2022. március 25.
„Legyen pokoli hangulat a döntő mérkőzésein!”
Fodor Szabolcs értékelt hokisaink bajnoki címe után, és a szurkolóknak is üzent az Erste Liga-döntő előtt.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Sportklub Csíkszereda és a DEAC Erste Liga-elődöntőjének ötödik mérkőzésén a Sportklub Csíkszereda megszerezte negyedik sikerét, ezzel pedig 4-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és követte a Ferencvárost a férfi jégkorong Erste Liga döntőjébe, ahol 2019 után ismét egymással csap össze a végső sikerért a két rivális.

Mivel a 2008 óta működő liga létezése óta az OB I a magyarországi csapatok számára integrálva van az Erste Ligába, vagyis a legtovább jutó magyarországi csapat nyeri a magyar bajnoki címet, így a szeredai továbbjutás azt is jelenti, hogy a Ferencváros megnyerte zsinórban a negyedik, története során 29. bajnoki címét. A Csíkszereda – DEAC találkozó után a friss magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom vezetőedzője, Fodor Szabolcs nyilatkozott a fradi.hu-nak.

- Nagyon örülök az újabb bajnoki címnek. Személy szerint nekem is sokat jelent, kevés ember mondhatja el magáról bármilyen sportágban, hogy az első négy, felnőtt csapatnál töltött vezetőedzői évében négy magyar bajnoki címet szerezzen. Az pedig külön öröm és hatalmas megtiszteltetés, hogy mindezt a Ferencvárossal értük el. A klub szempontjából is jelentős siker ez, hiszen megvan a 29. aranyérem, haladunk afelé, hogy a férfi labdarúgókat követve nekünk is meglegyen a harmadik csillag a címer felett! Viszont ezt most a holnap reggeli edzésig ünnepeljük, utána pedig kizárjuk a gondolataink közül, és egyetlen dolog lebeg majd a szemünk előtt: hogy maximálisan felkészüljünk a szezon csúcspontjára, az Erste Liga döntőjére.

Az Erste Liga elmúlt három éve a Ferencváros és a Csíkszereda rivalizálásáról szólt: 2019-ben a Fradi épp a Sportklub ellen szerezte meg története első Erste Liga-győzelmét, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt félbeszakított rájátszás végén ez a két csapat megosztott ligaelsőséget ünnepelhetett, míg 2021-ben az elődöntőben jött össze a nagy párharc, akkor a csíkiak elképesztően szoros csatában léptek túl az FTC-Telekomon, és végül meg is nyerték a ligát. A címvédő idén is megnyerte az alapszakaszt, és rendkívül nehéz döntő vár ellenük a mieinkre, ezt Fodor Szabolcs is hangsúlyozta.

- Nem titok, újságírók, szakmabeliek is beszéltek róla már a szezon során is, hogy a Csíkszereda papíron kiemelkedik a mezőnyből. A keretükre ránézve játékosaik közel 2000 KHL-mérkőzés rutinjával rendelkeznek, tényleg kimagasló játékosaik vannak. De kijelenthetem, és a srácokkal is tisztáztuk, hogy nem fogunk feltartott kézzel játszani ellenük. Szoktam mondani, és most is azt mondom, hogy ha mindenki a Fradihoz méltó módon küzd az utolsó csepp véréig, azzal mi már megtettük, amit tudunk, és hogy ez mire elég, azt majd meglátjuk. Küzdeni mindig, feladni soha! – ennek a mottónak a mentén fogunk harcolni. Ez a Ferencvárosnál a minimum, ezt ígérjük, ezt fogjuk teljesíteni!

Vezetőedzőnk végül a szurkolókat is arra kérte, töltsék meg a négy győzelemig tartó döntő hazai mérkőzésein a Tüskecsarnok lelátóit, hiszen ezúttal a 2019-es pesterzsébeti döntővel ellentétben már akár több mint 2000 néző is szoríthat a Ferencváros sikeréért.

- Lehet, hogy közhelynek számít, de attól még igaz: a szurkolók plusz egy embernek számítanak a jégen. Ha kijönnek a mérkőzésekre, megtöltik a lelátót, és hangosan buzdítanak minket, az elképesztő extra energiákat szabadít fel és motivációt ad. Pesterzsébeten három éve telt ház volt a döntő hazai meccsein, jó lenne ezt újra átélni, ezúttal a Tüskecsarnokban, 2000 néző előtt. Óriási jelentősége van a Fradisták jelenlétének, remélem, hogy tényleg pokoli hangulat lehet a Tüskecsarnokban a döntő mérkőzésein!

Az Erste Liga-finálé első két mérkőzését április 1-jén és 2-án játsszák a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, majd a párharc április 5-én és 6-án Budapesten folytatódik. Amennyiben szükséges, a következő mérkőzéseket április 9-én Csíkszeredában, április 11-én Budapesten, majd április 13-án ismét Erdélyben rendezik. A hazai mérkőzésekre az online elővételes jegyértékesítés hamarosan indul.

Cikkajánló

Jön az idei első FTC-Milano összecsapás!

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken 18:30-kor fogadja az újonc Milano HC csapatát a Tüskecsarnokban.

Megvan B csapatunk ellenfele a jégkorong Magyar Kupában

Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.

Szoros meccsen tudott győzni a Ljubljana

Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.

Megtartotta szurkolói ankétját a jégkorong szakosztály

Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.

A Ljubljana ellen kezdjük az ICEHL-szezont

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.

Laskawy utolsó perces góljával nyertünk

Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.

A Fehérvár ellen zárjuk a felkészülést az ICEHL-re

Férfi jégkorongcsapatunk ma 16:00-tól a MET Arénában lép jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán.

Galajda: „Büszkék lehetünk, hogy a végén behúztuk!”

Jégkorongozóink szerint a BJA elleni 3–2-es siker és a címvédés nagy löketet adhat a szezonkezdetre – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin