2026. július 27.
Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje
Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Folynak az előkészületek a következő ICEHL-szezonra, csapatunk kerete már majdnem teljesen kialakult. Játékosaink augusztus elején megkezdik a jeges edzéseket, emellett több felkészülési mérkőzés is vár rájuk, majd szeptember 10-én a Telekom Szuperkupáért mérkőznek meg a Budapest Jégkorong Akadémia HC csapatával.

Az osztrák bázisú ligában a 2026/27-es szezontól a Milano HC csatlakozásával 14 csapatossá vált a mezőny. Két magyar, egy szlovén, három olasz és nyolc osztrák csapat részvételével fognak zajlani a küzdelmek.

Mint már korábban kiderült, hazai pályán kezdjük a szezont, szeptember 18-án a Ljubljana csapatát fogadjuk a Tüskecsarnokban. Ezután egy héttel később a ligaújonc Milánó látogat Budapestre.

Négy mérkőzést játszunk minden csapattal, kettőt hazai pályán, kettőt pedig idegenben, így összesen 52 mérkőzés vár a Fradira az ICEHL alapszakaszában.

Ezt követően egy előselejtező, „pre-playoff” kezdődik majd a 7-10. helyen állók között, ahol a 7. helyezett választ ellenfelet a 9–10. helyezettek közül. A párharcok két nyert meccsig tartanak. Ezt követi majd a nyolc csapatos rájátszás, ahol négy meccset kell nyerni a továbbjutáshoz. Az első három helyen álló kiválaszthatja, hogy kivel szeretne találkozni a negyeddöntőben az 5-8. helyen végzettek közül.

Az ICEHL 2026/27-es szezonjának teljes menetrendje elérhető a liga hivatalos honlapján.

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin