Miután bő egy héttel ezelőtt kiderült, hogy a következő szezonban az osztrák bázisú ICEHL-ben folytatja szereplését a Ferencváros férfi jégkorongcsapata, a szakmai stáb belevetette magát a jövő évi keret véglegesítésébe. A sort egy olyan játékos leigazolásával kezdték meg Fodor Szabolcsék, akinek egyáltalán nem ismeretlen Magyarország és az ICEHL sem, ugyanis
az FTC-Telekomnál folytatja pályafutását a francia élvonalbeli Angers-től érkező kanadai csatár, Brady Shaw.
Brady Shaw 1992. október 2-án született Ottawában, majd édesapja, az NHL-ben 11 szezonon keresztül szereplő Brad Shaw nyomdokaiba lépett. Shaw pályafutása elején egy szezont töltött az Egyesült Államokban, St. Louis-ban az U18-as ligában, majd visszatért Kanadába és a 2011/12-es szezont a BCHL-ben (British Columbia Hockey League) szereplő Penticton Vees-nél kezdte, szezon közben igazolt a Coquitlam Express csapatához, ahol ugyan 2012 nyarán szerződést hosszabbított, de ismét csapatot váltott idény közben, a Surrey Eagles színeiben folytatta, új csapatával pedig egészen a bajnoki címig menetelt. A 2013/14-es szezontól egészen a 2016/17-es idényig egyetemi tanulmányai miatt az NCAA-ben induló vermonti egyetemi csapat tagja volt, ahol négy szezon alatt 37 gólt szerzett és 40 gólpasszt osztott ki.
2017 márciusában az AHL-es San Antonio Rampage együtteséhez igazolt a szezon hátralévő részére, majd augusztusban szerződést hosszabbított az amerikai klubbal. Egy szezon után ismét csapatot és ligát váltott, az ECHL-ben, a Colorado Eagles színeiben folytatta pályafutását, amellyel elhódította az ECHL győztesének járó Kelly kupát. Közel öt hónap után ismét csapatot váltott, ligát azonban nem, a Fort Wayne Komets csapatát erősítette, ahonnan két meccs erejéig kölcsönjátékosként szerepelt az AHL-es Chicago Wolvesnál is. A 2019/20-as szezont is a Kometsnél kezdte, de öt meccsen ismét kölcsönben szerepelt, ezúttal a szintén AHL-es Cleveland Monsters-nél.
2020-ban Európába igazolt, a 2020/21-es szezonban a dán élvonalbeli Esbjerg Energy játékosa lett. A szezon végeztével megkapta a Liga alapszakászának legtöbb góljáért és legtöbb pontjáért járó elismerést is, Shaw ugyanis az alapszakasz 47 meccsén, összesen 34 gólt lőtt és 72 pontot szerzett. Dániából Magyarországra igazolt és 2021/22-ben egy szezont töltött az ICEHL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19 színeiben. A szezon során az alapszakaszban 45-ször lépett jégre és 36 pontot termelt, amit a rájátszás 11 meccsén 11 ponttal egészített ki. A következő idényben maradt az osztrák ligában, de másik csapatnál, a HC Innsbrucknál folytatta. Ott töltött első szezonjában 48 alapszakasz-meccsen 26 gólt lőtt és 43 gólpasszt osztott ki, amivel kiérdemelte a Legtöbb asszisztért és a Legtöbb pontért járó elismeréseket, a liga All-Star csapatába is bekerült, valamint megkapta a legértékesebb játékosnak (MVP) járó Ron Kennedy trófeát, csapatával pedig beverekedték magukat a Bajnokok Ligájába is, ahol a nyolcaddöntőben búcsúztatta őket a finn Lukko Rauma. A második innsbrucki szezonjában kevesebbet volt jégen, 28 alapszakasz-meccsre volt nevezve, amiken kilenc gólt lőtt és 15 gólpasszt jegyzett. Szezon közben, 2023 decemberében korábbi IIHF Kontinentális Kupa-ellenfelünkhöz, a francia élvonalbeli Les Ducs d’Angers csapatához igazolt. 2024 nyarán meghosszabbították a szerződését, a francia ligában pedig Shaw belekezdett a pontok termelésébe, az alapszakaszt 36+24 ponttal zárta, a rájátszás 15 meccsén pedig 7+9 pontot szerezett, amivel övé lett a legtöbb pont és a legtöbb gól a mezőnyben, csapatával pedig 2025 elején megnyerték a Francia Kupát.
Brady Shaw nem ismeretlen helyre érkezik, járt és játszott is már korábban Magyarországon, ezúttal viszont a Ferencváros színeiben térhet vissza az osztrák bázisú ICEHL-be.
A hokisainkhoz a vb előtt érkező válogatott kapust, Bálizs Bencét kérdeztük a magyar sporttörténelmi sikerről.
Az utolsó harmad döntött a Svájc-Kazahsztán mérkőzésen válogatottunk elit világbajnoki tagságáról.
Hét ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk két tagja.
Felnőtt férfi jégkorong-válogatottunk Bálizzsal a kapuban 1-0-ra kikapott az elit vb utolsó meccsén.
A magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott 10-0-ás vereséget szenvedett a tavalyi döntős svájctól.
Az ICEHL-hez csatlakozó férfi jégkorongozóinknál folytatja pályafutását a kanadai csatár, Maxim Trépanier.
Felnőtt férfi jégkorong-válogatottunk váratlanul nagy, 8-2-es vereséget szenvedett a dánoktól.
A magyar férfi jégkorong-válogatott 6-1-re kikapott a tavalyi bajnok Csehországtól.