2021. március 25.
Jön a gigászi párharc hatodik meccse, egyenlíthetünk
Hokisaink a mindent eldöntő meccs kiharcolásáért lépnek jégre Csíkszeredában az Erste Liga elődöntőjében.

Talán soha nem örült még annyira a Ferencváros férfi jégkorongcsapatának egyetlen játékosa, edzője és stábtagja sem annak, hogy késő este felülhet a buszra, és egy egész éjszakán át tartó kényelmetlen zötykölődés után az otthonától 700 kilométerre délkeletre ébredhet fel, mint most. Az ugyanis, hogy csapatunk keddről szerdára virradóra így tett, azt jelenti, hogy megnyertük a keddi ötödik mérkőzést a nagy rivális Sportklub Csíkszereda ellen, és 3-2-re módosítottuk a négy nyert mérkőzésig tartó Erste Liga-elődöntős párharc állását, egyszersmind életben tartottuk a párharcot, és kiharcoltuk a hatodik mérkőzést, amelyre ellenfelünk pályaválasztásával kerül sor csütörtökön magyarországi idő szerint 17.30-tól.

Az teljesen egyértelmű, többször írtunk róla már, hogy a presztízs szempontjából is a legnagyobb párharc a Ferencvárosé és a Csíkszeredáé a liga jelenlegi mezőnyében. Ez látszik a szurkolók egyre feszültebb, fokozódóbb megnyilvánulásaiból is, akik most, hogy a jelenlegi vírusterhes időkben nem lehetnek ott a lelátón, elsősorban a közösségi médiában fejezik ki buzdításukat csapatuk felé. De ha megnézzük az eddigi öt találkozót, az is egészen biztos, hogy a mezőny jelenlegi két legjobb, legerősebb csapatának gigászi küzdelméről van szó. Játékban az első két mérkőzés is nagyon szoros volt, igaz, ott előbb a mieink, majd a második meccsen a csíkiak javára billent el nagyon a helyzetkihasználás eredményessége. A harmadik, a negyedik és az ötödik összecsapás viszont a végletekig kiélezett, elképesztően izgalmas összecsapás volt. Nüanszok döntötték el mindet, szombaton és vasárnap Csíkszeredában nagyon nem volt szerencsénk, de csapatunk melózott tovább kőkeményen, becsülettel, és ahogy az lenni szokott, végre kijött a lépés, a keddi meccset hátrányból fordítva sikerült behúzni.

Nehéz lenne olyan elemét kiemelni a játékban, amiben találni lehetne döntő különbséget a csapatok között. Az biztos, hogy a csíkiak javára szolgál, hogy köszönhetően zsinórban három sikerüknek, még mindig ők vannak „lőtávolon belül” a döntőbe jutáshoz, a mieink már nem hibázhatnak. Egyszerű a képlet, ha vereséget szenvedünk csütörtök este, véget ért számunkra a szezon. Azt viszont pontosan tudhatja, aki nyomon követte ennek a csapatnak az életét az elmúlt közel három szezonban, hogy ha van együttes a mezőnyben, amelyik ilyenkor tudja kipréselni magából a legjobbját, és amelyik nyomás alatt is képes a maga javára fordítani a mentálisan legnehezebb helyzeteket is, az éppen a Ferencváros. Nézzük csak meg az ötödik meccset: húsz percre voltunk a kieséstől a harmadik harmad kezdetén. Mégis sikerült a villámgyors egyenlítés, és végül megfordítottuk és behúztuk a meccset. És az is a mi malmunkra hajthatja a vizet, hogy ha innen, 1-3-ról sikerülne kiegyenlítenünk, onnan már nálunk lenne a lélektani előny, ráadásul a mindent eldöntő meccset Budapesten rendeznék.

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a soron következő megoldandó feladatnál. Ez pedig a hatodik meccs, egyelőre ezen kell jól teljesíteni, ezt kell valahogy a magunk javára eldönteni. Rasmus Kulmala visszatérése sokat jelenthet, helyreálltak az egészséges, jó kémiájú támadósoraink, az ő játéka nagyon sokat lendíthet az eredményességünkön. Továbbra sem számíthat viszont a szakmai stáb a sérült Justin Hodgmanre, aki már a keddi ötödik mérkőzést is kénytelen volt kihagyni. 

Az biztos, hogy ez a mostani elődöntős párharc már így is sokáig emlékezetes lesz. Hogy lesz-e belőle évtizedek múlva is mindenki eszébe jutó klasszikus, azért is sokat tehetünk. De talán a saját szemszögünkből sokkal de sokkal fontosabb ennél a történelmi távlatnál a puszta tény, hogy ha győzünk, életben maradunk a döntőbe jutásért vívott harcban.

A Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom Erste Liga-elődöntő 6. mérkőzés magyarországi idő szerint 17.30-kor kezdődik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán. Mivel a csíkszeredai egyesület a Corona Brassóval kézenfogva továbbra is notóriusan elutasítja az Erste Liga TV szolgáltatási köréhez való csatlakozást, így a mérkőzés ezúttal is 3,5 euro befizetése után tekinthető meg élőben, IDE KATTINTVA.

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 6. mérkőzés
Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom
2021. március 25. csütörtök 17.30 (magyarországi idő szerint)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: ITT (3,5 euróért)

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin