2022. november 16.
Magabiztos játékkal megvan a Magyar Kupa első győzelme
Négygólos ferencvárosi győzelemmel zárult a Magyar Kupa 2. fordulójának első találkozója Székesfehérváron.

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk a válogatott szünet utáni hét közepén kezdte a mérkőzések sorát, egyből a Magyar Kupa 2. fordulójának első találkozójával. Ellenfelünk ezúttal a FEHA 19 fiatal csapata, akikkel idén eddig csak hazai pályán játszottunk, most azonban az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban csapnak össze a felek.

Mint arról az elmúlt hetekben hírt adtunk, több változás is volt a keretben. A mai Magyar Kupa-mérkőzésen két új igazolásunk, Jari Sailio és Konsta Mesikämmen is jégre lépett, viszont a továbbra is hiányzó Marva és Low mellett Nagy Gergőt és Sarciá Antoninót is nélkülözni kellett Fodor Szabolcsnak.

Lendületes játékkal kezdtek a felek, de nem lehetett tudni, hogy melyik csapat fogja megszerezni a vezetést, hiszen mind a két kapusnak volt dolga. Végül egy gyors indítás után Betteridge és az újonnan érkező Mesikämmen összejátékát tudta a kapu előterében gólra váltani Kreisz Brúnó, ezzel megszerezve a Magyar Kupa első gólját (0-1). Kicsivel a harmad vége előtt pedig Lauri Kärmenieminek sikerült szintén a kapu elől közvetlen betenni a pakkot a fehérváriak kapujába (0-2).

A második harmad elején újabb lehetőség adódott a mieink előtt, mikor Csollákot sportszerűtlenségért 2 perces pihenőre küldték. A kiegészülés után másodpercekkel Kreisztől kapott egy remek keresztpasszt Farkas Simon, aki a bedobókör mellől bebombázta a harmadik gólunkat (0-3). Egy perccel később Kozma volt szabálytalan, amit a hazaiak ki tudtak használni és Ivády Milán lőtte be Arany mellett a szépítő találatot (1-3). A harmad vége előtt még Tóth Adriánra fújtak rá 2+2 percet magas bottal való játék miatt, így bár vezetéssel, de emberhátránnyal kezdtünk bele az utolsó játékrészbe.

Hiába volt 2 perces előnye a hazai csapatnak ezúttal nem tudtak élni a lehetőséggel, olyannyira, hogy a harmad elején Oliver Betteridge egy gyors góllal tovább növelte az előnyünket és 4-1-re módosította az állást (1-4). Egy szerencsétlen letámadás után a hazaiak kénytelenek voltak kapust cserélni, Jakobot Tóth Károly váltotta a FEHA 19 kapujában, akinek nem sokkal később Tóth Gergő köszönt be a kék vonal közeléből (1-5). Voltak még próbálkozások a hazaiak részéről, főleg, amikor Kreiszt kiküldték 2 percre, de több gól már nem született a találkozón, ezzel pedig az FTC-Telekom megnyerte a Magyar Kupa 2. fordulójának első találkozóját.

Legközelebb a két csapat pénteken találkozik ugyanígy Székesfehérváron, annyi különbséggel, hogy akkor Erste Liga-mérkőzést fognak játszani a felek.

Férfi Jégkorong, Magyar Kupa 2. forduló

FEHA 19 – FTC-Telekom 1-5 (0-2, 1-1, 0-2)

FEHA 19:  Jakob (Tóth K.) – Csollák, Reiter, Ambrus, Cizas, Trastasenkovs – Dobmayer, Kóger, Farkas L., Fekete, Zezelj – Farkas B., Salamon, Ivády, Mayer, Nagy Á. – Alapi, Dézsi, Győrffy Vezetőedző: Anatoli Bogdanov
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Karmeniemi, Sailio, Kulmala, Tóth A. – Mesikämmen, Kucsma, Kreisz, Kestilä, Betteridge – Bán, Boros, Galántai, Farkas, Tóth G. – Kozma Vezetőedző: Fodor Szabolcs
 Gólok: Ivády (34:08 EE, Farkas L., Csollák) illetve Kreisz (07:24, Betteridge, Mesikämmen), Kärmeniemi (16:49, Farkas), Farkas (31:02, Kreisz), Betteridge (42:29, Kreisz, Kucsma), Tóth G. (49:09, Galántai, Kärmeniemi)


Kapura lövések: (10:14, 10:13, 16:20) 36:47
Védések: (12:10, 12:9, 18:16) 42:35 / 89.36% : 97.22%
Kiállítás percek: (2:6, 0:4) 2:10
Emberelőny kihasználás: (4 / 1) 25.00% / (1 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 9:47 / 2:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 1) 100.00% / (1 / 4) 75.00%

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin