2021. március 9.
Hodgman klasszisa döntött, ott vagyunk az elődöntőben!
Férfi hokisaink egygólos hátrányból felállva negyedszer is legyőzték a MAC-ot, ezzel bejutottak az elődöntőbe.

Nem kis feladat várt magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunkra a MAC HKB Újbuda elleni ötödik mérkőzésén. Fodor Szabolcs együttese 3-1-es vezetésről várta a négy nyert mérkőzésig tartó párharc ötödik felvonását, amelyen a Fradi az elődöntőbe jutásért, a MAC pedig remények életben tartásáért lépett jégre kedd este a Tüskecsarnokban.

Az FTC azonban már a tavalyi idényben is megtapasztalhatta, hogy milyen nehéz bebiztosítani a továbbjutást ilyen helyzetben: a 2019/20-as szezon rájátszásában a Fehérvári Titánok 3-1-es Fradi-vezetésnél a Pesterzsébet Jégcsarnokban győzte le, ezzel pedig hatodik mérkőzésre kényszerítve a címvédőt.

A Ferencváros keddi meccskeretében Boros Dániel, és a két csapat múlt szerdai mérkőzésén hősies blokk után kisebb sérülést szenvedő Sarcia Antonino sem volt ott, így ezúttal is Sági Martint küldte harcba plusz támadóként Fodor Szabolcs, míg Tóth Richárd helyet cserélt Hajós Rolanddal a harmadik sorban.

Ahogy arra a mérkőzés előtt is számítani lehetett a Ferencváros kezdte nagyobb elánnal a találkozót, az első helyzetre is csak másfél percet kellett várni, de hiába a szép támadás, Bálizs védett. Három perc után egy gyors kontratámadás végén Nagy Krisztián vette célba Arany kapuját, de a magyar válogatott hálóőrnek nem okozott gondot a vendég játékos kísérlete. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt: Terbócs kapott remek passzt Orbantól, aki egy szép csellel elfektette Aranyt, majd a kapuba lőtt (0-1). Azonnal magasabb fokozatra kapcsolt az Erste Liga-címvédő FTC, és nagyon gyorsan jöhetett volna a hazai válasz, de Nagy Gergő önzetlensége után Tóth Adrián lövését Bálizs hatalmas bravúrral védeni tudta. A nyolcadik percben jött az első kiállítás: Majoross kapott kettő plusz kettő percet egy Kulmalával szembeni szabálytalanságért, így a Ferencváros támadhatott először emberelőnyben. Csupán fél percig tartott a mieink emberelőnye, miután Nagy Gergő kapott két percet testre ütésért, így négy a négy ellen jött a folytatás. Egyik fél sem vállalt felesleges kockázatot, amíg egyenlő létszámban voltak a jégen, de a csapatkapitány visszatérte után ismét lendületben volt a Fradi, és még az emberelőny alatt Hodgman remek lövésével sikerült egyenlíteni (1-1). A góllal kiegészült a MAC HKB, ezzel pedig a játék is kiegyenlítődött, hol itt, hol ott akadt egy-egy nagyobb helyzet, de a kapusok rendre hárítottak. A harmad utolsó perceiben a Fradi-dominálta a játékot, többször is szépségdíjas megoldásokkal sikerült a vendég kapu elé kerülni, de az de nem sikerült újabb gólt szerezni, így 1-1-gyel vonultak az első pihenőre.

Az első szünet után a mieink kezdték aktívabban a második játékrészt, már az első két percben sikerült odakerülniük a MAC kapuja elé, de a masszív vendég falat egyelőre nem tudták áttörni. A negyedik percben Sofron kapott két percet fogásért, így ismét létszámfölényben támadhatott az FTC, mely azonnal felállt a támadó harmadban. Az előny első percében még képes volt felszabadítani és kivédekezni a MAC a ferencvárosi támadásokat, de utána odaszorult saját kapuja elé. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt az emberelőnyt nem tudja kihasználni a Fradi, de még mielőtt Sofron visszaért volna a büntetőpadról, Kärmeniemi távoli lökete átcsorgott Bálizson, Hodgman reagált a leggyorsabban és közvetlen közelről bepofozta a kapuba korongot (2-1). A harmad feléhez közeledve a mieink is emberhátrányba kerültek, miután Pavuk kapott két percet bottal akasztásért, így most a vendégek mutathatták meg speciális játékukat. Azonnal felálltak az FTC harmadában, gyorsan jött az első lövés is, de Arany védett. Csarnokszomszédunk folyamatosan nyomás alatt tartotta a védelmünket, de minden próbálkozást sikerült hatástalanítanunk. A 17. percben Pavuk nagyon okosan tette vissza korongot a kapu előterébe, ahol érkezett Farkas, de a közvetlen közelről érkező próbálkozást Bálizs nagy bravúrral hárította. Az első harmad utolsó perceihez hasonlóan ezúttal is a mieink akarata érvényesült, több komoly gólszerzési lehetőségünk is adódott, de egyelőre nem sikerült meglőni a harmadikat. Két perccel a vége előtt Dóczi két perces büntetésével újabb esélyt kaptunk, hogy magabiztosabb előnnyel mehessünk az utolsó szünetre. Sikerült felállnunk a MAC harmadában, de komoly helyzetünk csak nyolc másodperccel a vége előtt volt, akkor azonban ismét Bálizs hárított. Negyven percnyi játék után így maradt az egygólos Fradi-előny.

A záró játékrész első komolyabb helyzete a vendég együttes előtt adódott, de Arany kétszer is hatalmasat védett, megtartva ezzel a Ferencváros egygólos előnyét. Egy perccel később ismét a MAC volt helyzetben, de kapusunk ezúttal is lehúzta a rolót. Újabb egy perc elteltével már a mieink voltak helyzetben, de Aranyhoz hasonlóan Bálizs is hatalmas bravúrt bemutatva hárított. A harmad feléhez érve a csere után Nagy Gergő lépett ki teljesen üresen, de a csapatkapitány lövését Bálizs védte. Pillanatokkal később Terbócs hatalmasat harcolt és tartotta meg a korongot, majd kilőtte a hosszú alsót (2-2). 10:40-nel a vége előtt Kärmeniemi korcsolyázta körbe a kaput, majd próbálta meg behúzni a túloldalon, de a vendégek kapusa ezúttal is résen volt. Ahogy pörögtek a percek és fogyott az idő, egyre inkább élesedett minden egyes párharc a játékosok között. Az utolsó percekben ismét a Fradi bizonyult jobbnak. 3:18 volt vissza, amikor Tóth Gergely távoli lövése talált utat a kapuba, ezzel pedig karnyújtásnyira került az elődöntőtől a Ferencváros (3-2). Két perccel a vége előtt időt kért Kangyal Balázs, majd a korongbedobás után lehozta kapusát, így hat mezőnyjátékossal próbálkozott a MAC az egyenlítésért. Az utolsó percbe lépve még támadott a vendég együttes, de Versteeg önfeláldozó blokkja után Hodgman lépett ki, majd a támadó harmadba érve az üres kapuba passzolt, végleg lezárva a találkozó és a párharc még nyitott kérdéseit (4-2).

A Ferencváros a mai győzelmével megnyerte a negyedik összecsapását is a MAC HKB Újbuda elleni párharcban, ezzel pedig bejutott az elődöntőbe.

A legjobb négy között a még zajló Brassó-Vasas párharc kimenetelének függvényében vagy a Vasassal, vagy a hozzánk hasonlóan a továbbjutást 5 meccsen kiharcoló Csíkszeredával találkozunk majd.

Férfi jégkorong, Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés
FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda 4-2 (1-1, 1-0, 2-1)
Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött
FTC-Telekom: Arany (Nagy Kristóf) – Ellerby, Hegyi, Nagy G., Somogyi, Tóth Ad. – Tóth Gergely, Versteeg, Kulmala, Németh, Pavuk – Bán, Kärmeniemi, Hodgman, Kóger, Tóth R. – Hajós, Sági, Farkas, Roczanov, Tóth Gergő Vezetőedző: Fodor Szabolcs
MAC HKB Újbuda: Bálizs (Farkas R.) – Dóczi, Pozsgai, Nagy Krisztián, Schlekmann, Sofron – Jászai, Macaulay, Kreisz, Orban, Terbócs – Garát, Kovács, Kozma, Pápa, Ritter – Bugár, Kedves, Lőczi, Majoross, Molnár Vezetőedző: Kangyal Balázs
Gólok: Hodgman (11:05, EE, Somogyi), Hodgman (26:01, Kärmeniemi, Somogyi), Tóth Gergely (56:42, Hegyi, Nagy G.), Hodgman (59:13, üres kapu, Versteeg) illetve Terbócs (4:01, Orban, Kreisz), Terbócs (48:38)
Kapura lövések: (11:9, 19:12, 12:0) 42:21
Védések: (8:10, 12:18, -1:10) 19:38 / 90.48% : 90.48%
Kiállítás percek: (2:4, 2:4, 2:12) 6:20
Emberelőny kihasználás: (5 / 1) 20.00% / (1 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 5:53 / 2:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 1) 100.00% / (1 / 5) 80.00%

Cikkajánló

Megkezdték a felkészülést a Fradi bajnok hokisai

Férfi hokisaink rövid pihenőt követően munkába álltak a konditeremben Kiss Áron erőnléti edző vezetésével.

Két meghatározó légiósunk is a Fradi játékosa marad!

Hokisaink finn légiósai a Ferencvárosban folytatják, Lauri Kärmeniemi egy, Rasmus Kulmala két évre írt alá.

Jégkorong: Budapestre hozhatjuk a Kontinentális Kupát

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztálya rendezőnek jelentkezett az IIHF Kontinentális Kupa csoportkörére.

A szurkolók döntöttek, itt a szezon Fradi-gólja!

Fiatal támadónk Dunaújvárosban lőtt góljára érkezett a legtöbb szurkolói szavazat – INTERJÚ!

Jégkorong-válogatott: vereség Fehéroroszországtól

A magyar férfi jégkorong-válogatott meccskeretében három fradistával 3-2-es vereséget szenvedett.

Három fradista a meccskeretben, vereség Ausztria ellen

A férfi jégkorong-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett a Három Nemzet Torna első meccsén Káposztásmegyeren.

Változás a jégkorong szakosztálynál

Don MacAdam utánpótlás szakmai igazgató közös megegyezéssel távozik pozíciójából.

A szezon Fradi-gólja - SZAVAZÁS

Távoli bombák, látványos cselek–szurkolóink dönthetnek, melyik volt az előző idény legszebb hokis Fradi-gólja!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most