Folytatódik magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk a 2022/23-as szezonra szóló játékoskeretének kialakítása. Ezúttal búcsúzunk egy játékosunktól, ugyanis
Kóger Dániel két klubunknál eltöltött szezon után távozik a Ferencvárostól.
Kóger Dániel 1989. november 10-én született Székesfehérváron. Szülővárosában kezdte pályafutását, majd 18 évesen két szezon erejéig az osztrák Salzburg utánpótlásprogramjában vett részt. Ezután négyévnyi tengerentúli, főként ECHL-es és AHL-es kitérőt követően 2014-ben visszatért nevelőegyesületéhez, az osztrák bázisú ligában szereplő Fehérvár AV19-hez. A fehérváriakkal hat szezonon keresztül játszott az EBEL-ben, a 2017/18-as idényben a csapat kapitánya volt.
Pályafutása elején az U18-as és az U20-as válogatottnak is stabil tagja volt, több világbajnokságot is megjárt mindkét korosztállyal, majd a 2008/09-es idénytől kezdve kirobbanthatatlan alapembere volt a felnőtt nemzeti csapatnak is. Eddig közel 150 alkalommal lépett jégre a felnőtt válogatottban, ott volt a 2009-es és a 2016-os A csoportos világbajnokságon is, emellett hét Divízió I-es vb-n és négy olimpiai selejtezőn szerepelt, tagja volt a 2022 májusában Ljubljanában ismét A-csoportos tagságot kiharcolt magyar együttesnek is.
2020 februárjában a sikerrel megvívott nottinghami olimpiai selejtezőtorna első, észtek elleni mérkőzésén térdsérülést szenvedett, sokáig nem lépett jégre tétmérkőzésen. 2020 őszéig a fehérváriak nem hosszabbították meg lejárt szerződését, így a távozás mellett döntött, és 2020 decemberétől az FTC-Telekom játékosa lett, így pályafutása során először szerepelt a Fehérváron kívül másik magyarországi együttesben.
Hamar beilleszkedett a Ferencvárosba, eredményes játékkal hálálta meg a bizalmat a szezon hajrájában. 14 alapszakasz-mérkőzésén hozta a pont per meccs átlagot, hat gólt és nyolc gólpasszt jegyzett, a rájátszás 11 találkozóján pedig 7+2 pontot szerzett. Több kifejezetten klasszis megoldást is bemutatott, a MAC HKB Újbuda elleni negyeddöntős párharc harmadik meccsén szerzett találata bekerült a szezon Fradi-góljai közé is.
A 2021/22-es idényben is ponterős játékkal járult hozzá az FTC-Telekom meneteléséhez, az alapszakaszban 34 meccsen 21 pontot termelt, míg a rájátszás 13 meccsén 10 pontig jutott. A Ferencvárossal másfél szezon alatt összesen két magyar bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert.
Kóger Dánielnek köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseit, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!
4-2-es vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk Ausztria ellen a svájci világbajnokságon.
4–1-re kikapott a három Fradi-játékossal felálló magyar jégkorong-válogatott a svájci világbajnokságon.
Nagy Krisztián a kimaradó, így négy Fradi-játékossal vág neki a jégkorong vb-nek a magyar csapat.
Öt Fradi-játékossal kapott ki 3–1-re a magyar válogatott az utolsó vb-felkészülési meccsén.
A Szlovénia elleni felkészülési meccs után Majoross Gergely újabb három jégkorongozótól köszönt el.
3-2-es vereség Bledben, felkészülési mérkőzésén, a mieink legjobbja a Fradi-kapus, Bálizs Bence lett.
A Dániából hazatérő nemzeti csapatunkból csatárunk Laskawy Ferenc és a BJA HC-s Szabó Bence kerültek ki.
81 éves korában elhunyt dr. Bikár Péter, az FTC és a magyar jégkorong-válogatott korábbi kiváló játékosa.