2022. november 18.
Korábbi cseh bajnok és válogatott védő érkezett
A legutóbb az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő Josef Hrabalt 2003-ban az Edmonton Oilers draftolta az NHL-be.

Amint arról korábban beszámoltunk, a nyáron érkezett két svéd játékos, August Nilsson és Sebastian Kaijser távozása után közös megegyezéssel Vszevolod Szorokinnal is szerződést bontott magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk. A három távozó játékos helyére eddig két új igazolás, egy-egy finn védő és támadó érkezett, most pedig megvan a harmadik is, ugyanis

az FTC-Telekom színeiben folytatja pályafutását a 37 éves cseh védő, a legutóbbi idényben az ICEHL-es Orli Znojmo színeiben szereplő, de 2003-ban az NHL-be is draftolt, 2011-ben pedig cseh bajnoki címet nyert Josef Hrabal.

Josef Hrabal 1985 augusztus 17-én született az akkor még csehszlovákiai Prerovban. Első professzionális csapata a HC Vsetin volt, amelynek 1999-től egészen 2006-ig a kötelékéhez tartozott, szerepelt az U18-as, az U20-as és az akkor még cseh élvonalbeli felnőtt együttesben is, 2005-ben cseh bajnok lett a juniorokkal. Közben U16-tól U20-ig megjárta az összes korosztályos cseh válogatottat is. 2003-ban a nyolcadik kör 248. helyén draftolta az NHL-es Edmonton Oilers, igaz, végül nem lépett jégre a világ legjobb bajnokságában, a tengerentúli profiligában.

2006-ban a két évvel később a KHL-hez csatlakozó Szeversztal Cserepovec játékosa lett, és felkészülési tornákon a cseh felnőttválogatottban is bemutatkozott, amelynek színeiben pályafutása során összesen 22 alkalommal szerepelt.

Egyszezonnyi tengerentúli AHL-es és ECHL-es, valamint svéd élvonalbeli kitérőt követően hazatért Csehországba, az élvonalba, a Trinec együtteséhez, amellyel 2011-ben megnyerte az Extraligát, a rájátszás legjobb plusz-mínusz mutatót hozó játékosaként. Egészen 2014-ig a Trinec játékosa maradt, a 2012/13-as idényben ő lett a cseh élvonal legponterősebb védője. 2014-ben 11 mérkőzés erejéig a KHL-ben is kipróbálta magát a Szibir Novoszibirszk játékosaként, a következő idényt pedig a finn élvonalban kezdte, a Lahti Pelicans játékosaként, és Trinecben fejezte be egy bajnoki ezüstéremmel.

2017-ben ligán belül váltott, a Pardubicéhez igazolt, majd 2019-ben hazatért szülővárosába, a másodosztályú HC Zubr Prerov együtteséhez. A Bölényektől nyolc meccs után távozott, miután jött egy jobb ajánlat a brit élvonalbeli Sheffield Steelerstől, az idény hátralévő részében itt jégkorongozott. A 2020/21-es szezont ismét Prerovban kezdte, majd Villachon keresztül Sheffieldben fejezte be, a Steelers-szel megnyerte az EIHL Challenge Cup-ot. Az előző idényt ismét a Prerov játékosaként kezdte, majd az ICEHL-es Orli Znojmo színeiben fejezte be, amellyel az osztrák bázisú liga rájátszásában is szerepelt. Idén a Ferencváros az első csapata.

Cikkajánló

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Eltemették Terjék Istvánt

Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.

U19-es utánpótláscsapatunkból igazoltunk csatárt

Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin