2021. október 1.
Jégkorong KK: bérletes akcióval indul a jegyértékesítés
A bérletesek számára nagy kedvezménnyel kaphatóak a napijegyek az október végi budapesti nemzetközi tornára.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, október 22-e és 24-e között rangos nemzetközi jégkorongtorna házigazdája lesz a Ferencvárosi Torna Club. A jelenlegi legnagyobb múltú európai kupa, az európai elitligaként üzemelő Bajnokok Ligája utáni második számú sorozat, az IIHF Kontinentális Kupa második köre C csoportjának küzdelmeit ugyanis a budapesti Tüskecsarnokban rendezik. A hazai jégen szereplő FTC-Telekom a magyar bajnok jogán ebben a második körben, a legjobb 14 csapat között csatlakozik a mezőnyhöz. Ellenfelei a lett Olimp Riga, az ukrán Sokol Kijev, valamint a selejtezőből érkező észt Tartu Välk 494 lesznek.

A hivatalos nevén 2021/22 IIHF Continental Cup Group C presented by Marczi Skate elnevezésű torna  mindhárom játéknapján 2-2 mérkőzés rendeznek majd, az első meccsek pénteken és szombaton 16.00-kor, míg vasárnap 15.00-kor kezdődnek majd, míg az adott játéknap második meccsét közvetlenül az első után rendezik. A pontos menetrendről és párosításról később adunk tájékoztatást.

A játéknapokra külön-külön napijegyeket értékesít az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály, egy napijegy az adott játéknap mindkét mérkőzésére feljogosít a belépésre.

Október 1-jén 13.00-kor elindult a jegyértékesítés első szakasza! Figyelem, az október 1-je és 8-a közötti első szakaszban kizárólag szezonbérleteseink vásárolhatnak belépőt, akiknek rendkívüli kedvezménnyel biztosítjuk a jegyvásárlást: 1000 forintos áron hozzájuthatnak egy napijegyhez. Ez azt jelenti, hogy aki bérletesként mindhárom napon a lelátón szurkol majd a Ferencváros sikeréért, ezt mindössze 3000 forintos áron megteheti!

Felhívjuk bérletes szurkolóink figyelmét, hogy a jegyvásárlás ebben a szakaszban az Eventim hálózatán keresztül IDE KATTINTVA érhető el, és kizárólag a bérletvásárláskor kapott kód megadásával lehetséges. Egy kód minden napijegy esetében csak egyszer használható fel, tehát egy darab kóddal egy darab pénteki, egy darab szombati és egy darab vasárnapi napijegy vásárolható.

A játéknapokra nem lesznek helyjegyek, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Legyünk minél többen a Tüskecsarnok lelátóján, és érjünk el együtt komoly sikereket a nemzetközi színtéren is! Hajrá, Fradi!

2021/22 IIHF Continental Cup Group C presented by Marczi Skate
2021. október 22-24., Tüskecsarnok, Budapest
CSAPATOK: FTC-Telekom, Olimp Riga (lett), Sokol Kijev (ukrán), Tartu Välk 494 (észt)

Cikkajánló

Silye-duplával győztünk Besztercebányán

Jégkorongcsapatunk egy fordulatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott Szlovákiában, első felkészülési meccsén.

Besztercebányán kezdjük a felkészülést

Férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsét a HC Banská Bystrica ellen játssza

Első felkészülési mérkőzés – szurkolói információk

Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán kezdi meg felkészülési mérkőzései sorát.

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin