2023. május 10.
Kialakult a végleges vb-keret, két Fradi-játékos utazik
A magyar válogatott szakmai stábja bejelentette, melyik 25 játékos utazik Tamperébe.

Szerdán délelőtt a Magyar Jégkorong Szövetség oldalán tették közzé, hogy melyik 25 játékos utazhat az elit világbajnokságra a magyar válogatottal. A Kanada elleni meccsen még 27 játékos volt a keretben, azonban a vb-re 25 játékossal lehet nevezni, így három kapus, kilenc hátvéd és tizenhárom csatár utazik Finnországba a szerdai nap folyamán. Az utolsó szűkítés során Falus Ádám és Vértes Nátán estek ki a keretből.

Két Fradi-játékos is bekerült a magyar válogatott csapatába. Nagy Gergő, a Fradi és a magyar válogatott csapatkapitánya pályafutásának harmadik A csoportos világbajnokságán szerepelhet, amit rajta kívül csak a jelenleg szintén keretben szereplő Kóger Dániel és Sofron István mondhat el. Kedden pedig hírt adtunk arról, hogy Arany Gergely is bekerült a keretbe. Rajna Miklós hétfői sérülése után a szakmai stáb úgy döntött, hogy az FTC-Telekom kapusának szavaznak bizalmat, így az kapusunk a feljutás után az A csoportban is ott lehet.

A magyar hokiválogatott vb-kerete:
Kapusok: Arany Gergely (FTC-Telekom), Bálizs Bence (JKH GKS Jastrzabie, lengyel), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19),
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras, svéd), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (BJA), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (Zvolen, szlovák), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov, romániai), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Papp Kristóf (Northern Michigan University, amerikai), Sebők Balázs (Ilves, finn), Sofron István (Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

A stáb
Kevin Constantine szövetségi kapitány
Fodor Szabolcs másodedző
Kiss Dávid másodedző
Szilassy Zoltán másodedző
Jukka Kontsas kapusedző
Dr. Rybaltovszki Henrik csapatorvos
Puskás Sándor erőnléti edző
Antal Dénes fizioterapeuta
Babik János fizioterapeuta
Nagy József felszerelés-menedzser
Tornyi Gábor felszerelés-menedzser
Závodszky Szabolcs technikai koordinátor
Szilágyi Levente csapatvezető
Don MacAdam sportigazgató
Végh Benedek férfi szakági vezető
Kaposi Dávid sajtó
Vörös Dávid fotó
Madarász Milán videó

Cikkajánló

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

Kétszeres NCAA konferencia-győztes center érkezik

A kanadai David Silye az AHL-ből igazol az osztrák bajnokságban szereplő felnőtt jégkorongcsapatunkhoz.

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin