
Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály tájékoztatja a szurkolókat, hogy megegyezésre jutott soron következő ellenfelével, a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával, amelynek értelmében a két együttes él a pályaválasztói csere lehetőségével a soron következő egymás elleni mérkőzések kapcsán. A módosítás értelmében november 12-én, kedden 18.00-tól a Dunaújvárosi Jégcsarnokban játszik egymás ellen a két csapat, míg december 18-án, szerdán 18.00-tól a Pesterzsébet Jégcsarnokban lépnek jégre. A változtatást a Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga hivatalosan is tudomásul vette és elfogadta.
A szakosztály emellett tájékoztatja drukkereit, szimpatizánsait, hogy november 13-án, szerdán 19.00-tól szurkolói ankétot tart a Pesterzsébet Jégcsarnokban, amelyen a szurkolók feltehetik kérdéseiket a szakosztály vezetésének az elmúlt hetek és a közeljövő kérdéseivel kapcsolatban.
A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.
Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.
Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.
Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.
Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.
Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa
Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz
Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.