2023. március 16.
Jön a bajnoki döntő végső összecsapása
A csapatok elvitték a hetedik meccsig a párharcot, pénteken eldől a bajnoki cím sorsa.

Mint azt már sokszor említettük, magyar bajnoki címvédő jégkorongcsapatunknak nem úgy indult a szezon, ahogyan azt eredetileg eltervezték. Októberben kisebb lejtmenetbe kezdtünk az alapszakaszban, és sajnos a Franciaországban megrendezett Kontinentális Kupa sem tudott segíteni abban, hogy csapatunk kijöjjön a gödörből. Az alapszakasz közepén végül a szakmai stáb néhány játékos távozása után kénytelen volt újra tervezni a keretet, ami a csapat dinamikájában és stílusában is rengeteg változást okozott. Habár a távozó játékosok pótolva lettek, a folyamatos betegség és sérüléshullám miatt nagyon sokáig nem tudott teljes 22 fős kerettel kiállni az FTC-Telekom, azonban érezhető volt a pozitív változás és sikerült beverekednie magát a Fradinak a közvetlen rájátszásba, igaz, hosszú idő után először, mint választható csapat kerültünk a legjobb hat közé.

A negyeddöntőben - akárcsak tavaly - a DVTK Jegesmedvék volt az ellenfelünk, és már az ellenfélválasztó sajtótájékoztató után lehetett tudni, hogy kemény, kiélezett párharcnak néznek elébe a felek. Nem is okozott meglepetést, hogy a két csapat eljutott a hatodik mérkőzésig, ahol végül hazai pályán, hosszabbításban az FTC-Telekom behúzta a negyedik győzelmét tovább jutva ezzel az elődöntőbe. A következő fordulóban pedig már nem választás alapján kerültek össze a csapatok, hanem az alapszakaszban elért helyezés alapján, miszerint az első a negyedikkel (leghátrébb végzettel) a második pedig a harmadikkal vív meg, ennek értelmében pedig a zöld-fehérek a Budapest Jégkorong Akadémia HC-vel kerültek össze.

Tekintve, hogy az alapszakaszban a két csapat között milyen erőviszonyok uralkodtak egyértelműen a BJA HC-t mondták a párharc esélyesének, a Ferencváros viszont húzott egy váratlant és magabiztos játékkal 5-1-re megnyerte a Vasas Jégcentrumban az első találkozót. Másnap már kiélezettebb volt a találkozó és kevesebb helyzetet hagytak nekünk a házigazdák, azonban elég volt egyetlen gól, hogy az FTC-Telekom ismételten győzelmet arasson Káposztásmegyeren. 2-0-s összesítéssel érkezett a küzdelem a Tüskecsarnokba, ahol ismét nem hagyták cserben a játékosok a szurkolókat és egészen hosszabbításig vitték a játékot, ahol aztán a BJA tudott eredményesebb lenni. A győzelmen felbuzdulva másnap még keményebben állt bele a vendégcsapat a találkozóba és 3-0-val megszerezték a második győzelmüket a párharcban, így biztossá vált, hogy mindkét helyszínen lesz még egy-egy összecsapás. Arra lehetett számítani, hogy egyik fél sem fogja könnyen adni az ötödik mérkőzést, hiszen annak behúzásával egyetlen lépésre kerülnek a bajnoki címtől. Az ötödik meccs sokáig gól nélkül telt, sem az első, sem pedig a második harmad nem hozott eredményt, az utolsó 20 percben viszont megtört a jég és folytatva a sormintát újabb idegenbeli győzelem született. Egyetlen győzelemre kerültünk a harmadik csillagtól és a 30. bajnoki címtől, amit ráadásul hazai pályán vívhattunk volna ki. Azonban az eddigi párharc során kizárólag idegenbeli győzelem született, és ha a csapatok követik ezt a mintát, akkor a hatodik, Tüskecsarnokban megrendezett találkozón összesítésben egyenlíteni tud a BJA. Ők pedig ismét megmutatták, hogy nem véletlenül lettek alapszakasz győztesek és egy újabb 3-0-s eredménnyel behúzták a párharc hatodik mérkőzését, ami azt jelentette, hogy végül egyetlen összecsapás fog dönteni a magyar bajnoki cím sorsáról.

Ezúttal kicsit több ideje volt pihenni a csapatoknak és készülni a hetedik meccsre, habár ilyenkor már nem sok minden van, amit ne tudnának az ellenfélről, így leginkább fejben, mentálisan tudtak készülni a játékosok egy ilyen téttel bíró mérkőzésre. A magyar bajnoki cím mellett viszont a két csapat azért is küzd, hogy eldőljön, melyikük kerül az Erste Liga döntőjébe. Az elmúlt években, az alapszakaszban harmadiknál rosszabb helyen végző nem jutott be a Liga döntőjébe, ezért hatalmas bravúr lenne, ha a Fradi a hetedik találkozót behúzva alapszakasz ötödikként ott lenne a döntőben, ahol még egyik fél sem biztos, hiszen a másik ágon küzdő Gyergyó és Brassó is a hetedik meccsen dönti el a továbbjutót.

Történelmi pillanat előtt állnak tehát hokisaink, akik többször kiemelték már, hogy mennyi pluszt jelentenek nekik a szurkolók és maga a Fradi-család, akik minden idegenbeli meccsen hazai pályát varázsoltak nekünk. Ezúttal sem kisebb tét, mint a 30. bajnoki cím és a harmadik csillag, azonban már nincsen több lehetőség, a pénteki, hetedik mérkőzésen végleg eldől, hogy ki jut be az Erste Liga döntőjébe és ki szerzi meg idén a magyar bajnoki címet.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, elődöntő (OB I döntő) 7. mérkőzés

Budapest Jégkorong Akadémia HC–FTC-Telekom

2023. március 17., péntek 20:00, Vasas Jégcentrum

Élő közvetítés: m4sport.hu

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin