2022. október 7.
Két idegenbeli siker után ismét hazai jégen játszunk
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk a FEHA19 rendkívül fiatal csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.

A magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk remekül kezdte az Erste Liga 2022/23-as idényének alapszakaszát, Fodor Szabolcs együttese az első három mérkőzésén három rendes játékidős győzelmet aratott, a rendkívül értékes debreceni győzelem mellett begyűjtve az Újpest és a ligacímvédő Csíkszereda skalpját is. A Corona Brassó ellen aztán némileg váratlan kisiklás következett hazai jégen, ami egyben ébresztőt is fújt a Fradi öltözőjében: nem szabad egyetlen mérkőzésen sem lejjebb adni a koncentrációból, mert továbbra is rendkívül szoros a liga mezőnye, és minden mérkőzés veszélyt rejthet magában, ha nem a megfelelő módon állnak bele a mieink.

Ráadásul két idegenbeli találkozó következett a meccsnaptárban, az előző idényben afféle mumusnak számító, a Fradival mindig a végletekig kiélezett összecsapásokat vívó DVTK, valamint az idei szezonra jócskán megerősödő Dunaújváros otthonában. Az ébresztő viszont hatásosnak bizonyult a ferencvárosi öltözőben, ugyanis – még ha ezúttal is rendkívül szoros meccsen, egyetlen góllal, de – sikerült győzni Miskolcon, majd az Acélbikák is kapituláltak a zöld-fehérekkel szemben. Csapatunk ezzel visszatornázta magát a tabella élére, igaz, vesztett pontok tekintetében a négy meccs után is százszázalékos Gyergyó, valamint a szintén veretlen, immáron káposztásmegyeri BJA HC (a korábbi MAC HKB Újbuda, még korábban MAC…) még a mieink előtt jár, igaz, velük idén még nem találkoztunk.

A harmadik olyan együttes a mezőnyben, amelyikkel ebben a szezonban még nem mérkőztünk meg, éppen pénteki ellenfelünk, akiket hazai jégen fogadunk a Tüskecsarnokban. A FEHA19 korábban Titánok néven versenyzett az Erste Ligában, és továbbra is az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő, idén a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Hydro Fehérvár AV19 zömében fiatalokból álló második számú csapatáról van szó, amely az átjárást hivatott biztosítani az utánpótlás korosztályok és a magas szintű felnőtt jégkorong között. A névváltoztatás oka, hogy Fehérvár Hockey Academy néven a székesfehérvári utánpótlásnevelő műhely a nyáron kiemelt nemzeti akadémiává vált, az új arculatba pedig integrálták a felnőtt játékossá válás legfontosabb lépcsőfokát, az Erste Ligás fiókcsapatot is.

Habár a fehérvári fiatalok öt meccs után egy győzelemmel és négy vereséggel (az Újpestet tudták hazai jégen elkapni) a tabella utolsó előtti helyén állnak, fiatal és energikus csapatról van szó, amelyik sok borsot törhet az élcsapatok orra alá is, így rendkívül koncentráltan kell ellenük játszani.

A nyáron több változás is történt a fehérvári keretben. Kapusfronton érkezett a korábbi újpesti Márkus Levente, valamint az ex-győri Tóth Balázs, a mezőnyben pedig a BJA HC-től távozó Csollák Márkó mellett két légióst, a korábbi KHL-es lett Antons Trastasenkovst és a stabil litván válogatott Ugnius Cizast érdemes kiemelni.

Ahogy arról Fodor Szabolcs vezetőedző is többször beszélt már, az ellenfelek a Tüskecsarnokban kettőzött erőbedobással küzdenek, így nem vehetünk félvállról egyetlen ellenfelet sem. A FEHA19 az előző idényben már szerzett meglepetésgyőzelmet a Fradi ellen, így oda kell rájuk figyelni, a cél azonban nem lehet más, mint a három pont otthon tartása, amely után jó hangulatban utazhatnának el a mieink Franciaországba az IIHF Kontinentális Kupára.

Férfi jégkorong, Erste Liga alapszakasz
FTC-Telekom – FEHA19
2022.október 7., 18:30 Tüskecsarnok
Jegyek: ITT és a helyszínen, a pénztár egy órával a mérkőzés előtt nyit
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin