
A játékoskeret mellett alakul az FTC jégkorongcsapatának szakmai stábja is a 2018/19-es szezonra. A szakosztály vezetése mindenben megállapodott Kiss Áronnal, aki a jövőben erőnléti edzőként segíti csapatunk munkáját.
Kiss Áron a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végzett, erőnléti edzőként a magyar vívó és sí válogatottal is foglalkozik. Többek között a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron riói felkészülését is segítette, de ő felügyeli a téli olimpikon Kékesi Márton erőnléti edzéseit is. Emellett a jégkoronggal is kapcsolatban áll, dolgozott Glen Williamson stábjában az U15-U18-as válogatottaknál az előző szezonban. Ezen keresztül ismerte meg Fodor Szabolcs vezetőedzőt, így került most képbe a Ferencvárosnál.
„Egy felnőttcsapattal dolgozni egészen biztosan más kihívás, mint az utánpótlás, így hasonló feladatot kell teljesítenem nekem is, mint az új vezetőedzőnek. Úgy gondolom, felnőtt szinten talán sok tekintetben profibb a hozzáállás, mint az utánpótlásban, de ennek ellenére felnőtt profi sportolónál is sokszor találkozunk olyan hiányossággal, amelyekkel dolgozni kell. Ha ezeken a hiányosságokon sikerül javítani, akkor viszont sok esetben nagyon komoly fejlődést érhetünk el. Szinte minden sportolóból ki lehet hozni még jobbat, ha kijavítunk néhány alapvető hibát akár életmódban, akár erőnlétben, akár táplálkozásban. Az első feladatom az lesz, hogy felmérjem, miben tudunk közösen még jobbak lenni, és ennek mentén kell majd tudatosan megkezdeni a munkát" - mondta el bemutatkozásként új erőnléti edzőnk.
Kiss Áron az új vezetőedző, Fodor Szabolcs után a második érkező az FTC hokicsapatának szakmai stábjába a holtszezonban.
Az FTC jégkorongcsapatának változásai a 2018-as nyári holtszezonban:
Érkezett: Fodor Szabolcs (vezetőedző, MAC Budapest U20), Kiss Áron (erőnléti edző), Pavuk Attila (DVTK Jegesmedvék)
Távozott: Greg Lindqvist (vezetőedző, ASC Corona Brassó?), Juhamatti Hietamaki (visszavonul), Jereme Tendler (?)
Maradt: Pleszkán József, Tóth Renátó, Kovács Viktor László, Jászai Dávid
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.