A magyar bajnoki címet zsinórban ötször elhódító férfi jégkorongcsapatunk túl van a 2023/24-es szezon első tétmeccsén, amely a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Szuperkupa-döntő volt. Ezúttal a magyar bajnok FTC-Telekom ellenfele a BJA HC volt, akik az előző szezonban elhódították a Magyar Kupát. Három hét jeges edzéssel és két felkészülési mérkőzéssel a háta mögött vágott neki a Szuperkupának a csapat, amit végül magabiztosan 4-0-ra megnyert a Tüskecsarnokban.
A kupadöntő után egy héttel pedig elrajtolt a 2023/24-es Erste Liga is négy mérkőzéssel, ám a mieink ekkor még csak a történéseket figyelték, ugyanis számukra az első Erste Liga-meccset vasárnap rendezik. Ellenfelünk ezúttal a DEAC gárdája lesz, akik ellen szeptember közepén játszottunk felkészülési mérkőzést, amit végül a mieink húztak be 3-1-re. Abból a mérkőzésből azonban még nem igazán lehet megállapítani az erőviszonyokat, hiszen sem ők sem pedig mi nem tudtunk még teljes erőbedobással küzdeni.
Az előző idényhez képest nagy változás a Debrecennél, hogy a kispadon György Józsefet Vaszjunyin Artyom váltotta, aki korábban tagja volt, az akkor még Debreceni Hoki Klub MOL Ligás csapatának, valamint tagja volt a Szapporóban A csoportba jutást kiharcoló magyar válogatott keretének is. A másodedzői pozíciót pedig egy szintén sokak számára ismerős személy, a DEAC korábbi csapatkapitánya, Berta Ákos tölti be. A csapat tavalyi keretének zöme maradt Debrecenben, de azért ott is történtek apró változások. Vasárnapi ellenfelünk az Erste Liga nyitónapján a DVTK Jegesmedvékkel csapott össze, akikkel bár tudták tartani egy darabig a lépést, végül a miskolciak örülhettek a szezon első Erste Liga-győzelmének.
A Szuperkupa-győzelem nagyon jó kezdés volt csapatunk számára, ami remekül megalapozta a szezonkezdést és a csapaton, az öltözőn belül a hangulatot is. A felkészülési mérkőzésen győzni tudtunk a DEAC ellen, hogy ezt az Erste Liga első mérkőzésén is sikerül-e véghezvinni, az vasárnap 14:05-től kiderül a Tüskecsarnokban!
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DEAC
2023. október 1., 14:05 Tüskecsarnok
Jegyek: ITT és a helyszínen, a pénztár egy órával a mérkőzés előtt nyit
Élő közvetítés: M4 Sport +
A nemzetközi szünet előtt Miskolcon játszanak Erste Liga-meccset magyar bajnok férfi hokisaink.
Magyar bajnok hokisaink hosszabbításban 3-2-re kaptak ki a BJA HC csapatától.
Magyar bajnok hokisaink pénteken Káposztásmegyeren játszanak Erste Liga-meccset.
Újabb három játékos csatlakozik a nemzetközi szünetben a jégkorong-válogatotthoz, Fradi-játékos a keretben.
Újra az FTC-Telekom adta A Hét Játékosát a jégkorong Erste Ligában, ezúttal Adam Bradyre esett a választás.
Decemberben és januárban is játszanak Magyar Kupa-meccset férfi jégkorongozóink.
Férfi hokisaink 4-0-ra győzték le a DEAC csapatát, továbbra is vezetjük az Erste Liga-tabellát.
Magyar bajnok hokisaink vasárnap a szezonban először látogatnak a DEAC csapatához.