Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongozóink a nemzetközi szünet előtt a DAB otthonában léptek jégre utoljára, a pihenőt követő első mérkőzésünket pedig ismét a dunaújvárosiak ellen játszottuk, ám ezúttal hazai pályán.
Sajnos továbbra sem állt a szakmai stáb rendelkezésére sérülés miatt Aku Kestilä és Galajda Zsombor, valamint Bogáti Balázs és Mártonffy Máté sem volt bevethető. A tervezettnél kicsit hosszabbra nyúló sérüléséből viszont visszatért Lauri Heino, illetve bemutatkozott az FTC-Telekom legújabb szerzeménye, a fiatal finn támadó, Leo Ring.
Erőteljes letámadással kezdte a Fradi a találkozót, Razumnyak és Crespi is közel járt a gólhoz. Nagy ferencvárosi nyomás közepette lökött a kelleténél nagyobbat Tóth Gergely Tóth Gergőn, a játékvezető keze pedig egyből lendült is a magasba. Csapatunknak nem kellett sok idő, gyorsan felálltak a speciális játékhoz, a kapu előtt egy védőben felbukó Valentin Razumnyak pedig még pont talált annyi helyet, hogy a pakkot estében a hálóba kotorja (1-0). Három perccel a harmad vége előtt mi is emberhátrányba kerültünk, korábbi gólunk szerzője pihent egy keveset, de a speciális egység tette a dolgát.
A szünetet követően lényegesen több időt töltött a DAB a támadó harmadban, egy letámadás során pedig Helgesen ütőjéről csúszott le a pakk, amire a fiatal Green csapott le, Arany viszont résen volt és a bárddal védett. Egy hazai támadás során találták Némethet szabálytalannak, ismét hátrányban védekeztünk, de most sem tudtak egyenlíteni a vendégek. Turbucz lépett el szinte egyedül, majd önzetlenül letette a korongot a mögötte érkező Keränennek, akit, miután ellőtte azt, lendületből elsodort Faith-t. A társak indultak megtorolni a szabálytalannak vélt megmozdulást, végül a vendégek védője kétperces kisbüntetést kapott, ami áthúzódott a harmadik harmadra.
Bár voltak helyzeteink, a hátralévő emberelőnyt nem tudtuk kihasználni. A kiegészülés után még inkább meggyűlt a bajunk ellenfelünkkel, hiába szereztünk korongot és jutottunk el vele a támadó harmadig, ott valahogy mindig sikerült olvasnia az ellenfélnek a szándékainkat. De ez igaz volt a másik oldalon is, hiába került ismét emberelőnybe az újvárosi gárda, értékesíteni nem tudták a lehetőségeiket. Közel nyolc perc volt még hátra, amikor Razumnyak kapott 2+2 percet, a végleges ítéletet egy hosszas videózás előzte meg. Emberhátrany ide vagy ods, a négy perc alatt Turbucz és Ring is helyzetbe került, de gól nem született. Ahogy arra lehetett számítani, a DAB a meccs végéhez közeledve időt kért és a kapusuk is lekorcsolyázott, a mieink pedig a harmadik próbálkozásra be is találtak az üres kapuba. A csapatkapitány, Adam Brady vezette rá, majd lőtte az üresen tátongó kapuba a pakkot (2-0).
Ezzel a győzelemmel csapatunk nagyon fontos három pontot szerzett, ami megadhatja a szúkséges lendületet a pénteki, DEAC elleni, nagyon nehéznek ígérkező idegenbeli mérkőzéshez.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
FTC-Telekom: Arany (Nagy) – Helgesen, Seregély, Turbucz, Brady, Keränen – Tyni, Kärmeniemi, Razumnyak, Ring, Németh – Vidoli, Crespi, Tóth Gergő, Molnár, Mattyasovszky – Haranghy, Heino, Bán, Banga, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Dunaújvárosi Acélbikák: Sági Máté (Tóth K.) – Tóth Gergely, Leiter, Sági Martin, Just, Watkins – Sysak, Kluuskeri, Jensen, Mazzag, Green – Fait, Jurkovics, Ritter, Cseh, Hári – Zorin, Vezetőedző: Somogyi Balázs
Gólok: Razumnyak (09:24 EE, Brady, Tyni), Brady (59:28)
A magyar jégkorong-válogatott 6–1-re kikapott az eddig a világbajnokságon felemásan teljesítő német csapattól
A Nagy-Britannia elleni vb-találkozóról és a válogatottra váró további mérkőzésekről kérdeztük csatárunkat.
5-0-ra verte Nagy-Britanniát a magyar hokiválogatott a vb-n, közel a továbbjutás!
4-2-es vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk Ausztria ellen a svájci világbajnokságon.
4–1-re kikapott a három Fradi-játékossal felálló magyar jégkorong-válogatott a svájci világbajnokságon.
Nagy Krisztián a kimaradó, így négy Fradi-játékossal vág neki a jégkorong vb-nek a magyar csapat.
Öt Fradi-játékossal kapott ki 3–1-re a magyar válogatott az utolsó vb-felkészülési meccsén.
A Szlovénia elleni felkészülési meccs után Majoross Gergely újabb három jégkorongozótól köszönt el.