A négy meccs után egy ponttal álló Salzburg csapatát fogadtuk a Tüskecsarnokban. Hiányzóink továbbra is Molnár Dávid és Mattyasovszky Gergely voltak, Jussi Tammela visszatért kisebb sérüléséből.
1. HARMAD
Gyors játékkal kezdődött a meccs, pár perc után emberelőnybe kerültünk. Az ötödik percben sikerült kihasználni az előnyt, Rasmus Heljanko lőtt kapásból a felsőbe (1-0)! Nem sokkal később emberhátrányt kaptunk, amit a Fradi-gólhoz hasonló lövéssel Benjamin Nissner kihasznált (1-1). Kettős emberelőnyhöz jutottunk, megvoltak a lehetőségeink, majd Carter Savoie pontos rövid felsőbe tartó lövéséből újabb gól született (2-1)! Kemény ütközések, kakaskodások jellemezték a játékot. Négy perccel a harmad vége előtt Thomas Raffl kapott egy kiugratást, majd Nagy Kristófot kicselezve csúsztatta a korongot a hálóba (2-2).
2. HARMAD
Folytatódott a fizikális játék a második harmadban is, a védekezésbe viszont jobban visszazártak a csapatok. A 28. percben a vendégcsapat tudta megszerezni a vezetést Mario Huber góljával (2-3). Parázs mérkőzés kerekedett, a kapuk előtt kivétel nélkül hergelték egymást az ellenfelek, emiatt a kiállításpercek száma is megnövekedett. Jussi Tammela kapott 2+2 percet, amit egy kapáslövéssel értékesített Peter Schneider (2-4). Emberelőnyben fejezhettük be a harmadot, ami áthúzódott az utolsó játékrészre.
3. HARMAD
Az utoló harmadra Rasmus Heljanko 6-os számú mezben tért vissza, mivel a középső játékrészben vérző sérülést szenvedett. Durva ütközésekkel indult a játékrész, Galajda Zsombor lent is maradt a jégen. Rövidebb ápolás után szerencsére vissza tudott térni. A vendégcsapat érezhetően feszült hangulatban játszott, több kiállítást is összeszedtek. 11 perc volt hátra a mérkőzésből, amikor egy előny alkalmával sikerült beszorítanunk a Salzburgot, Topi Rönni pontos lövésével pedig sikerült egy gólra zárkózni (3-4). Próbáltunk egyenlíteni, az utolsó két percben le is hoztuk a kapusunkat, majd először Dennis Robertson, utána pedig Peter Hochkofler is üres kapus találatot szerzett, így 6-3-as vereséggel zárult a találkozó.
Ezzel a vereséggel visszacsúsztunk a 13. helyre, viszont tabellaszomszédaink több mérkőzést játszottak. Jövő héten három meccs is vár csapatunkra, legközelebb szerdán a Linz együttesét fogadjuk hazai pályán.
Férfi Jégkorong, ICEHL alapszakasz:
FTC-Telekom - EC Red Bull Salzburg 3-6 (2-2, 0-2, 1-2)
Összeállítások:
FTC-Telekom: Bálizs (Nagy) - Savoie, Silye, Laskawy, Bengtsson, Horváth - Dobos, Rönni, Tammela, Tyni, Lindgren - Mihalik, Kestila, Heljanko, Hadobás, Ortenszky - Galajda, Tóth, Schlekmann, Farkas
Gólszerzők: Heljanko, Savoie, Rönni, illetve Nissner, Raffl, Huber, Schneider, Robertson, Hochkofler
Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap délután 15:30-tól a Red Bull Salzburg együttesét fogadja a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra győzte le az eddig veretlen Milano HC együttesét a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk pénteken 18:30-kor fogadja az újonc Milano HC csapatát a Tüskecsarnokban.
Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.
Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.
Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.
Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.