Továbbra is komoly munka folyik felnőtt férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábjában a következő, ICEHL-es szezon keretének kialakításával kapcsolatban. Bár a sort inkább a távozókkal kezdtük, mostanra már hírt adtunk három érkezőről, hat szerződéshosszabbítóról és 11 távozóról. Június utolsó hetét pedig ismét egy pozitív hírrel zárjuk, ugyanis
szakosztályunk mindenben megegyezett a tavaly nyáron érkezett finn hátvéddel, Paavo Tynivel, aki további egy évig biztosan az FTC-Telekom játékosa lesz.
Paavo Tyni 2024 nyarán igazolt a Ferencvároshoz a finn RoKi csapatától. A hátvéd játéka talán nem volt annyira látványos, azonban jelenléte a pályán igencsak számottevő volt. Az Erste Liga alapszakaszában 34 meccsen lépett jégre, amiken három gólt szerzett és 23 gólpasszt osztott ki, amit a rájátszás öt mérkőzésén további két góllal és egy assziszttal egészített ki. A Magyar Kupa-győzelemhez vezető úton is segítette a csapatot, még a negyeddöntőben, a FEHA19 elleni két mérkőzésen szerzett egy gólt és két asszisztot.
Tyni egész szezonos teljesítménye meggyőzte a szakmai stábot és bizalmat szavaznak neki a következő idényre is, immár az ICEHL-ben.
Jussi Tammela a Fradi második ICEHL-szezonjában is felnőtt jégkorongcsapatunk tagja lesz.
A Ferencváros egykori bajnok jégkorongozója ma is büszkén őrzi első, 1985-ös igazolását.
Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk
Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.
Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.
Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.
Sok pozitívumot láttak a jövőre is az A-csoportos jégkorong-válogatottban szereplő Fradi-játékosok – VIDEÓ!
Ortenszky Tamás Svájcból érkezik, és az ICEHL-ben is bizonyítani akar a zöld-fehéreknél.