2023. november 19.
Győzelemmel búcsúztunk a Kontinentális Kupától
Magyar bajnok hokisaink hosszabbításban, 5-4-re legyőzték a házigazda SG Cortina csapatát.

Az FTC-Telekom jégkorongcsapata a Kontinentális Kupa-hétvége zárónapján találkozott a házigazda olasz SG Cortina csapatával. Csapatunk egyetlen esélye arra, hogy vasárnap este tétmérkőzést játsszon, az lett volna, ha az előttünk lévő mérkőzésen a lengyel GKS Katowice rendes játékidőben győzi le a Herning Blue Fox csapatát. A dánoknak viszont sikerült a hosszabbításban kiharcolni a győzelmet, így a zöld-fehérek szemszögéből már tét nélküli volt a találkozó. Nem úgy a hazaiaknak, akik a továbbjutásért küzdöttek.

A szakmai stáb merőben más keretet állított össze az SG Cortina elleni mérkőzésre. A kapuban Nagy Kristóf kezdett, kisebb sérülés miatt pedig nélkülöznie kellett a csapatnak Josef Hrabalt és Adam Bradyt.

Kiegyenlítetten kezdődött a háziazda SG Cortina elleni mérkőzés. Mindkét oldalon voltak helyzetek, a vezetést pedig a Ferencváros tudta megszerezni. Turbucz Martin kapott egy jó korongot, amivel egyedül kapura tudott törni, és nem is hibázta el (0-1). Egy perccel később jött a válasz az olaszoktól, Riccardo Lavedelli egyenlített (1-1). A harmadban még volt egy hazai kiállítás, de nem tudtunk élni vele, 1-1-es állásnál mentünk szünetre.

A folytatásban bár sikerült tartani a lépést a Cortinával, Girogio Panciera távoli bombájával átvették a vezetést (2-1). A mérkőzés felénél emberhátrányba kerültünk, amit a hazai csapat a legvégén tudott gólra váltani, Luca Barnabo talált be (3-1). A harmad lefújását követően még kialakult egy kisebb dulakodás az SG Cortina harmadában, de nem szabtak ki büntetést a játékvezetők.

Kiállítással kezdtük a harmadik harmadot, egy, a hazai kapu előtt kialakult dulakodásból a játékvezetők Galajdát hozták ki szabálytalannak, de sikerült kivédekezni a hátrányt. Egyenlő létszámban viszont összejött nekik, Giovanni Toffoli lövése talált utat a Fradi kapujába (4-1). A gól után azonban hibáztak, és emberelőnyben támadhatott a Ferencváros. Szépíteni tudott csapatunk az álláson, Nolan La Porte ért bele remekül egy korongba (4-2). Majd jött a következő is, az 51. percben ismét La Porte tette az olaszok kapujába a korongot (4-3). Egy cortinai támadást fogni tudott Nagy Kristóf, a lefújást követően pedig a szabad korongot Traversa lőtte a hálóba, ezt a megmozdulását viszont Kärmeniemi torolta meg, páros kiállítás lett a vége. Alig egy perccel később pedig már két finn ferencvárosi ült a büntetőn, Kulamalára is ráfújtak egy kisbüntetést, de speciális egységünk remekül helyt állt. Aztán jött a fordulat, Aku Kestilä fordulásból beemelte a kapuba a pakkot, egyenlítettünk (4-4).

Mivel rendes játékidőben már nem tudtak dűlőre jutni a felek, jöhetett a hosszabbítás, amit gyorsan sikerült lezárni, a 61. percben Vladimír Roth belőtte a csapat ötödik és győztes gólját, valamint önmaga első ferencvárosi gólját (4-5).

Győzelemmel búcsúzhatott tehát a zöld-fehér csapat a Kontinentális Kupától a harmadik fordulóban, ami egyben azt is jelentette, hogy a csoportból a lengyel GKS Katowice és a dán Herning Blue Fox jutott be a Final Fourba.

Férfi Jégkorong, Kontinentális Kupa
3. forduló, F-csoport, 3.mérkőzés
Olimpiai Jégcsarnok, Cortina d’AmpezzoS

SG Cortina – FTC-Telekom 4-5 (1-1, 2-0, 1-3, 0-1) - hosszabbítás után

SG Cortina: Hawkey (Lancedelli) – Parini, Tomaso, Sanna, Cuglietta, R. Lacedelli – Zanatta, Larcher, Barnabo, Traversa, Carozza – Tolomelli, Seed, Panciera, Adami, Zanna – Colli, G. Lacedelli, Toffoli, Pompanin, Vezetőedző: Giorgio de Bettin

FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Haranghy, Roth, Galajda, Nagy G., La Porte – Boros, Crespi, Turbucz, Kestilä, Kulmala – Bán, Kärmeniemi, Turcotte, Němec, Németh – Banga, Farkas, Tóth G., Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Lacedelli (12:45, Cuglietta, Tomaso), Panciera (24:14, Zanna, Adami), Barnabo (31:46 EE, Zanna, Seed), Toffoli (44:52,Pampanin) illetve Turbucz (11:20, Kestilä, Boros), La Porte (46:48, Roth, Kestilä), La Porte (51:13), Kestilä (57:50, Bán, Kulmala), Roth (61:00, La Porte)
Lövések: 29:42 (12:18, 8:10, 9:13, 0:1)
Védések: 37:25 (17:11, 10:6,10:8, 0:0)
Kiállítás percek: 6:10 (2:0, 0:2,4:8, 0:0)

Cikkajánló

Halloween a Tüskecsarnokban

Magyar bajnok hokisaink a tematikus napon fogadják a Tüskecsarnokban a DEAC csapatát.

„jobb csapatként megyünk el Brassóból”

Vezetőedzőnk és a vasárnapi meccs első Fradi-gólját szerző Turbucz Martin értékelt a hazautazás előtt - VIDEÓ!

Vereség a Kontinentális Kupa zárónapján

Magyar bajnok hokisaink bár szépítettek, végül 5-2-re kikaptak a lett bajnok HK Mogótól.

„Óriásit léptünk előre az elmúlt pár napban”

Vezetőedzőnk nyilatkozott a Corona Brassó elleni vitatott Kontikupa-vereséget követően – VIDEÓ!

Kontikupa: hajszálra a bravúrtól a házigazda ellen

Egy utolsó másodperces vitatott ítélet választotta el a mieinket a győzelemtől, a ráadásban 5-4-e kikaptunk.

„Holnap jóval nehezebb mérkőzés vár ránk”

Vezetőedzőnk és hibátlan kapusunk értékelt a Kontikupa győztes nyitónapja után - VIDEÓ!

Hatgólos győzelem a Kontinentális Kupa első napján

Férfi jégkorongcsapatunk 6-0-ra győzött a litván Energija Elektrenaj ellen Brassóban a D csoport nyitómeccsén.

A litvánok ellen kezdjük a Kontinentális Kupát

Férfi jégkorongozóink pénteken megkezdik idei nemzetközi kupaszereplésüket - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin