2023. augusztus 17.
Kapusedzővel bővül férfi jégkorongozóink szakmai stábja
A finn szakember, Jermu Juntunen az FTC-Telekomnál folytatja pályafutását.

A magyar bajnoki címet zsinórban ötször elhódító férfi jégkorongcsapatunk lassan a végére ér a 2023/24-es idényre készülő játékoskeret kialakításának. A szakmai stábban azonban Euan King és Szaller Márk távozása óta volt egy betöltetlen poszt. Egészen idáig, ugyanis

a szakvezetés mindenben megállapodott a finn Jermu Juntunennel, aki a következő idénytől kapusedzőként és videóelemzőként csatlakozik az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatának szakmai stábjához.

Jermu Juntunen 1991. március 4-én született a finnországi Kuopióban. Utánpótlás korosztályokban olyan komoly csapatokban is megfordult, mint a Hokki vagy a KalPa, ám első felnőtt szezonja, a 2012/13-as idény után befejezte aktív játékospályafutását. Edzőként első állomáshelye 2016-ban a Tappara U17-es csapatánál volt, kapusedzőként. Egy évvel később a Lahti Pelicans U18-as csapatának kapusedzője lett, majd az azt követő szezonban nem csak edzője, menedzsere is volt az együttesnek. A 2019-es és 2020-as idényben a Pelicans U20-as csapatát segítette, míg 2020/21-ben a Mestisben szereplő Peliitat csapatának volt a kapusedzője. A 2021-es szezonban visszatért a Tapparához és két idényen keresztül az U20-as csapat kapusedzője és menedzsere is volt, a mögöttünk hagyott idényben a bajnokság élén végeztek.

Cikkajánló

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

Következik az első teltházas derbink az ICEHL-ben

Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.

Legyőztük a sereghajtót

Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin