2023. szeptember 23.
Győzelem a Szuperkupán
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk 4-0-ra legyőzte hazai pályán a BJA HC együttesét.

Hagyományosan Szuperkupával indította az új szezont a Magyar Jégkorong Szövetség, ahol ezúttal csapatunk ellenfele a Magyar Kupa-győztes BJA HC volt. Két győztes felkészülési mérkőzést követően vágott neki magyar bajnok együttesünk az idény első tétmeccsének, amit ráadásul teltház előtt játszottak.

A keretből ezúttal Julius Marva és Sarcia Antonino hiányzott sérülés miatt, a kapuban Arany Gergely kezdett.

Mindkét csapat erősen indította a találkozót, igazi Szuperkupa-hangulat volt az első pillanattól. A BJA HC a második percben összeszedett egy kétperces kiállítást, ami alatt bár Nagy Gergőnek és Brady-nek is voltak lehetőségei, ellenfelünk jól védekezett. Aranynak is volt dolga, amikor a vendégek nagyobb nyomást helyeztek a harmadunkra. Nem sokkal a vége előtt a BJA HC betalált közelről, azonban egyértelmű kapusakadályozás miatt nem adták meg a találatot, így 0-0-val mentek szünetre a felek.

Még nagyobb tűzzel kezdték a felek a második harmadot és mindkét oldalon voltak veszélyes helyzetek, azonban a védelmen nem sikerült sem az FTC-nek sem a BJA HC-nak átjutni. A 30. percben Kärmeniemit a mögötte érkező Viikila rálökte Farkas kapusra, majd elindult, hogy megtorolja az általa kapustámadásnak vélt megmozdulást, finn védőnk segítségére pedig a fiatal Galajda sietett. Végül Kärmeniemi és Viikila 2-2 percet kapott, egyenlő létszámban folytattuk. Alig egy perccel később pedig Roth csatlakozott a kispadon Kärmeniemihez, de sikerült kivédekeznünk a hátrányt. A kiegészülés után pedig megtört a jég, Németh passzából sikerült Nolan La Porte-nak a kapuba tessékelnie a korongot (1-0). Ezután gyorsan jött a második, a korábban gólpasszt kiosztó Németh Attila lőtt gólt (2-0)

Kétgólos Fradi-vezetéssel kezdődött a harmadik harmad, ahol a kiállítások domináltak. Először Roth kapott két percet, amit sikeresen kivédekeztünk, majd ismételten kiállították, aminek a felénél Bán is csatlakozott hozzá a büntetőpadon. Voltak nagy helyzeteik ez idő alatt a BJA HC játékosainak, de nem sikerült szépíteniük. Ahogy kiegészültünk a vendégektől Ritter ült ki pihenni, akit Pozsgai követett egy palánkralökést követően. Ezzel egy időben Tóth Adrián és Tóth Gergely is összeakadtak, ezt kétperces páros kiállítással honorálták a játékvezetők. A kettős emberelőnyt pedig sikerült kihasználnia csapatunknak és Kulmala Rasmus bepiszkálta a harmadik ferencvárosi gólt (3-0). A találatot követően a játékvezetők újabb kiállítást ítéltek, ezúttal Němec és Galoha verekedésért kapott 5-5 percet. Az i-re a pontot végül Galajda Zsombor tette fel, aki megszerezte az FTC-Telekom negyedik és egyben utolsó gólját (4-0). Ezt pedig már sehogy sem tudta visszahozni a BJA HC, így a szezon első tétmeccsén, a Szuperkupán a Fradi tudott győzedelmeskedni.

Férfi Jégkorong,
Szuperkupa, döntő

FTC-Telekom – BJA HC 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Roth, Turbucz, Nagy G., Kulmala – Boros, Crespi, Németh, Brady, La Porte – Haranghy, Kärmeniemi, Němec, Kestilä, Galajda – Banga, Tóth Gergő, Tóth A., Farkas, Bán, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

BJA HC: Farkas R. (Straubinger) – Mozer, Pozsgai, Sági, Szabó B., Galoha – Nagy Krisztián, Teslenko, Karppinen, Tóth Gergely, Schlekmann – Dóczi, Vorobyov, Ravasz, Keresztes, Tsulygin – Viikila, Varga, Tóth R., Ritter, Molnár, Vezetőedző: Kangyal Balázs

Gólok: La Porte (35:10, Bán, Németh), Németh (39:37, Brady, La Porte), Kulmala (53:38, EE2, Nagy G., Crespi), Galajda (56:46, Boros)

Cikkajánló

Győzelem Debrecenben

Férfi hokisaink 4-0-ra győzték le a DEAC csapatát, továbbra is vezetjük az Erste Liga-tabellát.

Először utazunk Debrecenbe

Magyar bajnok hokisaink vasárnap a szezonban először látogatnak a DEAC csapatához.

„Ez az a hangulat, amiben játszani akar egy sportoló”

A Vígh Balázs Vándorkupáért vívott hokiderbit két góllal eldöntő Adam Brady nyilatkozott a meccs után – VIDEÓ!

Győzelem a derbin, miénk a Vígh Balázs Vándorkupa

Férfi hokisaink rendkívüli izgalmak közepette, az 58. percben szerzett góllal nyertek 2-1-re az Újpest ellen.

A szezon első hazai hokiderbije jön

Az UTE elleni pénteki Erste Liga-meccsnek ezúttal nagyobb tétje van, a Vígh Balázs Vándorkupáért lépünk jégre.

„A csapategység rengeteget számít, mindennek az alapja”

Eddig rendkívül eredményes férfi hokisaink vezetőedzőjével beszélgettünk klubról és válogatottról – INTERJÚ!

Kiütéses győzelem, átvettük a vezetést a tabellán

Férfi hokisaink 7-1-re győztek a Brassó ellen a Tüskecsarnokban, és az Erste Liga tabellájának élére ugrottak.

Elhunyt Némon János

Egykori jégkorongozónk 80 évet élt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin