-egy büntetést, de egyik fél sem tudta kihasználni az előnyét.

A záró játékrész elején igyekezett nagyobb nyomást helyezni együttesünk a DEAC harmadára, és többet birtokolni a korongot. A lendületüket Kärmeniemi kiállítása törte meg, de közel 20 másodperc után Novotny is kiült. Nagy Kristóf és Hetényi is hatalmas védéseket mutatott be, a játék végéhez közeledve pedig egyre több helyzetet alakított ki a Fradi. Tóth Gergő kis büntetésénél volt még egy hatalmas lehetősége a vendégeknek, de nem sikerült élniük vele. A hajrában Turbucz, Kestilä és Nagy Gergő is komoly veszélyt jelentett a debreceniek kapujára, végül rendes játékidőben nem dőlt el a meccs, így ötperces hosszabbítás következett. Hosszas oda-vissza játékot követően az utolsó percben Aku Kestilä egy jól irányzott lövéssel eldöntötte a mérkőzést (5-4).

Nagyon fontos két ponttal gazdagodott csapatunk az alapszakasz véghajrájához közeledve, és egy rendes játékidős és egy hosszabbításos győzelemmel a háta mögött készülhet az utolsó hazai mérkőzésére.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DEAC 5-4
(3-3, 1-1, 0-0, 1-0) hosszabbítás után
FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Hrabal, Seregély, Kreisz, Kestilä, Tóth A. – Marva, Kärmeniemi, Kulmala, Nagy G., Sointu – Mesikämmen, Boros, Bán, Farkas S., Tóth G. – Kucsma, Turbucz. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DEAC: Hetényi (Gönczi) – Sosunov, Zalmai, Dalecky, Mihalik A., Spirko – Bukor, Vokla, Izacky, Novotny, Versich – Sándor B., Molnár, Révész, Sági – Kozma, Mazzag, Vezetőedző: György József
Gólok: Sointu (03:01, Hrabal), Kulmala (16:13, Kärmeniemi, Marva), Nagy G. (19:59, Marva, Kärmeniemi)  Kestilä (35:19, Turbucz, Mesikämmen), Kestilä (64:01, Sointu, Marva) illetve Dalecky (04:57, Mihalik A., Spirko), Dalecky (12:20, Spirko, Hetényi), Novotny (13:49, Zacky, Versich), Izacky (34:39 EE, Dalecky, Spirko)
Kapura lövések: (8:11, 16:11, 12:11, 4:5) 40:38
Védések: (8:5, 10:15, 11:12, 5:3) 34:35 / 89.47% : 87.50%
Kiállítás percek: (2:2, 8:6, 4:2) 14:10
Emberelőny kihasználás: (4 / 0) 0.00% / (6 / 1) 16.67%
Emberelőnyben töltött idő: 6:17 / 8:59
Emberhátrányos védekezés: (1 / 6) 83.33% / (0 / 4) 100.00%

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin