Az idei szezonban megszokott péntek-vasárnapi meccsnapoktól eltérően ezúttal kedden játszott hazai pályán az FTC-Telekom, igaz, ezúttal nem is az Erste Ligában, hanem a Magyar Kupában. A sorozat 4. fordulójának, vagyis negyeddöntőjének első találkozóját múlt szerdán Székesfehérváron rendezték, ahol férfi jégkorongcsapatunk 4-2-es előnyt szerzett a budapesti visszavágóra, így jó esélyekkel pályáztunk a négyes döntőbe jutásra.
Még akkor is igaz volt ez, ha igencsak foghíjas kerettel vágott neki a Kupa-visszavágónak a Ferencváros, ugyanis a sérült Lauri Heino, Farkas Boldizsár, Michael Keränen és Németh Attila mellett ezúttal a betegséggel küzdő Arany Gergely, Bán Károly és Turbucz Martin sem lépett jégre. Visszatért azonban a korábbi meccseken betegeskedő Seregély Máté, a kapuban kezdő Nagy Kristófnak pedig ezúttal a január elején igazolt Janis Kalnins volt a cseréje, aki először került be a Fradi meccskeretébe.
A Ferencváros már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést, és csak nagy ritkán engedte át a korong birtoklását a vendég FEHA19 együttesének. Az 5. percben a semleges harmadban kapott korongot Jake Crespi, lehagyva üldözőit pedig a fehérvári kapusra, Melnicsukra vezette azt és nem hibázta el a lehetőséget (1-0). A folytatásban Csollák szabálytalanságának következtében emberelőnybe kerültek a mieink. Fel is álltunk a speciális játékhoz, egy Tynitől jövő passzt pedig kapásból, gyönyörű mozdulattal ellőtt Leo Ring, megszületett a második ferencvárosi gól (2-0). Booth villant, betört a vendégek harmadába, majd igyekezett a kapus előtt elkorcsolyázva becsúsztatni a kapuba a korongot, Melnicsuk azonban fogni tudta ex-NHL-es klasszis jégkorongozónk próbálkozását. Továbbra is dominálta a játékot a Ferencváros, egy támadás során került a középen várakozó Crespihez a korong, aki kivárt, majd a megfelelő pillanatban ellőtte a pakkot, megszerezve ezzel önmaga második, a csapat harmadik gólját (3-0). Ezt követően a FEHA19 stábja a kapuscsere mellett döntött, Melnicsuk helyét Csibi Dávid vette át. Nem maradt azonban ő sem sokáig kapott gól nélkül, Valentin Razumnyak emelte kapura a korongot a semleges harmadból, ami kipattant Csibi lepkéséből, egyenesen be a kapuba (4-0). Az utolsó pillanatokban Kestilä kapott egy kétperces kiállítást, aminek jelentős része a második harmadra maradt.
Az áthúzódó kiállítás alatt sikerült néhány veszélyesebb próbálkozást kialakítaniuk a vendégeknek, de Nagyon nem jutottak át. A kiegészülés után visszaszerezte a Fradi a játék irányítását, de újabb gól sokáig nem született. Épp a harmad felénél jártunk, amikor ismét támadásba lendült a Fradi, Kärmeniemi passzolt keresztbe az egyedül maradt Paavo Tyninek, finn védőnk pedig a kapu mellől beemelte a pakkot Csibi mellett a hálóba (5-0). Hakanen került nagy helyzetbe, Nagy azonban bravúrosan védte a fehérvári csatár próbálkozását. Végül azonban a vendégek sem maradtak gól nélkül, a kapu előtt kialakult tömegbe lőtte be Zezelj a korongot, amibe Farkas László ért még bele (5-1). A 38. percben ismét emberhátrányba kerültünk, ez azonban az a mieinket cseppet sem zavarta meg, Kestilä iramodott meg a koronggal, a középen egyedül érkező Molnár Dávid pedig éppen csak beleszúrt a felé érkező korongba, ami így átcsúszott Csibi lábai között (6-1). Az emberelőnyét végül a kapott gól után sikerült kihasználni a FEHA19-nek is, Csollák Márkó lőhetett tisztán kapura (6-2).
Kisebb fordulatszámon kezdték a felek a harmadik harmadot, érhető módon, hiszen a továbbjutás kérdése lényegében már az első harmad után eldőlt. A Fradi igyekezett megtartani a négygólos előnyét, arra kellett már igazából csak figyelniük a mieinknek, hogy a vendégegyüttes ne kerüljön helyzetbe. Ezt némiképp megnehezítette, hogy Tóth kapott egy kétperces kiállítást, ami alatt sikerült felállnia a FEHA19-nek a speciális játékhoz. Booth fülelt le egy passzt és egy az egyben ment Csibire a koronggal, a fiatal hálóőrnek pedig sikerült hárítani a korábbi NHL-es lövését. Az emberelőnyt kivédekeztük, öt az öt ellen viszont ismét betaláltak a vendégek, Németh kipattanójára csapott le Ambrus Csongor és az üresen tátongó kapuba lőtte azt (6-3). Ez a gól kicsit felpaprikázta a Ferencvárost és újra belelendültek a mieink a támadásokba. Mattyasovszky, Razumnyak és Booth is veszélyeztetett, sőt amerikai szélsőnk még büntetőt is lőhetett, ugyanis gólhelyzetben voltak szabálytalanok vele szemben, miután lekorcsolyázott két védőt, a büntetőlövés azonban egy csel után mellé ment. Kevés volt már hátra a találkozóból, amikor Dobos Mihály góljával ismét közelebb zárkóztak a vendégek (6-4). Az utolsó percben a már régóta a levegőben lévő Crespi-mesterhármas is összejött egy gyönyörű kékvonalas bombával, ezzel csapatunk beállította a 7-4-es végeredményt. Így biztossá vált, hogy a tavalyi kupagyőztes Hydro Fehérvár AV19, és a másik negyeddöntőben az Újpestet kiejtő BJA HC mellett idén is ott leszünk a Magyar Kupa négyes döntőjében.
Férfi Jégkorong, Magyar Kupa, 4. forduló
FTC-Telekom – FEHA19 7-4 (4-0, 2-2, 1-2)
FTC-Telekom: Nagy (Kalnins) – Tyni, Kärmeniemi, Banga, Brady, Booth – Helgesen, Hrabal, Molnár, Kestilä, Mattyasovszky – Seregély, Crespi, Razumnyak, Ring, Tóth – Haranghy, Kárpáti, Galajda, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
FEHA19: Melnicsuk (Csibi) – Csollák, Horváth, Ambrus, Dobos, Farkas – Falus, Bajkó, Zezelj, Hakanen, Keresztes – Erdőhelyi, Salamon, Németh, Antonijevics, Siftar – Balázsi, Alapi, Balasits, Szöllősi, Vezetőedző: Tokaji Viktor
Gólok: Crespi (04:22, Seregély, Molnár), Ring (07:05 EE, Tyni, Razumnyak), Crespi (13:14, Razumnyak, Ring), Razumnyak (19:50, Tóth), Tyni (30:08, Kärmeniemi, Booth), Molnár (38:40 EH, Kestilä), Crespi (59:28, Mattyasovszky, Kestilä) illetve Farkas (37:35, Zezelj, Bajkó), Csollák (39:35 EE, Falus, Hakanen), Ambrus (48:39, Németh, Horváth), Dobos (58:27, Zeezelj, Farkas)
Kapura lövések: 39:23 (15:8, 17:9, 7:6)
Védések: 19:32 (8:11, 7:15, 4:6)
Kiállítás percek: 8:2 (2:2, 4:0, 2:0)
Férfi jégkorongozóink 6-5-re kikaptak a DEAC ellen a Tüskecsarnokban, az OB I-ben már nem lehet pályaelőnyünk.
Magyar bajnok hokisaink még nem lazíthatnak, fontos pontokat szerezhetünk a DEAC ellen a Tüskecsarnokban.
Haranghy Bence az olaszok és a lengyelek ellen is viselte a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott mezét.
Két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt még vannak nyitott kérdések, hamarosan kezdődnek a rájátszások.
Két évtizede játszott a Fradiban a két NHL-sztár, Rob Niedermayer és Jason Strudwick, most visszatekintenek.
Gyere ki az alapszakasz utolsó hazai meccsére, találkozz játékosainkkal és készíts fotót a Magyar Kupával!
Haranghy Bence pályafutása során először léphet majd pályára a felnőtt jégkorong-válogatott tagjaként.
Férfi jégkorongcsapatunk a sérült Valentin Razumnyak pótlására leigazolta a rájátszás előtt Ted Nicholt.