2021. november 4.
Két nap, két tétmeccs, ezúttal az Erste Ligában
Férfi jégkorongozóink a szerdai kupatovábbjutás után csütörtökön ligameccsen lépnek jégre Székesfehérváron.

Nincs megállás, egyre sűrűsödik a program magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk számára. Fodor Szabolcs együttese szerdán magabiztos, 5-1-es győzelemmel érvényesítette a papírformát a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Magyar Kupa első fordulójában, alig 24 órával később, csütörtök este viszont már Székesfehérváron van jelenése a Titánok elleni Erste Liga alapszakasz mérkőzésen. Közben az is kiderült, hogy a kupa második fordulójában Derbit rendeznek majd, így az eddig ismert versenynaptár mellé bejött két UTE elleni rangadó is november 24-re és november 30-ra, addig azonban a ligában kell gyűjtögetni minél szorgalmasabban a pontokat, hiszen idén is rendkívül éles a harc az alapszakasz első helyéért.

Annak a Titánoknak az otthonába utazunk, amellyel idén először múlt vasárnap találkoztunk. Akkor a fehérváriak második számú együttese úgy érkezett a Tüskecsarnokba, hogy első 12 idei ligameccsén mindössze egy hatalmas meglepetésre begyűjtött szétlövéses győzelmet tudtak felmutatni az Újpest ellen hazai jégen. A Fradi ellen sem volt ellenszere Anatoli Bogdanov csapatának, a mieink 6-0-s győzelem képében érvényesítették a papírformát.

A székesfehérvári találkozónak is a Ferencváros az egyértelmű esélyese, hiszen a Győrből Fehérvárra idén hazaköltöző csapat idén is rendkívül fiatal és rutintalan kerettel vágott neki a szezonnak, céljuk pedig elsősorban ezúttal is az, hogy az utánpótlásból kinövő fiatal játékosok felnőtt tétmeccseken szerezzenek rutint. A csapatnak mindössze öt 2000 előtti születésű tagja van, tőlük várja a szakmai stáb, hogy húzóemberek legyenek. Közülük is kiemelkedik a korábban Csíkban és Gyergyóban, valamint a Vasasban is megforduló ponterős orosz támadó, Makszim Vesutkin, aki azonban sérülés miatt sem a Fradi ellen, sem kedden az Újpesten 7-0-ra elvesztett kupameccsen nem játszott, hiánya érződött is a fehérvári támadójátékon – kérdés, a Fradi ellen bevethető lesz-e. A nyáron a svéd harmadik vonalból szerződtetett 27 éves Jacob Lundinon látszott vasárnap is, hogy benne van a potenciál, ahogy azt is megtanulhatták a mieink, hogy ha Szeles Martin áll a kapuban, akkor bizony rengeteget kell ahhoz melózni, hogy rajta sikerüljön átjuttatni a korongot.

Összességében Székesfehérváron is a Ferencváros a találkozó egyértelmű esélyese, még akkor is, ha kevesebb mint egy nap alatt kellett a keretünknek regenerálódnia a találkozóra. Hogy sikerül-e a vasárnapi és a szerdai meccshez hasonlóan csütörtökön is magabiztosan érvényesíteni a papírformát, kiderül 18.40-től az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A belépés ingyenes, a meccset pedig az Erste Liga TV élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Titánok – FTC-Telekom
2021. november 4., csütörtök 18.40
Székesfehérvár, ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok
A BELÉPÉS INGYENES!
Élő közvetítés: Erste Liga TV, ITT

Cikkajánló

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

Kétszeres NCAA konferencia-győztes center érkezik

A kanadai David Silye az AHL-ből igazol az osztrák bajnokságban szereplő felnőtt jégkorongcsapatunkhoz.

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin