Vasárnap délután újabb fontos állomásához érkezik számunkra az ICEHL-alapszakasz: január 18-án idegenben lépünk jégre a HC Pustertal ellen Bruneckben. A dél-tiroli együttes ellen nemcsak három bajnoki pont a tét, hanem az is, hogy erősítsük pozíciónkat a rájátszásért zajló, rendkívül szoros versenyfutásban. Az eddigi mérlegünk a Pustertal ellen hibátlan, továbbá jó lenne ponttal/pontokkal hazatérni hárommeccses túránkról.
Az elmúlt fordulókban nem tudtunk kiegyensúlyozott formát mutatni. Múlt héten ugyan behúztuk a kifejezetten fontos két hazai meccsünket a Pioneers Vorarlberg (5-4), és az Innsbruck ellen (6-3), ezzel életben tartva a mini-playoff szereplésünk lehetőségét, azonban jelenlegi túránkon egyelőre pont nélkül állunk: a Black Wings Linz ellen sajnos sima vereséget szenvedtünk (5-1), két napra rá pedig a Bolzano ellenfeleként maradtunk alul (3-2), bár sokáig úgy tűnt, hogy pontot fogunk szerezni, Joose Antonen bődületesen nagy gólt lőtt a felső sarokba, ezzel döntetlenre állt a mérkőzés, de nem tudtuk kihúzni, négy perccel a rendes játékidő vége előtt McClure megpecsételte a sorsunkat. A délutáni mérkőzést mégis bizakodva várhatjuk, hisz eddig hibátlanok vagyunk a dél-tiroli csapat ellen, továbbá a brunecki Intercable Arenában szereztük meg történelmi első vendég győzelmünket a ligában. A házigazdák jelenleg a liga alapszakaszának egyik legstabilabb középcsapata. Jelenleg 63 egységgel hatodikak a tabellán, kilenc pontos előnnyel rendelkeznek a Hydro Fehérvár AV19-el szemben, két ponttal előzi őket a HK Olimpija együttese, vagyis egy esetleges győzelemmel felléphetnének az ötödik helyre. A 2025-ös esztendőt vereséggel zárták a Graz ellen (4-1), és az újévet is három vesztes összecsapással indították a Vorarlberg, a Bolzano, és a Klagenfurt ellen, ezt követően viszont megverték hazai pályán a Red Bull Salzburg gárdáját (4-1), és a Linz ellen is összejött a rendes játékidős siker nekik, miután ledolgozták egygólos hátrányukat, magabiztosan nyertek 3-1 arányban.
A speciális egységekben stabilabb formát mutatnak mieinknél, a fórok tekintetében a liga harmadik legjobb százalékával rendelkeznek, kerek 100 lehetőségből 24-et értékesítettek, nálunk ugyanez a mutató közel 13%-os, 117 emberfölényes szituációból 15 gólt ütöttünk. A hátrányos védekezésük a negyedik legjobb, 82% feletti a stat, a mieink ugyanebben a mutatóban a tabella tizedik helyét foglalják el 77,97%-al.
A kulcsjátékosokra is érdemes figyelni. A hazaiaknál Cole Bardreau és Henry Bowlby jelentik a támadójáték motorját, akik nemcsak gólszerzésben, hanem helyzetkialakításban is kiemelkednek. Előbbinek 31 pont (14 gól, 17 gólpassz), utóbbinak 30 egység (15 gól, 15 gólpassz) szerepel a neve mellett. Nálunk a kifejezetten jó csapategység végett bárki meg tud villanni fontos helyzetben, az utóbbi időben Gordie Green, és friss igazolásunk Joose Antonen is elkapta a fonalat, Shaw és Coulter pedig változatlanul a liga kanadai ponttáblázatának élmezőnyéhez tartoznak.
A mérkőzés előtt válogatott játékosunkat, Horváth Milánt kérdeztük:
"Nagyon jó lenne jól befejezni a túrát. Eddig a csapat játéka nem mindig állt össze úgy, ahogy szerettük volna, de a Bolzano ellen már voltak kifejezetten jó periódusaink. Bízunk benne, hogy ezeket a pozitív dolgokat tovább tudjuk vinni a Pustertal elleni mérkőzésre is. Ellenük az elmúlt három meccsen sikerült nyernünk, és bár nem mindig pattant nekik kedvezően a korong, nekünk több alkalommal is jól jött ki a lépés. Emellett szerencsére jól is játszottunk, így reméljük, hogy ezt a formát tudjuk folytatni."
Férfi jégkorongcsapatunk szeptember 15-én, kedden 18:30-tól tartja éves szurkolói ankétját.
ICEHL-es jégkorongcsapatunk magabiztos győzelemmel készült a jövő heti BJA elleni Szuperkupa mérkőzésre.
Férfi jégkorongcsapatunk 12-1-re győzte le a HC Nové Zámky együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk 18:30-tól játszik felkészülési meccset az Érsekújvár ellen a Tüskecsarnokban.
Egyetlen hazai felkészülési meccsét játssza férfi jégkorongcsapatunk a HC Nové Zámky ellen a Tüskecsarnokban.
Az FTC-Telekom jégkorongcsapatából Mihalik, Schlekmann és Bencze csatlakozott az edzőtáborozó válogatottakhoz.
Augusztusban egy, szeptemberben két napon lehet beváltani a jégkorong-vouchereket plasztikkártyákra.
Küzdős mérkőzésen 6-2-re maradt alul férfi jégkorongcsapatunk Nyitrán.