2023. november 17.
Kontikupa: itt nézheti élőben hokisaink meccseit!
A nemzetközi szövetség jóvoltából hokisaink mindhárom cortinai mérkőzése élőben követhető!

Férfi jégkorongcsapatunk történelmi tettre készül az előttünk álló hétvégén az olaszországi Cortina d'Ampezzóban. Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom október közepén Belgrádban három magabiztos győzelemmel megnyerte az IIHF Kontinentális Kupa második körének D csoportját, amivel 2019 után másodszor jutott be a harmadik körbe, a sorozat legjobb nyolc csapata közé.

Csapatunk szerdán utazott el Olaszországba, ahol péntektől vasárnapig rendezik a harmadik kör F csoportjának küzdelmeit, a Fradi ellenfelei sorban a lengyel GKS Katowice, a dán Herning Blue Fox, valamint a házigazda olasz SG Cortina lesznek. Az első két csapat továbbjut a januári négyes döntőbe, amit a négy résztvevő valamelyike rendez majd meg, erről később születik döntés.

Aktuális ellenfeleinket korábbi cikkünkben az IIHF Kontinentális Kupa történetével és hátterével, valamint a Fradi nemzetközi kupatörténelmével együtt EBBEN A CIKKÜNKBEN mutattuk be részletesebben.

A FradiMédia stábja is a csapattal utazott, így szurkolóink nem maradnak le semmiről ezen a külföldi túrán sem. A legfrissebb hírekért és tartalmakért kövessék az FTC-Telekom Jégkorong hivatalos Facebook-Instagram-oldalát, a Ferencvárosi Torna Cub Youtube-csatornáját, valamit honlapunkat, a fradi.hu-t!

Az első mérkőzés pénteken 16.30-kor kezdődik a cortinai Olimpiai Jégcsarnokban a lengyel bajnok GKS Katowice ellen, majd szombaton 16.30-tól a dán bajnoki ezüstérmes Herning Blue Fox, vasárnap este 20.30-tól pedig a házigazda, olasz bajnok és Alpesi Liga-ezüstérmes SG Cortina következik. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség hivatalos Youtube-csatornájának jóvoltából mindhárom mérkőzés élőben követhető az alábbi oldalon.

A GKS KATOWICE ELLENI PÉNTEKI MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSE:

A HERNING BLUE FOX ELLENI SZOMBATI MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSE:

AZ SG CORTINA ELLENI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSE:

Férfi jégkorong, IIHF Kontinentális Kupa
Harmadik kör, F csoport, 2023. november 17-19., Cortina d’Ampezzo, Olimpiai Jégcsarnok

November 17., péntek 16.30
GKS Katowice (lengyel) – FTC-Telekom

November 18., szombat 16.30
FTC-Telekom – Herning Blue Fox (dán)

November 19., vasárnap 20.30
SG Cortina (olasz) – FTC-Telekom

A csoport győztese továbbjut a Final Fourba.

Az IIHF Kontinentális Kupa további programja:

E csoport (Grenoble): Cardiff Devils (brit), Nomad (kazah), Les Bruleurs de Loups (francia), HK Zemgale (lett)

Final Four, 2024. január 12-14.
Az E és az F csoport első két helyezettjei

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK: ITT

Cikkajánló

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin