2020. február 15.
Éllovasok csatája: rögtön javíthatunk az Újváros ellen!
Fontos rangadó jön: a tabellán velünk azonos pontszámmal álló, éllovas DAB-ot fogadjuk!

A szenzációs sikerrel záruló olimpiai selejtezővel eltelt nemzetközi szünetről visszatérve sajnos ezúttal sem úgy alakult magyar bajnok, Erste Liga-címvédő, Magyar Kupa-győztes férfi jégkorongcsapatunk első meccse, ahogy azt szerettük volna. Nagyon gyorsan rémálomszerűvé vált a Dunaújváros elleni idegenbeli első harmad, hiszen már egyetlen harmad után 5-2 állt az eredményjelzőn. A Fradi-szív ugyan ezúttal is dobbant Fodor Szabolcs csapatánál, de már túl későn, így két harmad kőkemény munkájával csak egy gólra sikerült visszakapaszkodni a hátralevő negyven percben, a vége 5-4-es vereség lett. Ezzel nemhogy nem sikerült ellépni a középszakasz felsőházi tabellájának élén, de a DAB pontszámban utolért bennünket, egymás elleni eredményünk révén pedig átmenetileg a vezetést is átvette. Tegyük hozzá gyorsan - a küzdéssel, a mentalitással végig nem volt gond, a játékkal pedig negyven percen keresztül, és ritka az olyan meccs, amin ennyire semmi ne jöjjön össze, az újvárosi kapus Hughson ezúttal is parádés napot fogott ki, ráadásul bár nem csak az Acélbikák vadásznak kettőzött erővel a címvédőre, náluk mindig benne van az a faktor, hogy akárhol álljon a két csapat a tabellán, nagyjából a szezon legfontosabb meccseinek tekintik a Fradi elleni rangadókat - nem véletlenül mumusaink az újvárosiak, most már nem kevés ideje.

Nem érdemes azonban a szerdai mérkőzésen rágódni, a tanulságokat le kellett persze vonni, erre pedig kapott a csapat egy pihenőnapot, hogy aztán pénteken kettőzött erővel szálljon vissza a munkába, ugyanis másnap délután, vagyis szombaton már jön is a visszavágó, ezúttal Pesterzsébeten, hazai környezetben.

Hogy miként is készül a csapat a jégen kívül olyankor, amikor ilyen kevés idő van két fontos meccs között a regenerációra, de nem egyből másnap kell teljesíteni, hanem azért van idő dolgozni, ennek a kulisszatitkaiba Kiss Áron erőnléti edző avatta be a FradiMédia stábját:

Már önmagában, a tabella állásától függetlenül is remek mérkőzésre van kilátás - az 1990-es évek egymás elleni döntői óta hatalmas presztízzsel bír a két csapat párharca. A mostani helyzetben azonban különösen kiélezett, izgalmas összecsapásra lehet számítani, a tét ugyanis a középszakasz felsőházának első helye, ezzel pedig az első kiemelés és vele járó pályaelőny, továbbá a negyeddöntős első ellenfélválasztasi jog a hamarosan kezdődő rájátszásra. Annak ellenére, hogy közel 20 éve presztízsmeccsről beszélnek a két csapat kapcsán, a két szurkolótábor hosszú éveket várt arra, hogy komoly téttel bírjon egy ilyen párharc. Most jött el ennek az ideje, ugyanis három mérkőzéssel a középszakasz vége előtt a két csapat pontegyenlőséggel áll a felsőház tabellájának élén.

Mind az újvárosiak, mind a mieink célja egyértelműen a három pont és a lépéselőny megszerzése a hátralevő néhány meccsre. A DAB ezt követően Erdélybe látogat, ahol előbb a Brassó, majd a Csíkszereda vendégeként lépnek jégre. A brassóiak otthonában legutóbb az alapszakasz-győztes csíki gárda, valamint a nagyszerű védelemmel rendelkező DEAC is kapitulált, míg utóbb esetében nem sok csapat büszkélkedhet azzal, hogy három ponttal távozott a Vákárból. Ez azt is jelenti, hogy az Acélbikáknak minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy pontot, pontokat préseljenek ki a rájuk váró erőltetett menetből. Ami minket illet: a Dunaújvárosban elszenvedett vereség után a DAB ugyan azonos pontszámmal, de átvette a vezetést a tabellán, ezért rendkívül fontos lenne, hogy egy magabiztos győzelemmel visszavegyük az első helyet, ezzel pedig megmutatnánk mindenkinek, hogy ami Újvárosban történt, az egyszeri eset volt, ráadásul így jó előjelekkel várhatnánk a hétfői, debreceni kiruccanást.

Debrecen előtt viszont még vár ránk egy kőkemény hatvan perc. A lélektani előny ugyan bizonyos oldalról a vendégek kezében van, de ha van csapat, amely képes fordítani ezen a helyzeten, akkor az a Fodor Szabolcs vezette Ferencváros. Ehhez azonban az kell, hogy ahogy ezt a csapatot már korábban többször is, úgy most is a Fradi-szív hajtsa!

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, kicsit felborítjuk a jól megszokott rendet, és ezúttal két órával kezdődik az össszacsapás. A hokisok és a labdarúgók igazi, klasszikus Fradi-szombatra invitálják a szurkolókat, a korábbi kezdés ugyanis lehetővé teszi, hogy a drukkerek a jégcsarnokból átérjenek a Groupama Arénában 19.30-kor kezdődő, MOL Fehérvár FC elleni labdarúgó rangadóra! 

A kapunyitás is korábban lesz ezúttal, 14.00-tól ugyanis mindenki közös képet készíthet a jégcsarnokban a januárban 25 év szünet után elhódított Magyar Kupával!

16 órától jön tehát a jelenleg végre ismét csúcsrangadó visszavágója, ahol a bajnoki címvédő FTC-Telekom hazai pályán fogadja az azonos pontszámmal listavezető Dunaújvárosi Acélbikák csapatát. A tét a felsőház első helye és a vele járó első kiemelés!

Férfi jégkorong, Erste Liga, középszakasz, felsőház, 6. forduló
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák
2020. február 15. szombat, 16.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
Jegyek: ITT

Cikkajánló

Jégkorong: Nagy Gergő az év csapatában!

Magyar bajnok, megosztott Erste Liga-győztes férfi hokisaink kapitánya ott van a szezon hat legjobbja között.

Jégkorong: vége a teljes hazai szezonnak

A Magyar Jégkorong Szövetség az összes általa megrendezett bajnokság leállításáról döntött.

Jégkorong: vége a szezonnak, bajnok a Ferencváros!

A Magyar Jégkorong Szövetség szerda esti döntése értelmében az FTC-Telekom nyerte a félbeszakított OB I-et.

Dobbant a Fradi-szív, megvan a második győzelem!

Férfi hokisaink 3-1-es győzelmet arattak az UTE elleni OB I döntő, egyben Erste Liga-elődöntő második meccsén.

Ferencvárosi előnyből jöhet a második felvonás

Férfi hokisaink ma is jégre lépnek az UTE ellen a magyar bajnoki döntő és Erste Liga-elődöntő második meccsén.

Nagyszerű kezdés, nálunk az előny a bajnoki döntőben

Férfi hokisaink 6-3-as győzelemmel kezdték az UTE elleni OB I döntőt, egyben Erste Liga elődöntőt.

Jön, amire 28 éve vártunk: Derbi a magyar bajnokságért!

Ma elkezdődik az Újpest elleni négy győzelemig tartó Erste Liga-elődöntő, ami egyben magyar bajnoki döntő is.

Bajnoki döntő előtt: „Számítunk a szurkolóinkra!”

Férfi hokisaink az Újpest elleni Erste Liga-elődöntőre, egyben magyar bajnoki döntőre készülnek – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most