2020. július 31.
Jégkorong: próbajátékosokkal teljes a keret a szezonra
Hárman nem hosszabbítanak, három próbajátékossal kezdik meg bajnok hokisaink az új idényt – A TELJES KERET!

Magyar bajnok, Erste Liga-győztes, Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk bejelentette teljes, végleges keretét a 2020/21-es idényre.

Az elmúlt két idényben a Ferencváros játékosaként két bajnoki címet, két ligagyőzelmet és egy Magyar Kupa-aranyat nyerő Pozsár Márk, az előző idény második felében a Fradit erősítő, bajnok, liga- és kupagyőztes Aki Juusela, valamint az egy szezon alatt bajnok, liga- és kupagyőztes, a liga legjobb védőjének megválasztott Jere Pulli nem hosszabbította meg a 2019/20-as szezon végén lejáró szerződését. A három játékosnak köszönjük az FTC-Telekomért tett szolgálataikat, további pályafutásukhoz pedig nagyon sok sikert kívánunk!

A Fradi kerete az eddig bejelentett 22 név mellett még egy állandó névvel és három próbajátékossal lesz teljes: Gáspár Levente állandó szerződéssel, Bán Károly, Galántai Richárd és Kemény Patrik pedig próbajátékosként a Ferencváros színeiben kezdi meg a felkészülést.

Gáspár Levente 2001. március 3-án született, Újpesten nevelkedett, majd az előző idényben a Schiller-Vasas HC Erste Ligás csapatát erősítette 39 alap- és középszakasz-mérkőzésen. A 181 centiméter magas, 76 kilogrammos védő tagja volt az U18-as és az U20-as válogatottnak is, korának köszönhetően az U21-es csapatban is bevethető a felnőttek mellett.

Bán Károly 1998. július 21-én született Budapesten, 186 centiméter magas, 82 kilogrammos védő. A Pesterzsébeti Farkasoknál kezdte pályafutását 2013-ban U18-asként, majd 2016-ban a KMH játékosa lett. Az osztrák juniorliga és a szlovák harmadosztály után a Hokiklub Budapest Erste Ligás csapatában is játszott, két szezon alatt összesen 41 mérkőzést.

Galántai Richárd 2000. február 5-én született, 186 centiméteres, 88 kilogrammos támadó. 2014-ben kezdett a Pesterzsébeti Farkasok színeiben, majd 2016-tól a MAC játékosa volt, az U18-as és az U20-as együttesben szerepelt, játszott Fodor Szabolcs keze alatt is. 13 alkalommal lépett jégre az U18-as válogatottban.

Kemény Patrik 2000. június 21-én született, 182 centiméter magas, 82 kilogrammos támadó. Ausztiában, a Linz EBEL-csapatának juniorprogramjában nevelkedett, 2015 és 2017 között itt játszott, majd egy kétmeccses újpesti kitérővel Győrbe igazolt. Egy idényen át az ottani U18-as és U20-as csapatot is erősítette, 2018-tól két idényen át pedig a svédországi Wings HC-nál pallérozódott. Az U18-as és az U20-as válogatottnak is stabil tagja volt az elmúlt években.

Az FTC-Telekom 26 fős kerete augusztus 3-án kezdi meg a jeges felkészülést a 2020/21-es szezonra a Tüskecsarnokban.

Az FTC-Telekom Jégkorong végleges kerete a 2020/21-es idényre:
Érkezett: BÁN KÁROLY (Hokiklub Budapest, próbajáték), Keaton Ellerby (Dornbirn, 2021-ig), GALÁNTAI RICHÁRD (MAC, próbajáték), GÁSPÁR LEVENTE (Schiller-Vasas HC, 2021-ig), Imre Patrik (Fehérvári Titánok, 2021-ig), KEMÉNY PATRIK (Wings HC, svéd, próbajáték), Sági Martin (DEAC, 2021-ig), Somogyi Balázs (Dunaújvárosi Acélbikák, 2021-ig)
Távozott: Jászai Dávid (MAC-HKB Újbuda), Aki Juusela (?), Pozsár Márk (?), Jere Pulli (?), Anssi Rantanen (?), Brett Switzer (visszavonul)
Maradt: Arany Gergely (2022-ig), Boros Dániel (2021-ig), Farkas Lőrinc Simon (2021-ig), Hajós Roland (2021-ig), Hegyi Ádám (2022-ig), Lauri Kärmeniemi (2021-ig), Rasmus Kulmala (2021-ig), Nagy Gergő (2022-ig), Nagy Kristóf (2022-ig), Németh Attila (2021-ig), Pavuk Attila (2022-ig), Roczanov Dezső (2021-ig), Sarcia Antonino (2021-ig), Tóth Adrián (2022-ig), Tóth Gergely (2021-ig), Tóth Gergő (2021-ig), Tóth Renátó (2021-ig), Tóth Richárd (2021-ig)

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin