2023. november 22.
Győzelem a Magyar Kupa-visszavágón
Magyar bajnok hokisaink egygólos győzelmet arattak Székesfehérváron, jöhet a következő forduló.

Magyar bajnok hoksiaink a Kontinentális Kupa-hétvége után két pihenő napot kaptak, azonban egyből jött a következő kihívás, ami nem volt más, mint a FEHA 19 elleni Magyar Kupa-visszavágó az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A legutóbbi összeállításon merőben változtatott a Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb, a vasak között pedig Arany Gergely kezdett.

A játék elején igyekezett felvenni a tempót a FEHA19, az idő előrehaladtával viszont lehetett érezni, hogy fokozatosan fáradnak, és hiába volt jó a védekezésünk, egyre inkább a Fradi akarata érvényesült. Aminek meg is lett az eredménye! A fehérvári kapu előtt helyzetbe kerülnt Yanick Turcotte egy Bradytől kapott koronggal, és megszerezte az első találatát zöld-fehérben (0-1).

Egygólos ferencvárosi vezetéssel folytatódott a találkozó a második harmadban. Kicsit jobban felpörögve jöttek ki a hazaiak, és egyre több veszélyes támadásuk volt, de Arany és a védelem tette a dolgát, és nem tudtak egyenlíteni. Viszont újabb Fradi-gól sem született, így maradt az 1-0-s zöld-fehér vezetés a harmadik harmadra is.

A FEHA19 csapata a szünet után is igyekezett mindent bevetni, hogy megszerezzék az egyenlítést, vagy akár átvegyék a vezetést, a próbálkozásaik viszont nem értek célt. A Fradi pedig igyekezett még tovább növelni az előnyét, azonban hiába csaptak le minden kipattanóra, sehogy sem tudtak újabb gólt varázsolni Melnicsuk kapujába. Az utolsó percben Bogdanov lehívta a fehérváriak kapusát, hogy hat mezőnyjátékossal tudjanak támadni, de így sem sikerült a bravúr. Ezzel a győzelemmel pedig eldőlt, hogy csapataunk ott lesz a következő fordulóban.

Férfi Jégkorong, Magyra Kupa, 3. forduló
FEHA19 – FTC-Telekom 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)

FEHA 19: Melnichuk (Márkus) – Racsinszkij, Csollák, Zsezselj, Dobos, Blasko – Falus, Salamon, Strazdins, Alapi, Nádor – Kasinszkij, Bajkó, Németh, Farkas L., Ambrus Cs. – Farkas I., Fekete, Balasits, Vezetőedző: Anatoli Bogdanov

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Hrabal, Roth, Němec, Brady, La Porte – Bán, Crespi, Turbucz, Kestilä, Kulmala – Seregély, Kärmeniemi, Galajda, Nagy G, Németh – Boros, Tóth A., Turcotte, Farkas, Banga, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Turcotte (15:57, Brady)

Kapura lövések: (4:13, 9:13, 5:13) 18:39
Védések: (12:4, 13:9, 13:5) 38:18
Kiállítás percek: (0:0, 0:0, 0:0) 0:0
Emberlőny kihasználása: (0/0) 0.00% / (0/0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (0/0) 0.00% / (0/0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 00:00 / 00:00

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin