Hétfőn magyarországi idő szerint 19.20-kor bedobták a korongot Tamperében az Ausztria-Magyarország férfi jégkorongmeccsen. Hatalmas tétje volt a találkozónak, hiszen bármelyik csapat is szerezte meg a győzelmet, akár rendesjáték időben, akár hosszabbításban, bebiztosíthatta bennmaradűsűt az A csoportban. A magyar válogatottnak hét év után sikerült bekerülnie a világelitbe, így sporttörténelmi bravúrra készültek a mieink.
Jól kezdett a magyar csapat, kivédekeztünk egy emberhátrányt, utána pedig egy remek támadást követően Erdély adott a kapu mögül korongot Sofron Istvánnak, aki nem hibázott (0-1). A magyarok találata után ismét emberelőnybe kerültek az osztrákok, ezt a ziccert pedig már nem hagyták ki. Marco Rossi lapos lövése ment át Bálizs mamutjai között (1-1). A harmad vége előtt megkaptuk az első előnyünket, sikerült is felállni a speciális játékhoz, Sebők palánk mellőli lövésébe pedig Sofron István szúrt bele, ami így lett tökéletes (1-2). A szünet után is jól folytatta a magyar válogatott, Horváth Milán kékvonalról ellőtt korongja utat talált az osztrák kapuban (1-3). Nem sokkal ezután szépíteni tudott ellenfelünk, Steven Strong piszkálta be a pakkot (2-3). Ezután egy újabb emberelőnyt tudott kihasználni Ausztria, ezúttal Lukas Haudum volt a befejező ember (3-3). Mindkét félnek megvoltak a helyzetei a harmadik harmadban, de nem sikerült eldönteni a találkozót, hosszabbítás következett, de nem esett gól. Büntetőlövésekkel végződött a sorsdöntő összecsapás, amely során Ausztria válogatottja jeleskedett, Manual Ganahl talált be először, Dominique Heinrich pedig lezárta a mecscet (4-3).
Ezzel együtt is minden elismerést megérdemel a magyar jégkorong-válogatott, hiszen sporttörténelmi szenzáció kapujában állt. Nem beszélve arról, hogy a nálunk jóval komolyabb erőt képviselő házigazda világbajnoki címvédő finnek, a svédek vagy akár az USA ellen is derekasan helyt állt a magyar válogatott. Jövőre pedig újra az A csoportba való feljutásért küzdhetnek a mieink a Divízió I/A világbajnokságon.
Férfi Jégkorong, A csoportos világbajnokság, A csoport, Tampere
Ausztria – Magyarország: 4-3 (1-2, 2-1, 0-0, 0-0, 1-0) büntetők után
Ausztria: Starkbaum (Kickert) – Wolf, Nickl, Wukovits, Haudum, Huber – Heinrich, Zundel, Raffl, Nissner Thaler – Brunner, Reinbacher, Zwerger, Rossi, Schneider – Strong, Maier, Ganahl, Achermann, Huber, Szövetségi kapitány: Rogre Bader
Magyarország: Bálizs (Horváth D.) – Stipsicz, Fejes, Sebők, Hári, Galló – Szabó, Hadobás, Erdély, Bartalis, Sofron – Kiss R., Hirváth M., Nagy G., Papp K., Terbócs – Garát, Pozsgai, Csányi, Németh, Vincze, Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
Gólok: Rossi (12:45 EE), Strong (26:43, Huber, Maier), Haudum (37:09 EE, Zweiger, Reinbacher), Heinrich (65:00) illetve Sofron (08:25, Erdély, Bartalis), Sofron (19:21 EE, Sebők, Stipsicz), Horváth M. (24:11, Papp K., Nagy G.)
A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.
Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.
Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.
Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.
Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.
Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa
Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz
Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.