2021. január 7.
Kiszámíthatatlan és veszélyes ellenfél érkezik
Címvédő férfi jégkorongcsapatunk csütörtökön 17.30-tól a Gyergyói HK együttesét fogadja az Erste Ligában.

Nem túlzás azt állítani, minden idők legszorosabb alapszakasza van kibontakozóban a legmagasabban jegyzett magyarországi jégkorongbajnokságban, az Erste Ligában. A magyar bázisú nemzetközi liga 2008/09 óta íródó történetében a 2010/11-es, kilenccsapatos alapszakasz hozta az eddigi legszorosabb küzdelmet, akkor az alapszakaszt megnyerő HSC Csíkszeredát és a negyedik Vasas HC-t mindössze kilenc pont választotta el egymástól a 32 fordulót követően. Két idénnyel később bár a DAB.Docler kiemelkedett a mezőnyből, mögötte a második és az ötödik között csak hat pont volt a differencia, és egy idénnyel később is viszonylag szoros volt a mezőny. De arra, hogy féltáv környékén a tízcsapatos mezőnyből még hét együttesnek legyen reális esélye odaérni az alapszakasz első helyére, még nem volt példa.

Márpedig jelenleg éppen ez a helyzet. Ugyan a 23 mérkőzést már lejátszott DEAC 45 ponttal vezeti a tabellát, a második helyen a Ferencváros lemaradása mindössze két pont, és egyel kevesebb mérkőzés, míg a hét pont hátrányban lévő MAC HKB Újbuda kettővel játszott kevesebbet a listavezetőnél, őket pedig a pontazonossággal, 22 meccsel álló Újpest követi. Azt hinnénk, itt vége is az esélyesek sorának, de a 33 pontos Corona Brassó mindössze 13, a 27 pontos Gyergyó 19, míg a 20 pontos Csíkszereda csak 11 lejátszott mérkőzésnél jár, így mire kiegyenesednek a lejátszott meccsek közötti különbségek, öldöklő lesz a küzdelem a minél jobb helyezésekért. Talán az is lehet, a koronavírus-járvány miatt felforgatott és megcsúszott versenynaptár következtében eltörölt középszakasz még jót is tett a ligának, hiszen így az alapszakasz végeredménye határozza meg a rájátszás mezőnyét, a csapatok pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy az első 36 meccs bizonyos részét lazábbra véve „tankoljanak” a mindössze 8-10 meccses középszakaszra. Ez a felvetés szakmai berkekben rengeteg kérdést vetett fel és fog is még a következő szezon kiírásáig, ennél azonban sokkal fontosabb maga a tény, hogy az FTC-Telekomnak minden eddiginél nehezebb dolga lesz, ha meg akarja szerezni a rájátszásra az ellenfélválasztás és a pályaelőny szempontjából kulcsfontosságú minél jobb kiemelést.

A fent leírtakat tetézi, hogy a 8-10. helyen is óriási a versenyfutás az utolsó, még rájátszást érő 8. pozíció megszerzéséért a Vasas, a Titánok és az Acélbikák között. Legutóbb éppen kedd este tapasztalhattuk a saját bőrünkön, mennyire nem lehet biztosra menni még a sereghajtó ellen sem. De ez jellemző volt az egész szezonra: összerázódott a mezőny, sokkal több a meglepő eredmény és az akár egy mérkőzésen belül látott váratlan fordulat, mint korábban. Ez a ligát és az egész magyar jégkorongot nézve örvendetes folyamat, viszont az az ára, hogy senki nem várhat olyan menetelést néhány kiemelkedő csapattal, mint egy vagy két idénnyel ezelőtt.

Ami soron következő ellenfelünket illeti, a Gyergyói HK az idén iskolapéldája ennek a kiszámíthatatlanságnak. A gyergyóiak óriási reményekkel vágtak neki a liga idei kiírásának, rengeteg tehetséges magyar játékost és jó nevű külföldit igazoltak a nyári időszakban, szinte napról napra záporoztak a piros-fehérekkel kapcsolatos transzferhírek. Kimondott cél lett a ligagyőzelem, azonban a járványügyi intézkedések alaposan felforgatták a gyergyóiak idénykezdetét is, amely finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt eltervezték. Első hét mérkőzésén öt vereséget is szenvedett a Gyergyó, kikaptak a Vasastól és a Titánoktól is, ez pedig Malcolm Cameron vezetőedző állásába került. Helyére addigi segítője, Szilassy Zoltán került, aki a játékos-pályafutását lezáró, másodedzővé előlépő Góga Attila segítségével alaposan átformálta az erdélyiek addigi játékát. Bár a járvány a gyergyói öltözőn is átsöpört, az eredmények szépen lassan elkezdtek megérkezni. Az új szakmai stáb a légiósok között is nagytakarítást végzett, elküldték Tendlert, Valdixet és Mathesont, Mitch Jones pedig maga kérte hogy távozhasson, és érkezett a cseh válogatott, több mint ötszáz cseh ligameccses Marek Troncinsky, az ex-slovanos szlovén válogatott Matic Podlipnik, az Újpestről ismerős szintén szlovén Erik Pance, és az előző idényben a Slovanban pont per meccs mérleg felett teljesítő kanadai Joe Basaraba. A változások óta sokkal összeszedettebb csapat képét mutatja a Gyergyó, jelenleg 19 lejátszott mérkőzéssel 6-2-5-6-os mérleggel 27 ponttal a tabella 6. helyét foglalják el, de jó eséllyel pályáznak az első négy hely valamelyikére. Idén már kétszer is láthattuk, mennyire nem könnyű ellenük, még a nagy átalakítások előtt, október elején tudtak nyerni hosszabbításban a Tüskecsarnokban 2-1-re, majd idei első erdélyi túránkon csak büntetőkkel tudtuk elvinni a győzelmet a Gyergyószentmiklósi Műjégpályáról.

Emellett az állandóságot képviseli a Gyergyó kapujában a kanadai Jordon Cooke, aki az előző idényben robbant be az Erste Ligába az alapszakaszban mutatott 94,7%-os védési mutatóval és meccsenkénti mindössze 1,71-es kapott gól átlaggal, idén pedig jelenleg 93,74%-kal vezeti a liga kapusrangsorát. Azért lesz ez óriási kihívás a Fradi számára, mert éppen a helyzetkihasználásunk az, ami sokszor megnehezíti a dolgunkat és ami miatt nincsenek könnyebben megszerzett győzelmek. A lövésszámunk minden mérkőzésen megvan, ritka hogy ne találnánk el az ellenfél kapuját 40-50 alkalommal, de legutóbb Dunaújvárosban például 62 lövésünk volt 60 perc alatt. A feladat adott Samuli Nordman kapusedző-videóelemző és a szakmai stábunk többi tagja számára: megtalálni Cooke gyenge pontját, mindeközben pedig a túloldalon semlegesíteni az egyre izmosabb gyergyói támadósorokat.

Újabb nagy mérkőzésre van tehát kilátás, amit a feladat nehézsége ellenére természetesen nagyon jó lenne győzelemmel zárni. Már csak azért is, mert ha ez összejönne, végre nem csak órákra, hanem tartósan átvehetnénk az első helyet a tabellán, a listavezető DEAC ugyanis következő mérkőzését csak január 10-én vasárnap játssza.

Az FTC-Telekom – Gyergyói HK Erste Liga alapszakasz mérkőzés csütörtökön 17.30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban. A találkozót a járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött rendezik, az Erste Liga TV élőben közvetít a helyszínről, a közvetítés IDE KATTINTVA érhető el.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Gyergyói HK
2020. január 7., csütörtök 17.30
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: Erste Liga TV, ITT

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin