2025. október 25.
Három hazaival zárjuk az októbert
Komoly meccsdömping lesz október utolsó hetén a Tüskében.

Két idegenbeli meccs után holnap, vagyis október 26-án matiné időpontban, 14:30-tól fogadjuk a Bolzano csapatát. Különleges napnak ígérkezik a holnapi, hisz szakosztályunk 97. fennállását ünnepli, a mérkőzés előtt korábbi bajnokainkat fogjuk köszönteni.

A Bolzano igen masszív brigád, jelenleg a tabella harmadik helyén tanyázik. Az idei évadban már játszottunk velük, akkor egy kifejezetten hajtós meccsen kétgólos vereséget szenvedtünk az olasz túra első megállóján, de pontosan mit érdemes tudni a jelenleg BL-csoportkörös olasz csapatról, és mire számíthatnak szurkolóink az elkövetkező meccseken?

A déltiroli gárda elég feszített októberi menetelést kényszerül végigmelózni, hisz nem csak az ICEHL-ben, hanem a Bajnokok Ligájában is megméretteti magát a 19-szeres olasz bajnok. A tizenegy meccsnapos sűrű naptárból nyolcat már lejátszottak holnapi vendégeink, győztek a Salzburg, a HK Olimpija, a Volán, és az Innsbruck ellen, botlottak viszont a német Ingolstadt, és a svéd Lulea ellen a BL-ben, és döcögött a gépezet a Val Pusteria, és a Villach ellen is. Szégyenkezni persze nincs okuk a Rókáknak, bőven a liga élbolyába tartoznak az idei kiírásban, egy esetleges három pontos győzelem a tabella élére is repítheti őket.

 

Bolzano háza táján

Kurt Kleinendorst vezetőedzőnek nélkülöznie kell a sérült Dylan Di Pernát, aki várhatóan még néhány hétig nem állhat rendelkezésre, mivel immár körülbelül húsz napja ugyanazzal a fizikai problémával küzd. Brad McClure akár vasárnap visszatérhet: a kanadai csatárnak ez már a harmadik izomsérülése az idény kezdete óta, ezért minden óvintézkedést megtesznek annak érdekében, hogy ne térjen vissza túl korán a jégre egy esetleges újabb sérülést ezzel elkerülvén.  A keret többi tagja bevethető, a kapuban pedig várhatóan Harvey és Vallini kaphat lehetőséget, legutóbb előbbi védte az olaszok ketrecét 95%-os mutatóval.

--

Nekünk is sűrű volt az október, eddig 6 mérkőzést tudhatunk magunk mögött, ebből négy tétmeccsen is pontot szereztünk, e hét pénteken a Salzburg ellen játszottunk egy roppant nehéz meccset, és bár szinte végig kontroll alatt tartotta a Salzburg együttese az összecsapást, voltak kifejezetten jó pillanatai és villanásai csapatunknak, a hét kapott mellett két lőtt gólt tudtunk felmutatni Tyni, és Tammela jóvoltából.

Öltöző

Hadobás Zétény többhetes kihagyás után tegnap már a jégen kergette a korongot, továbbá már jégen edz a csapattal finn légiósunk Topi Rönni is. Agyrázkódás végett Seregély Mátét változatlanul kénytelenek vagyunk nélkülözni, továbbá Alexander Ytterell is bajlódik alsótest sérülésével, Maxim Trépanier pedig kikerült a keretből.


A holnapi mérkőzés előtt Tóth Gergelyt kérdeztük, mit gondol az alapszakasz harmadát követően, és mit vár a holnapi mérkőzéstől.

Egyre jobban tudunk fókuszálni a taktikai elemek betartására, ezáltal, amit a vezetőedző kér tőlünk meccsről meccsre egyre hatékonyabban valósítjuk meg. A csapaton belüli kémia is folyamatosan javul, így már a magas intenzitású meccsek sem jelentenek akkora kihívást, mint az idény elején. Ami talán a legfontosabb, és igazán jól mutatja a csapat erejét: nem adjuk fel. Tudjuk, hogy általában nem mi számítunk az esélyesnek, de minden meccsen igyekszünk mindent kitenni a jégre. A Salzburg az egyik legerősebb csapat a mezőnyben, de tanulunk a hibáinkból, építkezünk, és megyünk tovább előre. Nagyszerű érzés ilyen ellenfelek ellen játszani – pláne ennyi néző előtt! Ráadásul azt is érzem, hogy a Tüskecsarnokban meccsről meccsre egyre többen szurkolnak nekünk, ami rengeteg erőt ad. Remélem, továbbra is ilyen szépen növekszik a nézőszám!

 

Szurkolói Információk

A vasárnapi mérkőzés 14:30-kor kezdődik, a kapukat 13:30-tól nyitjuk.

Ettől az időponttól kezdve a helyszínen is lehet jegyet vásárolni.

Jegyvásárlás: EZEN A LINKEN

 

A hazai oldalon több pénztár működik:

az 1-es pénztárnál jegyvásárlás, a 2-es és 3-asnál beléptetés zajlik.

A vendégoldalon egyetlen pénztár üzemel, ahol forintalapú készpénzes vagy bankkártyás fizetés lehetséges. Az autóval érkező szurkolók számára a Tüskecsarnok környékén több parkolási lehetőség áll rendelkezésre.

Parkolni a Hevesy György utcában, a Magyar Tudósok körútján és a Bogdánfy úton lehet, ezek a területek hétvégén nem díjkötelesek.

 

Oktoberfest-Halloween

Ahogy azt már közösségi oldalunkon is megírtuk, jövőheti hazai mérkőzéseink tematikus esték lesznek. Október 29-én, vagyis szerdán a HK Olimpija ellen Oktoberfest hangulatot szeretnénk elhozni a Tüskecsarnokba különböző akciókkal, ilyen lesz a sör-virsli kombó, és a bajor perec. Pénteken a Graz99ers ellen zárjuk az októberi hónapot, ott pedig a Halloween alkalmából rendezünk jelmezversenyt, melynek győztese értékes nyereményekkel gazdagodhat.

 

Cikkajánló

Történelmi derbi az ICEHL-ben

Hokiünnep lesz pénteken a MET Arénában, a Fehérvár AV19-hez látogatunk.

Visszavágtunk a bécsieknek

Szoros meccsen tartotta itthon mind a három pontot férfi jégkorongcsapatunk.

Két játékossal bővül keretünk

Gordie Green a szezon végéig, Marek Hudec december elejéig írt alá.

Fővárosiak csatája a Tüskében

Holnap este a Vienna Capitals érkezik Budapestre.

„Az álmom az, hogy a csillárról is lógjanak a nézők”

Fodor Szabolcs öt hónapja a Fradi jégkorongszakosztályának GM-je. Az ICEHL új korszakot hozott a klubnak.

Vereség a Linz ellen

Nem jött össze a bravúr férfi jégkorongcsapatunknak az ICEHL-ben.

A válogatott szünet előtti utolsó meccs

Vasárnap délután Linzben játszanak hokisaink.

Olyan közel volt, döntetlen után grazi siker

Egy pontot itthon tartott férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin