Tematikus estét szentelt az Innsbruck csapata ellenünk az ICEHL-ben, ladies night címen a péntek esti találkozóra ingyen mehettek be a hölgy szurkolók. Ahogy azt a felvezető cikkben is megírtuk, szoros meccsre volt kilátás, hiszen mindkét együttes jó játékot mutatott fel az elmúlt héten, fontos különbség viszont, hogy mi nyertünk kettőt, ők nem.
A második percben rögtön ránk hozták a frászt a hazaiak, centereztek fejmagasságban, a beleérés ugyan szép volt, de szabálytalan, a gól természetesen magas bot miatt nem volt érvényes. A negyedik percben pedig kapuvasig jutottak a hazaiak, Owre volt az elkövető, kijelenthetjük, hogy az első pár percben megrohamoztak minket a Cápák. Az első igazán komoly sanszunk Tóth Gergely előtt adódott, Sofron tette át neki a pálya jobb oldaláról balra, életerős lövés érkezett a kékről, Vernon kapusnak volt tennivalója. A tizedik percben eljöttünk 2 az 1-re, a vezető gólunk elmaradt, de végre mi is komoly veszélyt tudtunk jelenteni a hazai kapura. A tizenkettedik percben Mihalik fordult rá 10 méterről Vernon kapujára, Tóth Richárd beleért, 0-1 ide. Öt perc múlva megint mi örülhettünk, Shaw húzta kapura, az még nem ment be, második próbálkozásra érkezett viszont Kestilä, aki nem hibázta el, 0-2! Lepergett az óra, jöhetett a szünet.
A második etap első megemlítendő eseménye egy jó kis kakaskodással indult a Cápák kapuja mögött, paprikás hangulatban voltak a csapatok. A 25. percben Sproule lőtte ki a hosszút, egy gólra jöttek vissza a hazaiak, 2-1. Nem tartott azonban sokáig a csupán egygólos előnyünk, a 27. percben ugyanis csapatkapitányunk tette le a korongot Kestilä-nak, aki szinte igazítás nélkül gyönyörűen tette el a zsugát Vernon mellett, így megint kettővel mentünk. A harmincadik percben Tóth Gergelyt ültették le kettő percre, többször eljutottak lövésig a piros-kékek, az újabb hazai találat viszont elmaradt. A harmincadik perctől, egészen a harmincnegyedikig megint jöttek a hazai rohamok, na meg persze a mi kontráink is, hátul Nagy Kristóf volt elképesztően stabil, a megugrásainknál pedig vagy eljutottunk egy kellemetlen lövésig, vagy a lehető legtöbb időn keresztül próbáltuk eldugni a korongot a támadó zónában. 3:30-al a második szünet előtt csúnyán gáncsoltuk a kiugró hazai játékost, Moberget. Az emberelőnyben párszor megforgatták a pakkot a hazaiak, de sok vizet nem zavartak ebben az időszakban, ezután le is pergett a maradék másfél perc, így megint kétgólos előny birtokában mehettünk pihenni.
Elkezdődött az utolsó harmad, húsz percnyire voltunk attól, hogy újra legyőzzük a tiroliakat, ezúttal idegenben. A 46. percben Molnár Dávid volt szabálytalan, nagyon nehéz kettő perc következett, igyekeztek olyan gyorsan járatni a Cápák a korongot a harmadunkban, amennyire gyorsan csak tudtak, de valamiért csak adogatásig jutottak, senkiben nem volt benne az a plusz vagy magabiztosság, hogy megkínálja kapusunkat egy életerős lövéssel. Tíz perc volt vissza, a helyszínen épp kisorsolták, a szurkolók közül ki viszi haza a karton nyereménysört, amikor egyszer csak az Innsbruck első sora villant egyet, Benker előtt adódott tiszta sansz, de Nagy Kristóf megint hatalmasat fogott. Az 52. percben Nagy Krisztián volt szabálytalan, megint jött az emberhátrány, de ezt is kivédekeztük.
Az 56. percben időt kértek a Cápák, Vernon kapus egyelőre maradt a helyén. Egy perc múlva egy véleményes tilos felszabadítás után már üres volt a hazai ketrec, azonban nagyon könnyelmű volt Marcel Witting, bő 40 méterre a saját kapujától akadályozta játékosunkat, így szinte az utolsó percig támadhattunk fórban. Az utolsó pillanatokban még kiküldték Mattyasovszkyt Kudlával együtt, véget ért a mérkőzés, így másodjára is megvertük a Cápákat, ezúttal idegenben. Ma este örülünk, holnap azonban megint nagyon komoly feladat áll előttünk, Vorarlbergben lesz jelenésünk, 19:30-tól vár minket a sereghajtó.
Férfi jégkorong, win2day ICE Hockey League, alapszakasz
HC TIWAG INNSBRUCK-DIE HAIE - FTC-TELEKOM 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)
Innsbruck: Vernon (Brandner) – Steffler, Kudla, Benker, Owre, Wilkins – Stöffler, Lattner, Coatta, Corbeil, Witting – Moberg, Ebner, Rappold, Sproule, Bär – Klingler, Dobning, Klassek, Mader, Kerber.
FTC: Nagy Kristóf (Arany) – Hadobás, Bengtsson, Laskawy, Kestilä, Shaw – Lindgren, Seregély, Sofron, Coulter, Green – Horváth M., Tóth G., Tóth R., Mattyasovszky, Mihalik – Molnár D., Nagy Krisztián, Galajda.
Gólok: Tóth R. (11:42 Seregély+Lindgren), Kestila (16:51 Shaw+Tóth G.), Sprouse (25:23 Rappold), Kestila (36:44 Shaw)
Kapuralövések: 43-31 (17-10, 11-14, 15-7)
Kiállítások: 2-4 (0-0, 0-2, 2-2)
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.
Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.