A második ICEHL-szezonjára készülő FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata Szlovákiában lépett jégre először felkészülési mérkőzésen. Négy teljes sorral álltunk fel a HC Monacobet Banská Bystrica ellen. A keretből Molnár Dávid és Farkas Olivér kisebb sérülés miatt hiányoztak, így el sem tudtak utazni a csapattal, a többi játékosunk viszont kiváló fizikai állapotban érkezett a mérkőzésre. A csapatkapitányi C betűt Rasmus Bengtsson viselhette, a kapuban Bálizs Bence állt.
1. HARMAD
Kisebb pontatlanságokkal kezdődött a meccs, mindkét csapat próbált belerázódni a tempóba. A hazaiak és a vendégek számára is adódtak helyzetek, egy, a kapus hátára pattanó korong pedig számunkra szerencsésen a kapuban landolt. Ezt a találatot a 17. percben egyik új igazolásunk, David Silye jegyezte, megszerezve ezzel első gólját a zöld-fehérben (0-1).
2. HARMAD
A második harmad Fradi-fölénnyel indult, játékosaink több lehetőséget is ki tudtak dolgozni az ellenfél kapuja előtt, gól viszont nem született belőlük. A Besztercebánya viszont a 28. percben kiegyenlített Stano Gron révén, aki egy kék vonalról érkező lövésbe ért bele Bálizs előtt (1-1). A 32. percben David Silye duplázni tudott, egy pontosan helyezett lövése talált utat a hálóba, az asszisztot Horváth Milán jegyezte (1-2). Egy perc sem telt el, amikor egy saját harmadunkban elkövetett pontatlanság után a korongot egy hazai játékos a kapura tette, majd a kipattanót Stano Gron lőtte be, így ő is másodszorra volt eredményes (2-2).
3. HARMAD
Az utolsó játékrész már nagyobb iramban kezdődött, viszont főleg oda-vissza játék zajlott a pályán. Az 55. percben egy jó csere után sikerült megszerezni újra a vezetést, Laskawy Ferenc lőtt a hálóba (2-3). Az utolsó percekben a hazai csapat nagy nyomás alá helyezte a kapunkat, de játékosaink önfeláldozó védekezésének köszönhetően az eredmény már nem változott.
Győzelemmel zártuk az idei szezon első felkészülési mérkőzését, folytatás jövő héten a HK Nitra csapata ellen idegenben.
Férfi Jégkorong - felkészülési mérkőzés
HC Banská Bystrica - FTC-Telekom 2-3 (0-1, 2-1, 0-1)
Tipsport Arena, Besztercebánya
Összeállítás: Bálizs (Nagy) - Tammela, Silye, Laskawy, Bengtsson, Hadobás - Savoie, Rönni, Mihalik, Tyni, Lindgren - Dobos, Kestilä, Heljanko, Horváth, Ortenszky - Galajda, Mattyasovszky, Schlekmann, Tóth, Bencze
Vezetőedző: Timo Saarikoski
Gólszerzők: Gron (2), illetve Silye (2), Laskawy
Egyetlen hazai felkészülési meccsét játssza férfi jégkorongcsapatunk a HC Nové Zámky ellen a Tüskecsarnokban.
Az FTC-Telekom jégkorongcsapatából Mihalik, Schlekmann és Bencze csatlakozott az edzőtáborozó válogatottakhoz.
Augusztusban egy, szeptemberben két napon lehet beváltani a jégkorong-vouchereket plasztikkártyákra.
Küzdős mérkőzésen 6-2-re maradt alul férfi jégkorongcsapatunk Nyitrán.
Második felkészülési mérkőzése vár Nyitrán férfi jégkorongcsapatunkra.
Férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsét a HC Banská Bystrica ellen játssza
Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán kezdi meg felkészülési mérkőzései sorát.
Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.