2020. február 24.
Indul a címvédő hadjárat, a Titánokat fogadjuk
Férfi hokisaink az Erste Liga negyeddöntőjének első meccsén a Fehérvári Titánokat fogadják Pesterzsébeten.

Magyar bajnok, Erste Liga-címvédő, Magyar Kupa-győztes férfi jégkorongcsapatunk remek időszakot tudhat maga mögött annak ellenére is, hogy a középszakasz végén becsúszott két vereség, igaz, ebből a debreceni fiaskó, mint utóbb kiderült, már tét nélküli volt. Az alapszakaszban megszerzett második hely után hárompontos hátrányban indítottuk a középszakasz felsőházi küzdelmeit, azonban nagyon hamar sikerült a magunk javára fordítani a helyzetet. Fodor Szabolcs együttese, erdélyi bravúrgyőzelmekkel, majd további sikerekkel, kihasználva az alapszakaszgyőztes Csíkszereda sorozatos betlijeit, és a körbeveréseket, a 2019-es elképesztő idény után ezúttal is behúzta a középszakaszt, ez pedig azt jelentette, hogy idén is első kiemeltként várhattuk a rájátszás kezdetét. Éppen a tavalyi, történelmi bajnoki címmel és ligagyőzelemmel véget ért szezon mutatott rá a legjobban, mit is jelent az első kiemelés a playoffban - az ellenfélválasztás lehetősége, és a pályaelőny is rendkívül fontos abból a szempontból, melyik csapat milyen nehéz úton haladhat a döntő felé, és ott mennyi plusz energiája marad el is hódítani a trófeát.

A Ferencváros tehát sorozatban a második évben végzett a középszakasz élén, így a címvédőé lett az első kiemelés, mi választhattunk először ellenfelet a negyeddöntőre. (A szabály 2019/2020-ra némileg változott, az elődöntőben már nem ellenfélválasztás lesz, hanem a versenyben maradó csapatok kiemelési sorrendje szerint 1-4., és 2-3. párharcokat rendeznek, ez pedig azt jelenti, ha továbbjutunk, akkor újpesti továbbjutás esetén a lilákkal vívunk régen várt Derbit az elődöntőben, ha viszont a DAB két hazai vereség, és 0-2-es meccsállás után is hatalmas bravúr árán a maga javára fordítaná azt a párharcot, akkor a DEAC-Csíkszereda párharc győztese kerülne az utunkba a négy között továbbjutásunk esetén.) A Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb pedig azt a Fehérvári Titánokat választotta, amely az alsóházban a harmadik, összesítésben a nyolcadik helyen végzett a középszakaszban. Logikus választás, a papírforma szerint ellenük lehet a legkönnyebb dolgunk az elődöntőbe jutást tekintve - és ezen a ponton kell mindenkit óvatosságra inteni! Az Erste Liga múlt heti, ellenfélválasztó sajtótájékoztatóján sikeredzőnk is elmondta, bár a papírforma szerint a mieink a párharc esélyesei, közel sem lesz egyszerű a továbbjutás. Elég csak arra gondolni, a Titánok idén kétszer is megtréfáltak minket az alapszakaszban, egyszer Székesfehérváron tudtak a Fradi sorozatos, buta kiállításait kihasználva 5-0-ra nyerni (igaz, az talán az egész idény legrosszabbul sikerült Ferencváros-mérkőzése volt), majd saját közönségünk előtt, december végén hosszabbításban is győzedelmeskedtek - ugyan ekkor is gyenge formában voltak a zöld-fehérek, de ez éppen elegendő arra, hogy a kellő óvatossággal álljunk a párharchoz.

A fehérváriak az alapszakaszból két pontot vittek magukkal a középszakasz alsóházába, ahol nyolc mérkőzésen négy győzelmet és négy vereséget könyvelhetett el Kiss Dávid csapata. A Titánok így tizennégy pontot gyűjtve az alsóház harmadik helyén végeztek, megelőzve a Hokiklubot és a Vasast, épphogy beférve a rájátszás mezőnyébe. Papíron ugyan úgy tűnik, hogy ezzel ellenük lehet a legnagyobb esélyünk, de ahogy fentebb is említettük, ez még nem jelent semmit. Ez ugyanis a playoff, a szezon legjobban várt, különleges, egyenes kieséses párharcokról szóló része, ahol minden csapat kettőzött erővel küzd, minden szakvezetés előhúzza az eddig eldugott képességeket, taktikai elemeket, és ahol minden egyes döntésnek, kipattanó korongnak, gólnak, mozdulatnak extra jelentősége van. Javítási lehetőség ugyan van, de nagyon kevés, egy-egy mérkőzés kihatással lehet egy egész párharc kimenetelére - gondoljunk csak a tavalyi döntőre - ha 1-1-es meccsállásnál, Csíkszeredában a harmadik meccs hosszabbításában nem a Fradi lövi a győztes gólt, könnyen lehet, minden másképp alakult volna...

Fodor Szabolcs csapata ahogy említettük, az első kiemeléssel a pályaelőnyt is megszerezte a rájátszásra, így a negyeddöntő első két mérkőzését hazai közönség előtt játszhatja a címvédő. Ez jó előjel lehet a zöld-fehéreknek, ugyanis a címvédő egészen elképesztő eredményeket produkál Pesterzsébeten. Legutóbb december 22-én, a DEAC tudott nyerni a Fradi otthonában, azóta azonban bevehetetlen a Pesterzsébet Jégcsarnok, pedig szép számmal akadtak jelentkezők: az Újpest, a Csíkszereda, a debreceniek két ízben, de ott volt még a DAB is, amely hatalmas, 11-4-es pofont kapott legutóbb.

Hétfőn este 18 órától a Ferencváros is megkezdi a szezon legizgalmasabb szakaszát, a rájátszást. A negyeddöntőben a fehérváriakkal szemben ugyan mi vagyunk az esélyesebbek, de ez nem azt jelenti, hogy a Titánok feltartott kézzel korcsolyáznának ki a jégre. Ezt persze nem is várhatjuk el tőlük. Amire azonban számítani lehet, hogy a két csapat minden mérkőzésen, legyen itt szó akár négyről, akár hétről, komoly erőbedobással fog küzdeni a továbbjutásért! Kezdődjön hát az idény legizgalmasabb része, kezdődjön a playoff, ahol elérhetjük, amiért egész évben kőkeményen dolgoztunk!

A találkozóra még kaphatóak belépők, online elővételben ITT, valamint személyesen a Pesterzsébet Jégcsarnok pénztárában is, 17.00-tól.

Aki nem tud kilátogatni a csarnokba, itt követheti a negyeddöntő első meccsét:

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés
FTC-Telekom – Fehérvári Titánok
2020. február 24. hétfő, 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
Jegy: ITT

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin