2023. augusztus 16.
Hokisaink újra jégen
A már Magyarországon tartózkodó játékosaink elkezdték felvenni a jeges munka ritmusát.

Amint arról korábban beszámoltunk, az előző évek hagyományainak megfelelően idén is a Szuperkupáért vívott mérkőzéssel veszi kezdetét a hazai jégkorongos klubszezon, ezúttal azonban a szokásosnál kicsit később, szeptember végén. Ennek megfelelően a magyar bajnoki címet zsinórban ötször elhódító férfi jégkorongcsapatunk otthonául szolgáló Tüskecsarnokban is csak augusztus elején kezdték el a jégkészítési munkálatokat, míg a teljes keretnek szeptember elején vezényel először jeges edzéseket a Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb.

Csapatunk már Magyarországon lévő tagjai viszont a hosszú nyári szünet végén már hiányolják a jeges munkát, így a szakosztály vezetésének közbenjárása révén az egész nyáron működő jégfelületet biztosító Óbudai Jégcsarnokban augusztus elején megkezdték az egyelőre még nem hivatalos, egymás közötti jeges felkészülést. A hangsúly a jéghez való visszaszokáson, a ritmus felvételén van, a heti kétszer tartott alkalmakon a játékosok fokozatosan növelik a terhelést.

- Most augusztusban heti 2 jeges edzésünk van Óbudán, melyeken nincsenek velünk az edzők, csak mi, játékosok. Egyelőre 3 ilyen alkalmat tudhatunk a hátunk mögött, amiken igyekszünk visszaszokni a jégre, a hosszúra elnyúlt tavaszi-nyári pihenőt követően. Míg az új légiósaink megérkeznek, addig az új magyar igazolásokkal kiegészítve próbáljuk megszokni egymást, hogy a szezonkezdésre meglegyen a kémia közöttünk – avatott be minket Seregély Máté.

A várhatóan szeptember 23-án, szombaton megrendezésre kerülő Szuperkupa-mérkőzés után az Erste Liga 2023/24-es idénye szeptember 29-én rajtol, az FTC-Telekom az új idény első bajnokiját október 1-jén, vasárnap 15.30-as kezdettel a DEAC ellen játssza a Tüskecsarnokban. Csapatunk teljes alapszakaszbéli menetrendje ITT érhető el.

Az előszezon felkészülési mérkőzéseinek pontos menetrendjéről hamarosan hírt adunk honlapunkon, és az FTC-Telekom Facebook, valamint Instagram oldalán is.

Cikkajánló

„Bíznunk kell a mostani légiós keretválasztásban!”

Megtartották az Erste Liga szezonnyitó sajtótájékoztatóját, az FTC-Telekomot Hudák Gábor képviselte.

Időpontváltozások az Erste Ligában

A DEAC elleni szezonnyitónk korábban, a Brassó elleni október 8-ai mérkőzés később kezdődik.

Fodor Szabolcs: „Le a kalappal a srácok előtt”

Nyíri Zoltán, Fodor Szabolcs és Nagy Gergő értékelte a BJA HC elleni Szuperkupa-győzelmet – VIDEÓ!

Győzelem a Szuperkupán

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk 4-0-ra legyőzte hazai pályán a BJA HC együttesét.

„Egyetlen célom van, hogy idén is bajnokságot nyerjünk”

A Fradi TV stábja férfi hokisaink szezon előtti portré- és csapatfotózásán járt – VIDEÓ!

Győzelem a második felkészülési meccsen

Férfi jégkorongozóink 3-1-re győzték le a DEAC-ot a Tüskecsarnokban.

Jó hangulatban telt a jégkorongos szurkolói ankét

Nyíri Zoltán, Hudák Gábor és Fodor Szabolcs válaszolt a szurkolók kérdésére hétfő este.

Szétlövéses győzelem a szezon első meccsén!

Férfi jégkorongcsapatunk 2-2 után büntetőkkel győzött a DAB ellen az előszezon első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin