2019. október 5.
Jön az újabb kötelező, a Hokiklubot fogadjuk
Férfi hokisaink nem pihennek, péntek után ismét jégre lépnek, hiszen a Hokiklubot fogadjuk Pesterzsébeten.

Nem állíthatjuk azt, hogy jól ismerik a pihenés fogalmát férfi jégkorongozóink, hiszen alighogy befejeztük az alapszakasz első etapját, nagyon gyorsan belevágtunk a következőbe. Pénteken a Vasas vendégeként futottunk ki a jégre, az Erste Liga idei kiírásában már másodszor látogattunk Káposztásmegyerre, ahonnan az első összecsapáshoz hasonlóan most is 6-1-es, kiütéses győzelemmel és három ponttal távoztunk.

Mindössze két nap elteltével azt a Hokiklubot fogadjuk a Pesterzsébet Jégcsarnokban, amelyet az első mérkőzésen alaposan elpáholtunk a Tüskecsarnokban, ott kilencig meg sem állt a Fodor Szabolcs irányította zöld-fehér alakulatunk. Aktuális ellenfelünk azóta sem találta meg a megfelelő receptet a győzelemhez, pedig háromszor is próbálkozhattak.

A két csapat első találkozója után a Hokiklub ugyancsak hazai pályán fogadta a Fradi tavalyi döntős ellenfelét, a Csíkszeredát. A hazaiak hiába szerezék meg az első harmad végén hatalmas meglepetésre a vezetést jelentő találatot, sőt, a második játékrészben még őrizni is tudták az egy gólos fórt, a záró harmadban azonban bedarálta őket a csíki gépezet, és néggyel válaszoltak. Ezt követően annak az Újpestnek a vendégeként léptek pályára, akiket hatalmas meglepetésre az első fordulóban legyőztek. Nos, alighanem ezúttal is efféle csodában bízott a Hokiklub, de a lilák most nem kegyelmeztek, ötöt lőttek. Legutóbb, vagyis tegnap a hazai porondon fogadták az eddig hullámzó teljesítményt nyújtó Gyergyót. Ugyan a második harmadban a vezetést is megszerezte a Hokiklub, de még ebben a játékrészben sikerült egyenlítenie a vendég alakulatnak, majd a végjátékban a fordítás is összejött.

A kilencgólos kiütés után nem mondhatjuk, hogy minden a lehető legjobban alakult számunkra. Rögtön a következő mérkőzésen a Csíkszeredát fogadtuk, akik két gólos hátrányból felállva mentettek pontot, majd a hosszabbításban a győzelmet is behúzták. Ezt követően ugyancsak hazai közönség előtt játszottunk, a DAB látogatott hozzánk. Az a mérkőzés sem a tervek szerint alakult, hiszen hiába volt kétszer annyi lövésünk, az újvárosiak 3-1-es győzelemmel távoztak. Majd ha nem is egyszerűen, de hosszabbításban sikerült legyűrnünk a DEAC gárdáját.

A Fradi két vesztesen megvívott mérkőzés után végül a DEAC ellenében visszatért a győzelmi útra, majd a Vasast is sikerült alaposan két vállra fektetnie. Hiába lőttünk azonban az első meccsen kilencet a Hokiklubnak, ez már egy teljesen más mérkőzés lesz, de a győzelem, kötelező!

Már csak azért is, mert nincs még egy csapat a mezőnyben, amely ellen ilyen meccsenkénti gólátlaggal rendelkeznénk, mint a Kanadai Magyar Hokiklub tavaly elindított Erste Ligás első csapata ellen. Eddigi öt egymás elleni ligameccsünkön a Fradi meg sem állt 36 találatig, ez meccsenkénti 7,2 lőtt gólos átlagot jelent! A FradiMédia össze is gyűjtötte, és csokorba fűzte a Hokiklubnak lőtt eddigi gólokat:

Reméljük, a mai napon is sikerül hozni a gólátlagot, jön tehát a klubtörténet hatodik Erste Ligás FTC-Telekom - Hokiklub Budapest mérkőzése, 18.00-tól a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 11. forduló
FTC-Telekom – Hokiklub Budapest
2019. október 6. vasárnap, 18.00 Pesterzsébet Jégcsarnok
Jegyek: online elővételben ITT, valamint a helyszínen, 17.00-tól

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin