Férfi jégkorong, Erste Liga, 2022/23-as szezon, rájátszás, negyeddöntő, 6. mérkőzés, Budapest, Tüskecsarnok, hosszabbítás, a találkozó 73. perce. A pillanat, amikor a Ferencváros mezében mindössze 15. mérkőzésén jégre lépő Turbucz Martin végleg belopta magát minden Fradista jégkorongszurkoló szívébe. A 28 éves játékos pályafutása különleges ívet járt be az elmúlt időszakban. 2022 nyarán, miután a győri együttes megszűnése miatt csapat nélkül maradt, nem kapott Erste Ligás szerződést. Már-már civil karrierje építésébe kezdett, de közben a szegedi másodosztályú együttesben azért folytatta a hokit, nem is akárhogy: kilenc Andersen Liga meccsen 34 pontig jutott. Erre a motivált, profi teljesítményre figyelt fel januárban, az alapszakasz hajrájában a Fradi vezetőedzője, Fodor Szabolcs.
A támadó nem akármilyen teljesítménnyel hálálta meg, hogy esélyt kapott a Fraditól. Egy rossz ősz után a rájátszásért küzdő csapatban hamar az első sorban találta magát a kapitány, Nagy Gergő és Kulmala Rasmus mellett. Az alapszakaszban 9 meccsen, 9 pontot szerzett, a rájátszásban pedig további 10 ponttal járult hozzá saját maga első, egyben az FTC történelmi 30. magyar bajnoki címének megszerzéséhez, valamint az Erste Liga-ezüstéremhez. Ez a teljesítmény pedig a szezon lezárulta után kétéves szerződéshosszabbítást ért a játékosnak, és a Magyar Jégkorong Szövetség is díjazta Martin végletekig való küzdését. Az idény végi egyéni díjak közül ő érdemelte ki a Mr. Spirit-díjat, ami a jégkorong iránt leginkább elkötelezett játékosnak jár, aki legjobban példázza a sportemberi magatartást, az elhivatottságot és az alázatot.
Bátran mondhatjuk, Turbucz Martin új otthonra lelt a Ferencvárosnál, ez pedig szintén érdekes történet, hiszen 15 éves korától, 2009-től 9 szezonon át volt az Újpest játékosa. Édesapja óriási szurkolója a lila-fehéreknek, de családja és barátai is számos szállal kötődnek a Megyeri útiakhoz. Az átélt élmények hatására viszont Martin is egyre közelebb került az FTC-hez, olyannyira, hogy férfi labdarúgóink Shamrock Rovers elleni mérkőzésén ő maga is a Groupama Aréna lelátóján szurkolt a Fradi győzelméért. Jó meccset választott, szép győzelmet élhetett át a helyszínen, a Fradi TV stábja pedig kihasználta az alkalmat, hogy a helyszínen beszélgessen vele a mögöttünk hagyott, nem akármilyen évről.
A magyar férfi jégkorong-válogatott 5-2-es vereséget szenvedett a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.