2022. január 26.
Innentől már minden meccs kulcsfontosságú
Hét meccsel az alapszakasz vége előtt idén először fogadjuk rangadón a Tüskecsarnokban a Gyergyói HK-t.

Hosszú és keserves időszak végére tett – reméljük, végérvényesen – pontot magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk az EXIM Magyar Kupa Final Four székesfehérvári hétvégéjének második napján. Az első napon a kupa elődöntőjében ugyan több mint két harmadon át méltó ellenfelei voltunk a kilenc légióssal felálló, hazai közönsége által is támogatott osztrák ligás Hydro Fehérvár AV19-nek, ám az utolsó 10-15 perc nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük. A vasárnapi bronzmeccsen viszont, szombatról vasárnapra újabb két kulcsembert elveszítve is sikerült megmutatni, mi is az a Fradi-szív, és nagy csatában, hátrányból fordítva megszereztük a harmadik helyet a DVTK Jegesmedvék ellen.

Az apró részsiker újabb erőt és motivációt adhatott a mieinknek, akikre ismét rendkívül fontos hét vár, immáron az Erste Ligában. De bátran mondhatjuk, hogy innentől a február 19-én esedékes alapszakasz-zárásig nekünk már minden mérkőzés kulcsfontosságú. Az FTC-Telekom jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, de ennél biztosan szeretnénk előrébb végezni, hiszen nem csak az ellenfélválasztás, de a kiemelések, így a pályaelőnyök szempontjából is bőven van jelentősége annak, hogy az első négyen belül ki milyen sorrendben végez a rájátszás előtt. Az első hely már nem igazán realitás, a Sportklub Csíkszereda ugyanis bár két meccsel többet játszott le eddig, ám 17 pontos előnyben vannak a Fradihoz képest, a második hely viszont bőven megszerezhető. Az Újpest ugyanis mindössze négy pontra van a mieinktől, de egy meccsel előrébb jár, míg a Gyergyó egy meccsel kevesebbel áll szintén négy pont előnnyel a harmadik helyen. Nem kell tehát ecsetelni, mekkora jelentősége lesz a mostani hét két ránk váró mérkőzésének, éppen a Gyergyó, majd az Újpest ellen…

A Gyergyói HK idén eddig kétszer találkozott a Ferencvárossal, mindkétszer Erdélyben. A második, két héttel ezelőtti találkozóból sok következtetést nem érdemes levonni, hiszen a Fradi eleve hat játékosát nélkülözve, további kisebb sérüléstől szenvedőkkel és betegségből lábadozókkal utazott el hárommeccses túrájára, majd a Csíkszereda ellen Nagy Gergőt is elvesztette, így szinte borítékolható volt a hazai siker. A piros-fehérek viszont már októberben megmutatták, hogy milyen játékerőt is képviselnek, akkor egy jóval teljesebb kerettel és jó formában érkező Fradit tudtak 4-1-re legyőzni.

A Gyergyó már nem először vágott neki nagy tervekkel a szezonnak, idén viszont először a tervek mellé eredmények is párosultak már az alapszakaszban is (a rájátszásban azért korábban is ott volt a székely együttes mindig, amióta ebben a formában elindultak a ligában). Szilassy Zoltán együttese 32 eddigi meccséből 21-et rendes játékidőben, 4-et ráadásban megnyert, és mindössze 7 alkalommal hagyta el vesztesen a jeget – ez a harmadik legkevesebb az egész mezőnyben. Az együttesben komoly támadópotenciál rejlik, 138 lőtt góljuk a második legtöbb a mezőnyben, emellett ők az egyike azon négy csapatnak, amelyik 100 kapott gól alatt maradt eddig. Több játékosra is nagyon oda kell figyelni: Gyergyóban ismét összeállt a korábban már több helyen is látott Bodo Chris – Orban Brance páros, akik 28 illetve 29 meccsen 54 illetve 49 pontnál járnak, de Vincze Péter, Matias Haaranen és Sebastien Sylvestre is pont per meccs felett termel.

Nagyon komoly támadópotenciállal bíró csapatot kell tehát megpróbálni megállítani – jó hír, hogy újra szinte mindenki Fodor Szabolcs vezetőedző rendelkezésére állhat majd a Ferencváros játékoskeretéből. Ilyen tavaly december közepe óta nem volt – ha valaki ránéz a Fradi elmúlt havi, illetve előtte látott eredménysorára, a fenti fél mondatból meg is kapja a választ a miértekre…

Hogy sikerül-e az alapszakasz második helye szempontjából kulcsfontosságú meccsen a győzelem, kiderül csütörtökön 18.30-tól a Tüskecsarnokban. A találkozóra belépők online elővételben ITT, valamint a helyszínen a mérkőzés előtt is kaphatóak. A meccset az Erste Liga TV élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Gyergyói HK
2022. január 27., csütörtök 18.30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: Erste Liga TV

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin