2019. március 5.
Jön a negyedik meccs, kisöpörhetjük a Bécset
Ha másodszor is legyőzzük idegenben a Bécset, megszerzik a továbbjutást érő negyedik győzelmet!

Egy győzelemre a történelem

Férfi jégkorongcsapatunk a MOL/Erste Liga 2008 óta íródó történetében még egyszer sem élte túl a rájátszás első körét. Más idők járnak - idén már 3-0-ra vezetünk három mérkőzés után a négy győzelemig tartó párharcban, és egyetlen sikerre vagyunk a történelmi továbbjutástól. Ez pedig akár rögtön kedd este meg is lehet, a bécsi negyedik mérkőzésen.

Háromból három - az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata nem hibázott, a középszakasz megnyerése után első kiemeltként kiválaszthatta a 8. helyen rangsorolt bécsi farmcsapatot, a Vienna Capitals II-t a negyeddöntőre, és eddig élt is az eséllyel: kétszer otthon, egyszer idegenben aratott végig kontrollált meccseken magabiztos győzelmet. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen sikerre került attól, hogy behúzza a négy győzelemig tartó párharcot, és továbblépjen a legjobb négy közé.

Sokszor és sokat ecseteltük már, az elmúlt években mennyire elszokott a Fradi hokiszerető közönsége attól, hogy csapatunk esélyesként várjon egy rájátszás párharcot. A MOL/Erste Liga 2008 óta íródó történetében még nem is sikerült egyszer sem túlélni az első kört - igaz, sokszor már a playoffba kerülés is bravúros eredménynek számított.

Nem érdemes azonban sokáig időzni a ténnyel, amit talán már a legtöbbet látott, a sikerekre legrégebb óta váró törzsszurkolók is kezdenek elhinni: ezúttal más szelek fújnak a csapat háza táján. Ezúttal bizony a papírforma a mieink oldalán állt, igaz, ez még nem jelent automatikus továbbjutást. Annál is inkább, mert a jégkorong történetéből számos példát ismerünk, amikor egy olyan különleges mentális helyzetben, mint a rájátszás egy párharca, az egyértelműen kiscsapatnak titulált ellenfél alaposan megtréfált egy esélyesebb együttest. Nem kell messzire menni, gondoljunk csak vissza az elmúlt évek Fradijára, amely a toronymagas esélyes, azóta már a szlovák Extraligában vitézkedő MAC Újbudát és DVTK Jegesmedvéket kényszerítette a rájátszásba épphogy becsúszva hatodik, illetve mindent eldöntő hetedik mérkőzésre.

A mostani Fradi mentális erejét mutatja, hogy Fodor Szabolcs együttese eddig nem esett hasonló hibába: bár főleg az első két találkozón nem feltétlenül sziporkázott játékban, de végig a szükséges teljesítményt bőven leadva, magabiztosan kontroll alatt tartva az eseményeket nyerte meg eddigi mindhárom mérkőzését a Vienna Capitals II elleni párharcban.

Jó lenne, ha továbbra is kitartana ez a hozzáállás, és sikerülne a negyedik találkozót is rögtön, lendületből behúzni, akkor ugyanis páholyból figyelhetnénk a többi párharc alakulását, és várhatnánk, melyik lesz az a két csapat, amelyik közül ellenfelet kell magunknak választani az elődöntőre. De ne is szaladjunk ennyire előre, egyelőre még hátravan az a bizonyos negyedik győzelem. A hétfői és az előttünk álló keddi találkozóval, az ilyen, esélyesként megvívott meccseken a kapusok nehéz feladatával, és az egész párharc lélektanával is foglalkozott a harmadik meccsen is 90% felett teljesítő hálóőrünk, Arany Gergely a hétfői meccs utáni interjújában:

Hogy sikerül-e az újabb győzelem, és meglesz-e a továbbjutás a Bécs kisöprésével, kiderül 17.50-től, a bécsi Erste Bank Arena 3-as számú csarnokában. A belépés díjtalan!

Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 4. mérkőzés
Vienna Capitals II - FTC-Telekom
2019. március 5., kedd, 17.50
Bécs, Erste Bank Arena, Halle 3
A belépés díjtalan!
A négy győzelemig tartó párharc állása:
3-0 az FTC-Telekom javára

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin