2021. október 8.
Gyors gólok és Arany-bravúrok, győzelem Debrecenben
Magyar bajnok férfi hokisaink 4-1-re győzték le idegenben a DEAC-ot az Erste Liga alapszakaszában.

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk zsinórban négy győzelemmel, közte a legutóbbi mérkőzésen a nagy rivális Sportklub Csíkszereda 4-0-s legyőzésével a háta mögött utazott el az Erste Liga 2021/22-es alapszakaszának első „valódi” idegenbeli mérkőzésére Debrecenbe. A találkozó bizonyos szempontból a szeptemberi Szuperkupa-döntő visszavágójának is tekinthető volt, hiszen utoljára a 6-2-es ferencvárosi győzelemmel véget ért meccsen találkozott egymással a Ferencváros és a házigazda DEAC. Egy másik szempontból is visszavágónak bizonyult ez a mérkőzés, hiszen a Debreceni Jégcsarnokban utoljára április elején, a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében mérkőztek meg a felek egymással, akkor a későbbi győztes DEAC-nak sikerült győznie.

Pavuk Attila sérülése továbbra sem jött rendbe, így Tóth Gergő és Farkas Simon egészítették ki Tóth Adriánt a harmadik sorban, míg a negyedikben Roczanov Dezső mellett Komáromy Botond és Galántai Richárd szerepeltek, Hajós Roland pedig 13. támadóként tért vissza a csapatba. Debreceni oldalon továbbra sem jött rendbe Hetényi Zoltán sérülése, így az előző öt ligameccsükhöz hasonlóan ezúttal is a mindössze 18 éves Antek Tamás védte a DEAC kapuját.

A Debrecenbe is szép létszámban elutazó és a csarnokban remek hangulatot teremtő ferencvárosi szurkolók buzdítása közepette McFadden-kékvonalassal indult a telt házas mérkőzés, ám nem sokáig maradhattunk támadásban, Sarcia Antonino fogás miatt már mindössze 43 másodperc után a büntetőpadon találta magát. A hazaiak hamar felálltak a harmadunkban, Spirkónak, Hárinak majd Daleckynek is volt ígéretes lövése, ám Arany mindet szépen védte, összességében pedig magabiztosan védekeztük ki a hátrányt – továbbra is remekül működik a speciális játékunk a szezonban. Öt az öt ellen már a mieink domináltak korongbirtoklásban, de a harmad első felében egyik csapat sem tudott igazán nagy nyomást tenni a másik kapujára. A 10. percben ismét emberelőnybe kerültek a hazaiak, miután Fowlie állította meg szabálytalanul ellenfelét. Az előzőnél nagyobb nyomás alá helyezte kapunkat a DEAC, Hári közel is járt a gólhoz, ám Arany nagyot védett. Fél perccel a hátrány letelte előtt aztán Dalecky eladott korongjával Nagy Gergő lépett ki, az őt üldöző és blokkra bevetődő védővel szemben remek cselt húzott meg, majd lőtt, az Antek mamutjáról kipattanót pedig Lauri Kärmeniemi vágta a debreceni kapuba – továbbra is remekel a speciális egységünk, ez volt a mieink ötödik emberhátrányos gólja idén! (0-1) Lejárt a hátrányunk, ám Molnár öt az öt ellen is nagy lövéssel veszélyeztetett, Arany mamuttal hárított. A túloldalon Anteknek volt kétszer is nehéz dolga rövid időn belül, de mindkét helyzetet megoldotta. Öt perccel a vége előtt a negyedik sorunk villant, Komáromy lőtt középről veszélyesen, de továbbra sem született meg az első felnőtt gólja húszéves újoncunknak. Négy perccel a harmad vége előtt Kulesov és Hári léptek ki ketten, ám mielőtt nagy baj lett volna, a hazaiak támadójának ütőjéről lecsúszott a korong. A túloldalon fél percen belül kétszer is óriási helyzet alakult ki, a korong azonban mindkétszer elhalt a kapu előtti forgalomban. A játékrész utolsó perceiben inkább a mieink harmadában zajlott a játék, mégis a Fradi szerezte meg a második találatot is – Fowlie vitte be a korongot a jobb oldalon a támadó harmadba, megcsinált két szép cselt, majd fonákkal húzta be a bal alsó sarokba, szépségdíjas gól volt mindössze 12 másodperccel a szünet előtt! (0-2) Érdekesség, hogy az akció a saját kapunktól indult, így Arany Gergely egy assziszt formájában megszerezte első pontját idén!

Óriási debreceni helyzettel indult a második játékrész, Kulesov adott nagy passzt a bal oldalon a kapu elé berobbanó Spirkónak, Arany nagyot védett. Az első harmadban több kapura lövése volt a hazaiaknak, mégis a mieink játszottak eredményesen. A második harmadban is hasonló volt a játék képe: úgy tűnt, saját fegyverével próbáljuk meg sakkban tartani a DEAC-ot, a saját harmadunkból jó védekezésből indított villámgyors kontrákkal, valamint mély, támadó harmadbeli letámadással. A 26. percben harmadszor is emberelőnybe került a mérkőzésen a Debrecen, miután Bogesic kapott a saját harmadában nagyot a palánknál Tóth Adriántól. A hazaiak játékosa lenn maradt a jégen, ám mire megérkezett a segítség, fel tudott kelni, és végül saját erőből hagyta el a jeget. Ezúttal nem tudtak nagy nyomást helyezni a mieinkre a hazaiak, magabiztosan védekeztük ki ezt a két percet. Nem sokkal később az egyik oldalon Hegyi távoli lövésénél Antek, majd a túloldalon Spirko közeli fonákjánál Arany védett nagyot. A 31. percben Dalecky húzott el a bal oldalon, centerezése után Novotny egy az egyben állt szemben Arannyal, ám kapusunk ziccert fogott. Egyre több hazai támadás jutott el a kapunkig, ám hol Arany, hol egy blokk állta a korong útját. A DEAC próbálta nyomás alá helyezni a harmadunkat, de a védekezésünk remekül működött, kontrákból pedig bőven eljutottak a mieink is helyzetekig. A 38. percben Klimek került Novotnyéhoz hasonlóan nagy ziccerbe, ám ezúttal is Arany nyerte a csatát. Belül az utolsó két percen elcseréltük magunkat, negyedszer is emberelőnyben jöhettek a hazaiak. Sőt, bár az első percet egy lövést leszámítva szépen kivédekeztük, 55 másodperccel a harmad vége előtt Bohunickyt is kiszórták bottal lökésért, így öt a három ellen jöhetett a DEAC. Sőt, 11 másodperccel később játék késleltetése miatt Sarcia is a büntetőpadra ült, így az is szinte biztossá vált, hogy a záró harmadot is kettős emberelőnnyel kezdi majd a DEAC. Hősies munkával a szünetig hátralévő 44 másodpercet sikerült kivédekezni kettős hátrányban is, ám komoly elvégzendő védőmunka várt a mieinkre a harmadik harmad elején is.

Tíz másodperccel a harmadik játékrész kezdete után lejárt a csapatbüntetésünk, amit Kóger ült le, de hátra volt még több mint egypercnyi emberhátrány, ebből 54 másodperc kettős. Elképesztő munkával azonban kivédekeztük a kettős hátrányt, egyetlen veszélyes lövéssel hoztuk le ezeket a nagyon fontos másodperceket, Kloz bombájánál viszont Hegyi blokkolt nagyot. A szűk egypercnyi szimpla hazai emberelőny alatt is maradt a nagy nyomás a kapunkon, ám csak kapuvasig jutottak a debreceniek. Négy másodperccel a hátrány vége előtt azonban Vokla a kékről nagy korongot adott a bal oldalon helyezkedő Daleckynek, aki közelebb lopakodott, és bevágta Arany kapujába a DEAC szépítő gólját, így tehát bár csak nagyon kevés hiányzott hozzá, végül nem sikerült kivédekeznünk a zsinórban három kiállítás okozta nyomást. (1-2) Kevesebb mint egy perccel a gól után Gőz emelte veszélyesen magasra a botját, megvolt az első emberelőnyünk a meccsen. Sikerült helyzetig eljutni előnyben, de a gól nem jött össze, kiegészültek a hazaiak. Egyenlő létszám mellett egyre jobban nyomtak a hazaiak, úgy festett, hisznek benne, hogy van esélyük egyenlíteni annak ellenére, hogy Arany Gergely fantasztikus formát mutatott a kapunkban. Az 50. percben azonban megvillantunk. Kärmeniemi-Tamminen volt a korong útja, és amikor már úgy festett, utóbbit sikerül kiszorítani a kéken túlra, félig háttal fonákkal továbbtette a pakkot a lendületből érkező Somogyinak, aki bevágta a harmadik gólunkat, megszerezve első Erste Liga-találatát az idényben. (1-3) Sőt, egy perccel később a DEAC is elcserélte magát, és bár az emberelőnyt nem sikerült gólra váltanunk, két nagyon értékes percet nyertünk, már kevesebb, mint hét perc volt csak hátra, mire kiegészültek a fekete-fehérek. Becsülettel nyomott a DEAC a szépítésért, ám alig három perccel a vége előtt egy megszerzett koronggal kilépett Tamminen, bottal elgáncsolták, kiállítást kaptunk volna, ám a korongot Somogyi szerezte meg a semleges harmadban, a menteni igyekvő Kloz mellett Kógert hozta kettő az egyben ziccerbe, aki bevágta a meccset végleg eldöntő gólt. (1-4) Nem sokkal később Hegyi szabálytalankodott, még kapott egy esélyt a szépítésre a DEAC. Ezt ezúttal nem sikerült kihasználniuk, köszönhetően annak, hogy Arany háromszor is elképesztő bravúrt mutatott be. Az utolsó perc már lecsorgott, győzelmet arattunk Debrecenben is!

A DEAC bár a második-harmadik harmad fordulóján ki tudta használni sorozatos emberhátrányainkat, és közel tudott kerülni a mieinkhez, illetve a meccs néhány periódusában szükség volt az összesen 51 lövést fogó, 98 (!) százalékkal védő Arany Gergely kiemelkedő teljesítményére is, a Ferencváros összességében remekül tartotta kézben a mérkőzést, jól használta ki a helyzeteit, és megérdemelten húzta be zsinórban az ötödik győzelmét is, amellyel a Brassó csíki veresége után átvette a vezetést a tabellán. Folytatás vasárnap a Tüskecsarnokban a DVTK Jegesmedvék ellen!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DEAC – FTC-Telekom 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)
DEAC: Antek (Gönczi) – Kloz, Vokla, Dalecky, Novotny, Turcotte – Gőz, Klimek, Hári, Kulesov, Spirko – Bogesic, Sándor, Mazzag, Molnár, Sági – Berta, Almási, Kozma. Vezetőedző: David Musial.
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – McFadden, Kärmeniemi, Fowlie, Kulmala, Nagy G. – Bán, Bohunicky, Kóger, Somogyi, Tamminen – Hegyi, Sarcia, Farkas, Tóth A., Tóth G. – Boros, Hajós, Galántai, Komáromy, Roczanov. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Dalecky (42:06, EE, Vokla, Sági), illetve Kärmeniemi (10:32, EH, Nagy G.), Fowlie (19:48, Nagy G., Arany), Somogyi (49:25, Tamminen, Kärmeniemi), Kóger (56:41, Somogyi, Tamminen)
Kapura lövések: (19:13, 20:12, 13:12) 52:37
Védések: (11:19, 12:20, 10:12) 33:51 / 89.19% : 98.08%
Kiállítás percek: (0:4, 0:8, 4:2) 4:14
Emberelőny kihasználás: (7 / 1) 14.29% / (2 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 11:56 / 4:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 2) 100.00% / (1 / 7) 85.71%

Cikkajánló

Kontinentális Kupa: „Ez is újra egy kisebb csoda volt!”

Hokisaink vezetőedzője nyilatkozott a szenzációs győzelemmel zárult budapesti nemzetközi torna után – VIDEÓ!

Bravúrgyőzelem a Riga ellen, harmadik lett a Fradi

Hokisaink 3-1-re győztek a lett sztárcsapat ellen a budapesti torna utolsó napján.

Kontinentális Kupa: Itt nézheti élőben a Fradi meccsét!

Többkamerás élő online közvetítéssel készülünk a budapesti nemzetközi torna összes meccséről!

Hatalmas küzdelem végén kijevi győzelem

Férfi hokisaink nagyon jó meccsen közel jártak a bravúros pontszerzéshez a Kontinentális Kupa második napján.

Varázslatos két harmad: 8-1-es sikerrel kezdtünk!

Hokisainkra ráijesztett a Tartu, de gólgálával reagáltunk és behúztuk az első Kontinentális...

Jégkorong Kontinentális Kupa: íme, az ellenfélmustra!

A tartui „villámok”, a kijevi „sólymok” és a rigai „olimpikonok” érkeznek a hétvégén a Tüskecsarnokba.

Sorsoltak a Magyar Kupában, a DAB az ellenfél

Férfi jégkorongcsapatunk a Dunaújvárosi Acélbikákkal találkozik a Magyar Kupa első körében.

Kontinentális Kupa: „Igazi hokicsemege lesz!”

Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk mondta el a nemzetközi szerepléssel kapcsolatos várakozásait - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most