2019. január 26.
Hátrányból fordítva nyertük meg a Hokiderbit
Kétgólos hátrányból felállva, a ráadásban szerzett góllal győztük le az Újpestet a középszakasz első meccsén.

Sikerül-e győzelemmel kezdeni alapszakaszgyőztesként a középszakaszt – ez volt a szombati, Újpest elleni Derbi legnagyobb kérdése az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata számára. A Fradi 24 év után zárta az élen újra a bajnokság első szakaszát, majd a jóval magasabban jegyzett szlovák Extraligában vitézkedő DVTK Jegesmedvéket otthonukban lenullázva szerezte meg a Magyar Kupa bronzérmét – jó formában érkeztünk tehát az ősi rivális elleni mérkőzésre. Az is a mieink mellett szólt, hogy a szezonban négyből háromszor legyőztük a lilákat.

Korántsem volt azonban teljes a keretünk, a mérkőzést megelőző napokban sérülések és megbetegedések sora sújtotta játékosainkat. A legjelentősebb változás az eddigiekhez képest az volt, hogy mivel Arany Gergely kisebb sérülés miatt már Miskolcon sem védett, Pleszkán József pedig a napokban betegedett meg, így a kapuban bemutatkozott a mindössze 19 éves Maros Botond, akit kettős igazolással hoztunk el a Pesterzsébeti HC U20-as csapatától.

Az összecsapást ünnepélyes pillanatok vezették fel: csapatkapitányunk, Nagy Gergő átvette az alapszakasz győztesének járó Bíró László vándorkupát, a kezdő korongbedobást pedig az FTC büszkesége, kétszeres világbajnok birkózónk, Bácsi Péter végezte el, a közel teltházas közönség ovációja közepette.

A találkozó Derbihez méltó iramban kezdődött, és a mieink előtt adódtak az első lehetőségek: a 3. percben Farkas egyedül tört volna kapura, de végül összezártak előtte, és eltakarították. Nem sokkal később Tóth Gergő érkezett meg lendületből az újpesti harmadba, lövését Duschek védte, majd a kipattanót újra ő lőtte el, ebből sem lett gól. A túloldalon Maros remek védésekkel mutatkozott be, a 6. percben azonban már ő sem segíthetett: Nagy Nilan helyezett jobbról a hálónkba. Egyre nagyobb nyomást helyeztünk az újpesti kapura, azonban az utolsó mozdulatokba mindig hiba csúszott, vagy a vendégek védelme dolgozott jól. Ziccerünk is adódott, Rafaj kapu mögül visszatett korongját azonban Nagy Gergő lövés helyett továbbtette Pavuknak, aki előtt már nem volt elég hely. Az első harmad alapján úgy tűnt, játékban rendben vagyunk, ám a helyzetkihasználáson mindenképpen finomítani kell. (0-1)

A második harmad ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Támadtunk, próbálkoztunk, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítanunk. A tempós meccs az első játékrészben sportszerűséggel is párosult, a találkozó első kiállítása a 25. perc végén jött, Tóth Gergőt küldték ki kései ütközésért. Az Újpest szinte azonnal kihasználta az előnyt, a hosszú oldalon érkező Varga Arnold lőtte a kapuba Csányi keresztbetett korongját. Nem sokkal később megjött a mieink első emberelőnye is, ezzel azonban nem sikerült élni. A 30. percben Maros Botond megvillantotta képességeit, amiért felfigyelt rá a szakvezetésünk, és nagyot védett Sági próbálkozásánál. Nem sokkal később Walls testre ütése miatt ismét az újpestiek kerültek előnybe, mégis nekünk volt két lövésünk is emberhátrányban, ám sem Switzer, sem Pavuk nem talált be. Újabb ziccerünk adódott, a kapu mögül visszatett korongot azonban Switzer nem tudta bevágni. Kezdett az lenni a szurkolók érzése, hogy ha reggelig játszunk, sem sikerül gólt ütnünk… Páros kiállítással folytatódott a harmad, Perrier ugyan szabálytalan volt, de Ropret rájátszott, így mindketten mehettek a büntetőpadra. Négy a négy ellen, majd Sági kiállítása után négy a három ellen is csak helyzetig jutottunk, a túloldalon pedig Marosnak is volt két nagyobb védeni valója. Pavukot még leültették akadályozásért, így áthúzódó emberhátránnyal mentünk neki a záró harmadnak. (0-2)

Hamar kiegészültünk, és visszaállt a korábbi tendencia: támadtunk, ám eredménytelenül. Ráadásul ismét a vendégek kerültek emberelőnybe, Hegyi szabálytalansága után. Alig egy percig tartott viszont a fór, ugyanis Benket is kiszórták, könyökhasználatért. Támadtunk, lőttünk, de már-már úgy nézett ki, tényleg semmi nem jön össze. Nagy Gergő hatalmas helyzetben a felső vasat találta telibe, ez már a második hasonló helyzetünk volt a mai estén. A 48. perc elején aztán megtört a jég: Roczanov próbálkozása még kipattant Duschekről, Rafaj viszont a hálóba vágta a korongot. A gól után hamar megpróbált visszatámadni az Újpest, de Maros gyors egymásutánban három nagy védést is bemutatott. Ettől még inkább megjött a mieink játékkedve, Tóth Richárd került nagy helyzetbe, és egy csel után Duscheket lőtte telibe, majd emberelőnyt is kaptunk, amivel azonban, hiába álltunk fel és járattuk a korongot, nem sikerült élni. Alighogy kiegészültek viszont, máris jött az újabb kiállítás, ezzel pedig már éltünk: Tóth Richárd cselezte magát helyzetbe, majd gyönyörű korongot tálalt Tóth Adrián elé, aki nem hibázott. Közel volt a hosszabbítás, de ehhez még egy nagy Maros-védés kellett, majd az utolsó másodpercben Kiss-Rusk buta szabálytalanságának köszönhetően 4 a 3 ellen kezdhettük a ráadást. Megszórtuk a lilákat, de kivédekezték, egyenlő létszámnál viszont jött Brett Switzer, és eldöntötte a Derbit. (3-2)

Ráadásos győzelmével az FTC-Telekom két pontot otthon tartott, így egy ponttal áll a Csíkszereda mögött, de vesztett pontok alapján vezeti a felsőházi középszakasz tabelláját. Folytatás hétfőn, Újpesten.

Jégkorong, Erste Liga, középszakasz
FTC-Telekom – UTE 3-2 (0-1, 0-1, 2-0, 1-0 – hosszabbítás után)
FTC-Telekom: Maros (Arany) – Perrier, Jászai, Nagy G., Walls, Pavuk – Kärmeniemi, Sarcia, Tóth A., Switzer, Tóth Ri. – Hegyi, Lengyel, Dósa, Farkas, Rafaj – Hardi, Roczanov, Tóth G., Pozsár. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
UTE: Duschek (Sila) – Kiss P., Kiss-Rusk, Csányi, Kocsis, Nemes – Szaller, Varga, Benk, Sikorcin, Stefishen – Kovács A., Nagy N., Brine, Ropret, Szalma –Sági, Vincze P. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Kapura lövések: (11:10, 13:12, 15:8, 8:0) 47:30
Védések: (9:11, 11:13, 8:13, 0:7) 28:44 / 93.33% : 93.62%
Kiállítás percek: (8:4, 2:8) 10:12
Emberelőny kihasználás: (5 / 1) 20.00% / (4 / 1) 25.00%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 4) 75.00% / (1 / 5) 80.00%
Gólszerzők: Rafaj (47:15, Jászai, Roczanov), Tóth A. (55:19, EE, Pavuk, Tóth Ri.), Switzer (63:12, Kärmeniemi), illetve Nagy N. (05:25, Ropret), Varga A. (25:06, EE, Csányi, Ropret)

A ráadásos győzelmet követő remek ünneplés:

A mérkőzést követő sajtótájékoztató:

Cikkajánló

Nagy Krisztián ponttal zárt, de nem jött a bravúr

A magyar jégkorong-válogatott 6–1-re kikapott az eddig a világbajnokságon felemásan teljesítő német csapattól

Nagy Krisztián: „Ebben még több is lehet.”

A Nagy-Britannia elleni vb-találkozóról és a válogatottra váró további mérkőzésekről kérdeztük csatárunkat.

Duplázott Nagy Krisztián, megvan az első vb-siker

5-0-ra verte Nagy-Britanniát a magyar hokiválogatott a vb-n, közel a továbbjutás!

Sofron bombagóljával sem sikerült a pontszerzés

4-2-es vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk Ausztria ellen a svájci világbajnokságon.

Vereséggel rajtolt a válogatott a vb-nyitányon

4–1-re kikapott a három Fradi-játékossal felálló magyar jégkorong-válogatott a svájci világbajnokságon.

Íme a magyar válogatott vb-kerete

Nagy Krisztián a kimaradó, így négy Fradi-játékossal vág neki a jégkorong vb-nek a magyar csapat.

Kanada ellen is bizonyított a vb előtt a válogatott

Öt Fradi-játékossal kapott ki 3–1-re a magyar válogatott az utolsó vb-felkészülési meccsén.

Újabb válogatott keretszűkítés, öt Fradi-játékos maradt

A Szlovénia elleni felkészülési meccs után Majoross Gergely újabb három jégkorongozótól köszönt el.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin