2019. november 3.
Javítási lehetőség, a Vasast fogadjuk Pesterzsébeten
Férfi hokisaink a pénteki összecsapás után ismét jégre lépnek, a Vasast fogadjuk a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

Férfi jégkorongozóink a dicsőséges dél-tiroli túra óta egyáltalán nem unatkoztak. A ritteni hőstett óta már két hét telt el, de azóta sem igazán volt megállás zöld-fehér alakulatunknál. Hazaérkezésünk után a Fehérvári Titánokat fogadtuk, akikkel egy igencsak szoros mérkőzést játszottunk, de a lényeg a három pont otthontartása volt. Két nappal később már az idény második Hokiderbije volt esedékes a Pesterzsébet Jégcsarnokban, ahol az előzőhöz hasonlóan izgalmakban most sem volt hiány, de Budapest ismét zöld-fehér színeket öltött. Bő tizenkét órával később buszra szálltunk, a célállomás pedig a cseh Ostrava volt, ahol a cseh második liga élmezőnyéhez tartozó Torax Poruba vendégeként futottunk ki a jégre. Bár alig egy nappal a győztes Derbi után, többszáz kilométernyi buszozással a lábakban is sokáig remekül tartották magukat a zöld-fehérek, többször is továbbjutásra álltak összességében, a csehek végül 5-2-re győzni tudtak, így ők jutottak a Visegrád Kupa legjobb négy csapata közé. A folytatás nem úgy alakult ahogy elterveztük. Egy hét leforgása alatt másodszor, összességében harmadszor ütköztünk a Fehérvári Titánokkal. A székesfehérváriak a második harmados kiállítás-sorozatunkat nem hagyták büntetlenül, végül 5-0-ra győztek.

Ez volt az a meccs, amit nagyon gyorsan el kellett felejteni, hiszen máris itt az esély a javításra. A szezonban már harmadszor, hazai jégen pedig először játszhatunk azzal a Vasassal, amelyet eddig rendre két vállra fektettünk a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban. A két csapat legutóbb csaknem napra pontosan egy hónappal ezelőtt, október 4-én találkozott egymással. Akkor a Ferencváros magabiztosan, 6-1-es győzelemmel távozott a Vasas otthonából. Az angyalföldiek mérlege a két csapat legutóbbi ütközete óta nem túl impozáns: tizenegy mérkőzésen csupán egy győzelmet tudnak felmutatni, amikor a Gyergyó otthonában diadalmaskodtak 4-2-re. Azóta a csapat kilencszer futott ki a jégre - kétszer a Magyar Kupában a Fehérvári Titánok ellen - de rendre vereséget szenvedett.

A papírforma tehát ma este is ferencvárosi győzelmet ígér, még akkor is, ha csapatunknak ezúttal nélkülöznie kell a szurkolók támogatását, biztonságtechnikai okokból, egy váratlan műszaki hiba miatt ugyanis zárt kapuk előtt zajlik a 18.00-kor kezdődő találkozó. Az erről szóló közlemény ITT olvasható el. A találkozó élő közvetítése viszont megtekinthető, itt:

 

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 17. forduló
FTC-Telekom – Schiller-Vasas HC
2019. november 3. vasárnap, 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
MŰSZAKI OKOKBÓL ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!

Élő közvetítés: ITT

Cikkajánló

Silye-duplával győztünk Besztercebányán

Jégkorongcsapatunk egy fordulatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott Szlovákiában, első felkészülési meccsén.

Besztercebányán kezdjük a felkészülést

Férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsét a HC Banská Bystrica ellen játssza

Első felkészülési mérkőzés – szurkolói információk

Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán kezdi meg felkészülési mérkőzései sorát.

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin