2024. szeptember 26.
Két hokicsapatunk is indul idén a Magyar Kupában
Felnőtt Erste Ligás csapatunk mellett Andersen Ligás együttesünk is csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez.

Szeptember 26-án, csütörtökön a Magyar Jégkorong Szövetség kisorsolta az idei Magyar Kupa első fordulójának párosításait. Felnőtt csapatunk ugyan csak később, a negyedik fordulóban csatlakozik a kupáért folytatott harchoz, azonban az idei szezonban az FTC-Telekom zömében U21-es játékosokból álló Andersen Ligás (OB II) csapata is részt vesz kupasorozatban.

A fiatalok már rögtön az első fordulóban szerephez jutnak, ahol a továbbjutásért a Goodwill Pharma Szeged csapatával játszanak oda-visszavágós, kétmeccses párharcot. Szintén az első fordulóban találkozik egymással két akadémia, a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia és az Újpesti Jégkorong Akadémia, valamint az UNI Győr ETO HC és a Lehel HC csapatai is összecsapnak, hogy kiderüljön, melyik három együttes jut tovább a második fordulóba, ahol már a biztos résztvevő FEHA19, MAC Ikonok és DEAC csapatainak egyikével találkozhatnak.

Az első forduló első mérkőzéseinek tervezett időpontja október 15-e, míg a visszavágókat október 29-én rendezik majd.

Férfi Jégkorong, Magyar Kupa, első forduló

Párosítások

DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia–Újpesti Jégkorong Akadémia

Goodwill Pharma Szeged–FTC-Telekom B

UNI Győr ETO HC–Lehel HC

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin