2021. január 5.
Hősies küzdelem, nagyszerű győzelem Dunaújvárosban
Férfi jégkorongcsapatunk hatalmas karaktert mutatva, fordulatos meccsen 4-3-ra győzött a DAB otthonában.

Az Újpest és a Vasas elleni vereség után férfi jégkorongcsapatunk visszatért a győzelmi útra, miután hazai pályán, többször is hátrányból felállva fektette kétvállra a MAC HKB Újbuda együttesét a január 3-i házirangadón. A magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő FTC-Telekom ezzel a rendkívül fontos sikerrel hangolt a Dunaújvárosi Acélbikák elleni keddi rangadóra. A DAB ugyan nem a legjobb formájában játszott az utóbbi időben, de a regnáló bajnok ellen mindenki megkétszerezett erővel lép jégre, különösen akkor, ha ez a csapat a Ferencváros.

A kezdést a mieink hozták el, az első helyzet azonban a hazaiak előtt adódott, de Nagy Kristóf egy szép mozdulattal hárított. A Fradinak nem is kellett több, azonnal jött a válasz a túloldalon, de a friss igazolás, Bacashihua védett. Alig három percnyi játék után Nagy Gergő még vissza tudta piszkálni a korongot az érkező Kóger elé, aki egyből tüzelt is, de egy önfeláldozó hazai védő blokkolta a válogatott támadó próbálkozását. Az első kiállításra sem kellett sokat várni: 3:41-nél St. Pierre-t bottal akasztásért küldte a játékvezető a büntetőpadra, így a vendégek támadhattak először emberelőnyben, azonban hiába a kapu előtti dominancia és a korongbirtoklás, nem sikerült mattolniuk a hazai hálóőrt. A vendég együttes egy pillanatra sem vett vissza az iramból, folyamatosan rohamozta a dunaújvárosi kaput. A nagy nyomásnak és a sorozatos próbálkozásoknak a hetedik percben meg is lett az eredménye: Tóth Gergő kapta a pakkot a bal szélen, majd egy gyors igazítás után lőni is tudott, egy pillanatra még úgy tűnt, hogy Bacashihua védeni tud, de a korong végül a kapuban kötött ki (0-1). A harmad felén túllépve ismét St. Pierre találta magát a büntetőpadon, ezúttal sportszerűtlen magatartásért küldte ki a játékvezető, így a Ferencváros másodszor támadhatott létszámfölényben. Az első ilyen szituációhoz hasonlóan ezúttal is ott voltak a zöld-fehérek a hazai kapu előtt, de az előnyben szerzett gól ezúttal sem jött össze. Alighogy kiegészült a DAB a túloldalon Ellerby kapott két percet, így most az Acélbikák támadott öt a négy ellen. Az újvárosiak azonnal felálltak a ferencvárosi harmadban, de a zöld-fehér védelem és a kapuban álló Nagy Kristóf álla a sarat. Húsz másodperccel a játékrész végét jelző dudaszó előtt ugyan Németh Attila révén még gólt szerzett a Ferencváros, de magas bot miatt érvénytelen volt a találat, így "csak" 1-0-s ferencvárosi előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A hazaiak hozták el a korongot a második harmad elején, és már 40 másodperc után Szappanos lőtt Nagy Kristóf kapujába (1-1). A Ferencváros azonnal magasabb fokozatra kapcsolt és egy gyors Kulmala-lövéssel jelezte, hogy hiába a villámgyors újvárosi gól, őket ez sem fogja vissza. Két perccel később már az a Kóger vette célba Bacashihua kapuját, aki a MAC ellen megszerezte első gólját ferencvárosi színekben. Pillanatokkal később Hodgman harcolt a játékszerért a palánk mellett, végül az előbb említett Kóger passzolta vissza azt Nagy Gergőnek, a csapatkapitány lőtt is, de a hazaiak kapusa egy remek mozdulattal védeni tudta a bal felső sarokba tartó próbálkozást. A középső játékrészben is a Fradi került először emberelőnybe: St. Pierre kapott két percet magas bottal való játékért. A létszámfölény utolsó percébe lépve Tóth Adrián centerezett, de a hiába a közvetlen közelről érkező lövés, a hazai kapus ezt is védte. Alighogy kiegészültek a hazaiak, szinte azonnal megfogyatkoztak, ezúttal Lencsés találta magát a büntetőpadon. De hiába került hátrányba a DAB, egy korongszerzés után Turcotte lépett ki és lőtt Nagy Kristóf kapujába (2-1). Hat perccel a harmad vége előtt Azari volt szabálytalan Pavukkal szemben, a játékvezető pedig ki is küldte két percre az újvárosiak csapatkapitányát, de a Fradi nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Valamivel több, mint két perc volt még hátra a játékidőből, amikor Kóger egy remek mozdulattal verte meg Pozsárt, majd okosan kilőtte a hosszú oldalt (2-2). A második harmadban az FTC sokáig nem tudta kihasználni a helyzeteit, míg a Dunaújváros kétszer is eredményes volt, Kóger azonban két perccel a vége előtt klasszis gólt szerzett, így 2-2-vel vonultak a második szünetre a felek.

A mieink kezdték aktívabban a záró játékrészt, de hiába voltunk ott a kapu előtt, nem sikerült ismét magunkhoz ragadni a vezetést. Alig két perc után Tóth Gergő kapott két percet, de kevesebb, mint egy perccel később St. Pierre lövése pattant meg Boros kezét, onnan pedig a vendég kapuba, így ismét a DAB-nál volt az előny (3-2). A Ferencváros a bekapott gól után magasabb fokozatra kapcsolt, aminek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye: Hodgman az alapvonalról lőtte a korongot a jobb alsó sarokba Bacashihua mamutjának közreműködésével, de a játékvezetők a hazai kispad kérésére megnézték videón az esetet, és mivel a kapu előterében Kóger Dániel egyik korcsolyája végig a kapus területén volt, a videós ítélet szerint ezzel akadályozta a hazai kapust, így érvénytelenítették kanadai támadónk gólját, maradt az egygólos dunaújvárosi előny. A harmad felén feléhez közeledve is a mieink akarata érvényesült, de hiába a mezőnyfölény és az ellenfél harmadában való folyamatos passzolgatás, egyelőre nem akart összejönni az egyenlítő gól. Nyolc perccel a vége előtt aztán átszakadt az a bizonyos gát: Somogyi lövése még lejött Bacashihuáról, de a kipattanóra remekül érkezett Németh Attila, aki közvetlen közelről lőtt a hálóba (3-3). Ezúttal maguk a játékvezetők videóztak, de ezen nem volt sok néznivaló: villámgyorsan megszületett az ítélet, gól! És ha egy üzlet beindul: két perccel később Hodgman – ezúttal már szabályosan – mattolta a hazai kapust egy lapos távoli lövéssel, amelynek Nagy Gergő biztosított a kapu előtt tökéletes takarást, így az első gól után ismét a Ferencvárosnál volt az előny (3-4). Az utolsó percekre fordulva mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, lehozták a kapust, és két percig hat az öt ellen támadhattak az egyenlítésért, de a legközelebb egy öngólveszélyes hátratett korongnál jártak ahhoz, hogy betaláljanak az egyik kapuba, a bravúros egyenlítés már szerencsére nem jött össze nekik.

A Ferencváros egy fordulatos meccsen kétszer is hátrányba került, de rendkívül nehéz helyzetben is hatalmas karaktert mutatva, a harmadik harmadban Németh Attila és Justin Hodgman góljával megfordította a találkozót, és elvitte a három pontot a Dunaújvárosi Jégcsarnokból. Fodor Szabolcs tanítványai legközelebb két nap múlva, január 7-én lépnek jégre, amikor a Csíkszereda elleni székely rangadókon kiváló formát mutatott Gyergyó látogat a Tüskecsarnokba.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom 3-4 (0-1, 2-1, 1-2)
Dunaújvárosi Jégcsarnok, zárt kapuk mögött
Dunaújvárosi Acélbikák: Bacashihua (Pinczés) – Kovács, Pozsár, Dansereau, St. Pierre, Szappanos – Jakabfi, Vuorijarvi, Azari, Mazurek, Turcotte – Dósa, Lencsés, Németh Péter, Pihlqvist, Török – Gebei Bence, Tamás, Gebei Gergely, Odnoga, Pinczés Vezetőedző: Leo Gudas
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Ellerby, Hegyi, Hodgman, Kóger, Nagy G. – Boros, Versteeg, Kulmala, Németh A., Tóth Ad. – Kärmeniemi, Sarcia, Hajós, Pavuk, Sági – Bán, Tóth Ri., Farkas, Tóth Gergő, Somogyi Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Szappanos (20:40, Dansereau, Vuorijarvi), Turcotte (30:21, EH), St. Pierre (43:12, EE, Mazurek) illetve Tóth Gergő (6:18, Boros, Farkas), Kóger (37:54, Ellerby, Hodgman), Németh Attila (51:53, Hajós), Hodgman (54:11)
Kapura lövések: (11:20, 12:22, 12:20) 35:62
Védések: (19:11, 21:10, 18:11) 58:32 / 93.55% : 91.43%
Kiállítás percek: (4:2, 6:0, 0:2) 10:4
Emberelőny kihasználás: (2 / 1) 50.00% / (5 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 2:54 / 10:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 5) 100.00% / (1 / 2) 50.00%

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin